Pénzbírságot kapott a guminőket alkalmazó FC Szöul

 

Pénzbírságot kapott az FC Szöul labdarúgócsapata, miután a liga fegyelmi bizottsága vizsgálatot indított a klub ellen, mert az próbababák helyett felfújható guminőket is elhelyezett a lelátókon zárt kapus mérkőzésén.

A szexbabák egy részét az együttes mezébe bújtatták, másik részük pedig buzdító üzeneteket tartalmazó táblákat „tartott” a Kvangdzsu elleni bajnokin, hogy ellensúlyozzák az üres széksorok hangulatát. Noha nézők nem lehettek jelen, a televízió közvetítette a találkozót, a szurkolók pedig az eset kapcsán elárasztották bejegyzéseikkel a közösségi médiát.

A helyi szövetség 74 400 eurós büntetést – körülbelül 26 millió forint – szabott ki az FC Szöulra, amely a pontlevonást elkerülte. A klub hétfőn közleményben cáfolta, hogy felnőtteknek szóló termékeket helyezett volna ki, de elnézést kért a történtekért, a szerdai bírságot pedig „szégyenkezve elfogadta”.

A K Liga eredetileg február végén rajtolt volna, de a koronavírus-járvány miatt csak május 8-án indult el, viszont a mérkőzések zárt kapusak.