A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kedden hivatalosan bejelentette: Thomas Bach elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök megállapodott abban, hogy a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni.
(Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon)
Cikkünk frissült.
A két vezető kedden telefonon egyeztetett egymással, és a koronavírus-járvány miatt kialakult kiszámíthatatlan helyzetre hivatkozva, valamint az Egészségügyi Világszervezettől kapott legfrissebb tájékoztatásra alapozva foglalt állást a játékok elhalasztása mellett, a sportolók és valamennyi résztvevő egészségének a megőrzése érdekében.
A megbeszélésbe bekapcsolódott Mori Josiro, a szervezőbizottság vezetője, Hasimoto Szeiko olimpiáért felelős miniszter, Koike Juriko, Tokió kormányzója, valamint John Coates, a NOB koordinációs testületének vezetője, Christophe De Kepper főigazgató és Christophe Dubi sportigazgató.
„Arra kértük Bach elnököt, fontolja meg a nagyjából egyéves halasztást, hogy ezzel lehetővé váljon a sportolók számára, hogy a legjobb feltételek között versenyezhessenek, és a nézők számára biztonságos legyen az esemény. Bach elnök azt mondta, száz százalékban egyetért ezzel” – tájékoztatta az újságírókat Abe.
A NOB – amely kicsivel később megerősítette ezt – közleményében kiemeli, hogy az olimpiai láng marad Japánban, és egyezség született arról is, hogy az elnevezés nem változik, a jövő évi játékoknak is 2020-as olimpiai és paralimpiai játékok lesz a neve.
Törlés már volt, mégpedig ötször: az első világháború idején az 1916-os berlini játékok maradtak el, majd a második világháború alatt az 1940-es, eredetileg Tokiónak, majd Helsinkinek ítélt, valamint az 1944-es londoni nyári, továbbá az 1940-es szapporói és az 1944-es Cortina d’Ampezzó-i téli olimpiát nem rendezték meg.
A törlés most nem merült fel, korábbi sajtóinformációk szerint három halasztási forgatókönyv volt, idén őszi, jövő nyári és a 2022-es rendezés lehetősége vetődött fel.
Az elmúlt hetekben a kvalifikációs versenyek, Európa- és világbajnokságok sorozatos halasztása után – sportolók, sportszövetségek, politikusok mellett – egyre több olimpiai bizottság jelezte, hogy a halasztás lenne a legjobb megoldás a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az olimpia esetében is. Kanada vasárnap elsőként jelentette be, hogy ha az eredeti időpontban tartanák meg a játékokat, bojkottálja az eseményt.
A NOB álláspontja a fokozódó nyomás ellenére sokáig az volt, hogy nem kell elhamarkodottan dönteni, májusban is elég lehet határozni az esetleges módosításról, és a japán szervezők is rendszeresen úgy foglaltak állást, hogy tartják magukat az eredeti időponthoz.
Thomas Bach ugyanakkor vasárnap már azt mondta, hogy a döntés négy héten belül megszületik, Abe Sindzó pedig erre reagálva hétfőn először beszélt az esetleges halasztásról. Kedden a Reuters brit hírügynökség azt jelezte, hogy napokon belül eldől az olimpia sorsa.
Az események felgyorsulásában vélhetően komoly szerepet játszott, hogy az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága is jelezte: a halasztást tartja a legjobb megoldásnak. Az Egyesült Államok nemcsak messze a legsikeresebb nemzet a modern olimpiák történetében, de a NOB bevételeinek több mint felét is biztosítja a televíziós jogdíjak és szponzorok révén.
Szakértők szerint a halasztás Japánnak 670 milliárd jenbe (1,9 billió forint) kerül.
Az eddigi olimpiák:
1896, Athén
1900, Párizs
1904, St. Louis
1908, London
1912, Stockholm
1920, Antwerpen
1924, Párizs
1928, Amszterdam
1932, Los Angeles
1936, Berlin
1948, London
1952, Helsinki
1956, Melbourne
1960, Róma
1964, Tokió
1968, Mexikóváros
1972, München
1976, Montreal
1980, Moszkva
1984, Los Angeles
1988, Szöul
1992, Barcelona
1996, Atlanta
2000, Sydney
2004, Athén
2008, Peking
2012, London
2016, Rio de Janeiro
2021, Tokió