×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Mégsem olyan lesz a Jóbarátok visszatérése, mint amilyenre számítottunk

 

Courteney Cox új interjúja elég árulkodó.

Mint a múlt héten kiderült, 15 év után visszatér a Jóbarátok, az összes szereplő rábólintott egy különleges adásra, mely májusban lesz előreláthatólag elérhető az HBO Max streaming szolgáltatásán keresztül.

Hogy pontosan mit várhatnak a rajongók, az egyelőre homályos, a BBC szerint egy forgatókönyv nélküli show-ról van szó, mely míg így sem mond sokat, de Courteney Cox legújabb interjúja már pontosította a dolgokat:

“Annyira izgatott vagyok, hogy hosszú idő után először ismét mindannyian egy helyen leszünk, és mesélünk majd a show-ról, ráadásul az HBO Maxon, nagyon várom” – nyilatkozta a Hiking With Kevin websorozatban.

Tehát folytatásnak semmiképpen nem nevezhető a várva várt műsor, ellenben exkluzivitása így is nagy, hiszen ahogy Cox mondta, még soha nem ültek így össze és nem meséltek arról, milyen is volt igazán számokra a sorozat szereplőjének lenni -írja a Just Jared.

A Jóbarátokat 1994-től 2004-ig sugározta a televízió, a záró epizódot pedig 52,5 millió néző izgulta végig az Egyesült Államokban, ezzel kiérdemelve a 2000-es évek legnézettebb televíziós epizódja címet.