Fantasztikus magyar sportsikerek

 

A fél ország még mindig a hétvégi magyar sportsikerek hatása alatt van: a férfi vízilabda-válogatott 1999 után újra Európa legjobbja lett, és a női vízilabda-válogatott Eb-bronzérmet szerzett. A Liu testvérek Debrecenben a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság közönségét kápráztatták el szombaton és vasárnap. És ez még csak a bemelegítés volt 2020-ban – hangzott el az M1 Híradójában.

Eddigi legszebb sikerét érte el a vízilabda-válogatott (Fotó: MTI/Czagány Balázs)

Tapsvihar, örömkönnyek, eufória a Duna Arénában, ujjongó szurkolók – percekig zengett a csarnok. A drukkerek zászlókat lengettek, egymást ölelgették, a csapat közben pedig már a vízben ünnepelt.

A magyar férfi vízilabda-válogatott 1999 után lett újra Európa-bajnok.

A szövetségi kapitány szerint semmihez sem fogható a hazai közönség előtt aratott siker.

Nagyon régóta vártak erre a fiúk, hogy nyerjenek itthon, mert ennél csodálatosabb nincs, amikor itthon nyerhet valaki” – mondta Märcz Tamás, a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A hazai győzelem nem csak a játékosoknak jelentett sokat. A nézők is elégedettek voltak vasárnap az eredménnyel. A fiatalok azt mondták, példaképként tekintenek a játékosokra. A lelkesedés egy nappal a meccs után sem lankadt. Kaposváron a gyerekek a vízilabdaedzés előtt telefonjaikon nézték vissza a vasárnapi mérkőzés legjobb pillanatait.

Nem a szokásos hangulatban kezdte meg az edzést Egerben a férfi vízilabdacsapat sem. A sportolók még mindig a vasárnapi meccs hatása alatt voltak hétfőn.

Egerben tradicionálisan a vízilabda mindig is az első volt a sportok között, ezt azért most a következő napokban fogom érezni, hiszen tegnap este nyertünk, és most ez a korai edzés, azt látom, hogy nem egy tipikus hétfői hangulatban készülnek a játékosaim” – mondta Dabrowszki Norbert, a Zf Eger vezetőedzője.

Az elmúlt hétvégén egymást érték a hazai sportsikerek itthon. Óriásit játszott szombaton a női vízilabda-válogatott is, három gól hátrányból jöttek vissza, így végül megszerezték a bronzérmet.

Taroltak a gyorskorcsolyázók is

Debrecenben pedig a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szerzett felejthetetlen pillanatokat sokaknak. Szinte felrobbant a Főnix Csarnok a lelkes szurkolóktól. A magyar válogatott

négy arany- és három ezüstéremmel zárta az Eb-t.

A Liu-testvéreknek szurkoltak a legtöbben. Míg a nézők a sportolóknak köszönték meg az élményt, a gyorskorcsolyázók szerint a hazai közönség nélkül nem sikerült volna az elért eredmény.

Úgy éreztük, hogy felrobban a stadion az utolsó két körben. Ilyet még nem hallottam. Nagyon-nagyon jó érzés volt, és nagyon-nagyon köszönünk mindent a nézőknek és a szervezőknek” – mondta Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó.

Nagyszabású sportesemények lesznek

Magyarországon 2020-ban egymást érik az Európa- és világbajnokságok. Hazánkban tartják a női tenisz Fed-kupa döntőjét áprilisban. Május elején a kerékpározás kap rivaldafényt, idén először ugyanis

Budapestről rajtol a Giro d’Italia versenye.

Május közepétől ismét a vizes versenyszámokban indulókért izgulhatunk: Budapesten rendezik az úszó Európa-bajnokságot is. Az év legjobban várt sporteseménye pedig a futball Európa-bajnokság lesz, amelynek a magyar főváros lesz az egyik társházigazdája.

A szakértők szerint ezek a sportesemények jelentősen növelik az ország és Budapest imázsát, emellett pedig fontos gazdasági és társadalmi hatásai vannak. Ezek a hazai rendezésű versenyek hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarországot még többen megismerjék.

A címlapfotó illusztráció.