MOB-elnök: jól sikerült évvel fordul rá az olimpiára a magyar sport

 

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint jól sikerült a tokiói nyári játékokat megelőző 2019-es év.

“Az olimpiára ráfordulva ez jól sikerült év volt, mindenképpen jobb, mint a 2018-as és a 2017-es, ami nagyon biztató” – utalt az olimpiai sportágak olimpiai számaiban elért idei eredményekre Kulcsár Krisztián az M1-en kedden este. Hozzátette: a számok alátámasztják a kijelentését, és “ez megnyugtató a tokiói hajrában”.

A magyar sport jelenleg 58 kvótás hellyel rendelkezik, és a MOB 160 fő körüli sportolói létszámmal lenne elégedett. Kulcsár Krisztián emlékeztetett rá, hogy 2016-ban, Rióban ekkora volt a küldöttség, így ez a várakozás reális, s mint mondta: “bízunk abban, hogy el fogjuk érni ezt a számot”.

A várható eredményességet illetően arra utalt, hogy az előző játékokhoz képest nem számít nagy változásra, szerinte megint koncentrálódni fognak az eredmények.

“Nagyon bízunk abban, hogy bejönnek olyan sportágak, mint a vitorlázás vagy a sportlövészet, de látni kell, hogy az úszás és a kajak-kenu lesz, amely a prímet viszi, ez nem is kérdési. Sok múlik majd a csapatkvalifikációkon. Mi számolunk azzal, hogy három csapatunk ott lesz, ott lehet. Ha ők ott lesznek, az nemcsak egy más hangulatot ad majd az olimpiának, hanem olyan éremesélyeket, amiket, most már nagyon szeretnénk ha beváltanának” – fűzte hozzá.