Az árvízvédelem és az állandó kikötők kialakítása miatt 1853-tól kiépített rakpartok néma tanúi voltak történelmünknek és mindennapjainknak. Egy évszázad fényképeiből állítottuk össze időrendben közreadott válogatásunkat.
Budapest, 1920-as, 30-as évek. Munkanélküli férfiak üldögélnek a Duna-part lépcsőjén. A felvétel készítésének pontos napja ismeretlen (Fotó: MTI/Reprodukció)
A rakodópart alsó kövén ültem, / néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. / Alig hallottam, sorsomba merülten, / hogy fecseg a felszín, hallgat a mély. József Attila: A Dunánál című versét 1936-ban írta, lehet, hogy pont ezeken a köveken amelyeken a munkások ültek.
Széchenyi István mondta meg, mit kell tenni az árvíz ellen
Budapest nagyvárosi arculatának kialakításában meghatározó szerepet játszott Reitter Ferenc. Az 1813. március elsején Temesváron született mérnök-akadémikus nevét egy utca is viseli a XIII. kerületben. Reitter Ferenc volt a fővárosi Duna-szakasz szabályozásának tervezője és kivitelezője – olvasható az MTI archívumában.
A pesti rakpartépítést vezető Reitter Ferenc neve elsősorban az általa megálmodott csatorna terve révén ismert. A körcsatorna ötletét, amelyet először Széchenyi István vetette fel, arról szólt, hogy egy csatornát építsenek ki a mai Nagykörút vonalán a Margit híd környékétől a Csepel-szigetig.
Az 1860-as évektől kezdődően a rakpartok kiépítésekor feltöltötték a területet és új teleksort alakítottak ki, így ezek beépítésével a Duna-sor egységes klasszicista képe megbomlott, mert a kétemeletes házsor elé négy-öt emeletes eklektikus házak épültek.
Világörökségi jegyzékébe vette az UNESCO a Duna-part látképét
A Duna szabályozása és az 1853–1866 között megépített partvédmű nemcsak árvízvédelmi, közlekedési és kereskedelmi, hanem városfejlesztési és városrendezési szempontból is meghatározó jelentőségű volt. A rakpartok megépülésük után betöltötték funkciójukat és kiállták az árvizek próbáját
A 2011 óta műemléki védettséget élvező rakpartok ma is méltó keretet adnak a világörökségként UNESCO-jegyzékbe vett budapesti Duna-partnak.
A nagy állami rakpartépítést követően, 1879–1881-ben a főváros dél felé meghosszabbította a pesti rakpartot, de már alsó rakpart nélkül, 1880–84-ben egészen a Déli összekötő vasúti hídig. A 1898–99-ben megépült a Gellérthegy alatti rakpartszakasz (Budán addig csak térfal volt) és 1909-ben a folytatása, a Műegyetem előtti szakasz, amely egyszerű, rézsűs alsó rakpart lett – olvasható a budapesti rakpartok történetét feldolgozó írásban.
Ugyanilyen volt a 1900–1903-ban a Margit híd feletti pesti rakpart is. Nagy kikötőt is terveztek, de a Szabadkikötő csak 1912 és 1927 között épült meg, a város akkori közigazgatási határán túl, a Csepel-sziget északi részén.
Budapest, 1945. A németek által felrobbantott Lánchíd romjai, háttérben a szétbombázott vár (Fotó: MTI/Reprodukció)
A Lánchidat 1945. január 18-án a visszavonuló németek felrobbantották. Az újjáépítésről 1947 tavaszán született meg a döntés. A két évig tartó munkálatok során a pillérek kapuzatait kibővítették, a hídpillérek átjáróit 5,5-ről 6,5 méteresre tágították, hogy a nagyobb járművek is elférjenek egymással szemben.
A vámszedő házakat elbontották, a budai hídfőbe gyalogos-aluljárót, a pesti hídfőbe villamos-aluljárót építettek. Az újjáépített hidat 1949. november 20-án, száz évvel az első hídavatás után adták át.
Budapest, 1948. július 24. A Duna a Margit híd melletti rakpartnál. Budapestnél emelkedett a Duna vízszintje. Számos helyen kilépett medréből és elöntötte az alsó rakpartot (Fotó: Magyar Fotó/Bauer Sándor)
A Margit hidat 1944 novemberében robbantották fel a német csapatok, igaz a robbanóeszközök véletlenül léptek működésbe. A hídon ment a forgalom, amikor felrobbant, ennek következtében több százan vesztették életüket, és szemtanúk szerint két villamoskocsi is a mélybe zuhant.
A háború utáni helyreállítási munkák során a megszálló szovjet csapatok három pontonhidat építettek a Dunán. Egyet a Margitszigeten át, ezt nevezték Mancinak. A fotó háttérében pedig a Kossuth híd áll, amely a felrobbantott budapesti Duna-hidak részbeni pótlására épült Mistéth Endre tervei alapján a Kossuth és a Batthyány tér között. 1946. január 15-én nyitották meg, 1957-ben forgalmon kívül helyezték, majd 1960-ban lebontották.
Budapest, 1951. február 1. Honvédek egy Duna-parti építkezésen. A háttérben a déli Összekötő vasúti híd, a túloldalon a Csepel-sziget (Fotó: MTI)
A háttérben déli Összekötő vasúti híd látható. 1944 szilveszterén robbantották fel. Helyére egy ideiglenes hidat építettek 20 hónappal később, majd a a híd végső szerkezetét 1953 júliusában nyerte el.
Budapest, 1952. augusztus 13. A Petőfi híd építése (Fotó: MTI/Magyar Fotó: Jónás Pál)
1937. szeptember 12-én adták át a forgalomnak a hetedik budapesti Duna-hidat, amely a kormányzó nevét viselte. A híd különlegessége, hogy ekkor alkalmaztak Magyarországon először a parti pilléreknél nagyméretű vasbeton keszont. A hidat a visszavonuló német csapatok 1945. január 14-én robbantották fel.
A helyreállítási munkálatokhoz 1951-ben fogott hozzá a MÁVAG. Az alépítményekben a robbantás során nem esett lényeges kár, csupán a pillérek felső részeit kellett pótolni és kijavítani, az acélszerkezet mintegy felét kellett újra legyártani. A hidat 1952. november 22-én nyitották meg a forgalom előtt, ekkor kapta új nevét is Petőfi Sándor tiszteletére.
Budapest, 1956. március 6. Víz alatt áll a pesti alsó rakpart a Parlamentnél a zajló Duna áradásakor (Fotó: MTI/Magyar Fotó: Bojár Sándor)
A forradalom évében régen nem látott jeges árvíz vonult le a Dunán. Az 1956. márciusi árhullám volt az első Magyarországon, amelyről nagy nyilvánosság számára is elérhető film készült, amelyen egyebek mellett megfigyelhető a jeges ár vonulása és hatalmas ereje. Az árvíz három civil áldozatot is követelt.
„A Dunának két partja van, mint a folyóknak általában. Azt hiszem, az is normális, hogy a két part itt is két más világ. Mint Párizsban. A pesti parton zenés kávéházak nyitnak és csuknak, a budai parton gesztenyefák” – írta Szerb Antal, a Budapesti kalauz marslakók számára című könyvében.
Budapest, 1969. április 29. A Duna-parti lépcsőkön hűsölő pesti lányok (Fotó: MTI/Benkő Imre)
A rakpartok közúti közlekedési szerepe az észak-déli irányú forgalom lebonyolításában az évtizedek alatt nagyra nőtt. Mára már elképzelhetetlen lenne a város közlekedése nélkülük. A budapestiek, ha tehetik, akkor kihasználják a vízpart közelségét. Fürödni ugyan nem lehet, de napozni vagy felfrissülni lehet a vízben.
Budapest, 2006. április 9. Árad a Duna (Fotó: MTI/H. Szabó Sándor)
A Dunán 2006. márciusának végén áradás indult el. Az árhullám április elején érte el a fővárost. A vízszint a fővárosban április 4-én 861 centiméterrel tetőzött. A rakpartokat több mint 2 méter mély víz borította, az állóhajók is megközelíthetetlenné váltak. A történelmi rekord hét évvel később dőlt meg. 2013. június 9-én 20 órakor a Duna vízállása elérte a 891 centimétert.
Budapest, 2011. január 17. Elérte az áradó Duna vize a rakpartot a Lánchíd alatti sétányon (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Az elmúlt évek tapasztalata alapján a rakpartok első, részleges lezárását 640 centiméteres Duna-vízállásnál kell megtenni. Már ennél alacsonyabb vízállásnál is megjelenhetnek vízfoltok a rakparton, mivel a víznyelőkből fel-feltörhet a víz az útpályára, de a folyamatos forgalmat ez még nem zavarja.
A budapesti rakpartok történetéről még több fotót ezen az oldalon találhatnak.