Életképek a budapesti rakpartok elmúlt száz évéről

 

Az árvízvédelem és az állandó kikötők kialakítása miatt 1853-tól kiépített rakpartok néma tanúi voltak történelmünknek és mindennapjainknak. Egy évszázad fényképeiből állítottuk össze időrendben közreadott válogatásunkat.

Budapest, 1920-as, 30-as évek. Munkanélküli férfiak üldögélnek a Duna-part lépcsőjén. A felvétel készítésének pontos napja ismeretlen (Fotó: MTI/Reprodukció)

A rakodópart alsó kövén ültem, / néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. / Alig hallottam, sorsomba merülten, / hogy fecseg a felszín, hallgat a mély. József Attila: A Dunánál  című versét 1936-ban írta, lehet, hogy pont ezeken a köveken amelyeken a munkások ültek.

Széchenyi István mondta meg, mit kell tenni az árvíz ellen

Az 1838-as pusztító árvíz után került napirendre a pesti-budai folyóirat-szabályozási kérdése, valamint az árvízvédelem kialakítása. Széchenyi István elsőként kidolgozta a város hivatalos előterjesztését az árvízvédelem teendőire. Vitatta a kormányzati álláspontot, hogy az egész belvárost fel kell tölteni az árvízi szintre, és inkább védőgátakat javasolt az északi és déli országúti kapcsolódási pontoknál.

Budapest nagyvárosi arculatának kialakításában meghatározó szerepet játszott Reitter Ferenc. Az 1813. március elsején Temesváron született mérnök-akadémikus nevét egy utca is viseli a XIII. kerületben. Reitter Ferenc volt a fővárosi Duna-szakasz szabályozásának tervezője és kivitelezője – olvasható az MTI archívumában.

A pesti rakpartépítést vezető Reitter Ferenc neve elsősorban az általa megálmodott csatorna terve révén ismert. A körcsatorna ötletét, amelyet először Széchenyi István vetette fel, arról szólt, hogy egy csatornát építsenek ki a mai Nagykörút vonalán a Margit híd környékétől a Csepel-szigetig.

Az 1860-as évektől kezdődően a rakpartok kiépítésekor feltöltötték a területet és új teleksort alakítottak ki, így ezek beépítésével a Duna-sor egységes klasszicista képe megbomlott, mert a kétemeletes házsor elé négy-öt emeletes eklektikus házak épültek.

Világörökségi jegyzékébe vette az UNESCO a Duna-part látképét

A Duna szabályozása és az 1853–1866 között megépített partvédmű nemcsak árvízvédelmi, közlekedési és kereskedelmi, hanem városfejlesztési és városrendezési szempontból is meghatározó jelentőségű volt. A rakpartok megépülésük után betöltötték funkciójukat és kiállták az árvizek próbáját

A 2011 óta műemléki védettséget élvező rakpartok ma is méltó keretet adnak a világörökségként UNESCO-jegyzékbe vett budapesti Duna-partnak.

A nagy állami rakpartépítést követően, 1879–1881-ben a főváros dél felé meghosszabbította a pesti rakpartot, de már alsó rakpart nélkül, 1880–84-ben egészen a Déli összekötő vasúti hídig. A 1898–99-ben megépült a Gellérthegy alatti rakpartszakasz (Budán addig csak térfal volt) és 1909-ben a folytatása, a Műegyetem előtti szakasz, amely egyszerű, rézsűs alsó rakpart lett – olvasható a budapesti rakpartok történetét feldolgozó írásban.

Ugyanilyen volt a 1900–1903-ban a Margit híd feletti pesti rakpart is. Nagy kikötőt is terveztek, de a Szabadkikötő csak 1912 és 1927 között épült meg, a város akkori közigazgatási határán túl, a Csepel-sziget északi részén.

Budapest, 1945. A németek által felrobbantott Lánchíd romjai, háttérben a szétbombázott vár (Fotó: MTI/Reprodukció)

A Lánchidat 1945. január 18-án a visszavonuló németek felrobbantották. Az újjáépítésről 1947 tavaszán született meg a döntés. A két évig tartó munkálatok során a pillérek kapuzatait kibővítették, a hídpillérek átjáróit 5,5-ről 6,5 méteresre tágították, hogy a nagyobb járművek is elférjenek egymással szemben.

A vámszedő házakat elbontották, a budai hídfőbe gyalogos-aluljárót, a pesti hídfőbe villamos-aluljárót építettek. Az újjáépített hidat 1949. november 20-án, száz évvel az első hídavatás után adták át.

Budapest, 1948. július 24. A Duna a Margit híd melletti rakpartnál. Budapestnél emelkedett a Duna vízszintje. Számos helyen kilépett medréből és elöntötte az alsó rakpartot (Fotó: Magyar Fotó/Bauer Sándor)

A Margit hidat 1944 novemberében robbantották fel a német csapatok, igaz a robbanóeszközök véletlenül léptek működésbe. A hídon ment a forgalom, amikor felrobbant, ennek következtében több százan vesztették életüket, és szemtanúk szerint két villamoskocsi is a mélybe zuhant.

A háború utáni helyreállítási munkák során a megszálló szovjet csapatok három pontonhidat építettek a Dunán. Egyet a Margitszigeten át, ezt nevezték Mancinak. A fotó háttérében pedig a Kossuth híd áll, amely a felrobbantott budapesti Duna-hidak részbeni pótlására épült Mistéth Endre tervei alapján a Kossuth és a Batthyány tér között. 1946. január 15-én nyitották meg, 1957-ben forgalmon kívül helyezték, majd 1960-ban lebontották.

Budapest, 1951. február 1. Honvédek egy Duna-parti építkezésen. A háttérben a déli Összekötő vasúti híd, a túloldalon a Csepel-sziget (Fotó: MTI)

A háttérben déli Összekötő vasúti híd látható. 1944 szilveszterén robbantották fel. Helyére egy ideiglenes hidat építettek 20 hónappal később, majd a a híd végső szerkezetét 1953 júliusában nyerte el.

Budapest, 1952. augusztus 13. A Petőfi híd építése (Fotó: MTI/Magyar Fotó: Jónás Pál)

1937. szeptember 12-én adták át a forgalomnak a hetedik budapesti Duna-hidat, amely a kormányzó nevét viselte. A híd különlegessége, hogy ekkor alkalmaztak Magyarországon először a parti pilléreknél nagyméretű vasbeton keszont. A hidat a visszavonuló német csapatok 1945. január 14-én robbantották fel.

A helyreállítási munkálatokhoz 1951-ben fogott hozzá a MÁVAG. Az alépítményekben a robbantás során nem esett lényeges kár, csupán a pillérek felső részeit kellett pótolni és kijavítani, az acélszerkezet mintegy felét kellett újra legyártani. A hidat 1952. november 22-én nyitották meg a forgalom előtt, ekkor kapta új nevét is Petőfi Sándor tiszteletére.

 

Budapest, 1956. március 6. Víz alatt áll a pesti alsó rakpart a Parlamentnél a zajló Duna áradásakor (Fotó: MTI/Magyar Fotó: Bojár Sándor)

A forradalom évében régen nem  látott jeges árvíz vonult le a Dunán. Az 1956. márciusi árhullám volt az első Magyarországon, amelyről nagy nyilvánosság számára is elérhető film készült, amelyen egyebek mellett megfigyelhető a jeges ár vonulása és hatalmas ereje. Az árvíz  három civil áldozatot is követelt.

„A Dunának két partja van, mint a folyóknak általában. Azt hiszem, az is normális, hogy a két part itt is két más világ. Mint Párizsban. A pesti parton zenés kávéházak nyitnak és csuknak, a budai parton gesztenyefák” – írta Szerb Antal, a Budapesti kalauz marslakók számára című könyvében.

 

 

Budapest, 1969. április 29. A Duna-parti lépcsőkön hűsölő pesti lányok (Fotó: MTI/Benkő Imre)

A rakpartok közúti közlekedési szerepe az észak-déli irányú forgalom lebonyolításában az évtizedek alatt nagyra nőtt. Mára már elképzelhetetlen lenne a város közlekedése nélkülük. A budapestiek, ha tehetik, akkor kihasználják a vízpart közelségét. Fürödni ugyan nem lehet, de napozni vagy felfrissülni lehet a vízben.

Budapest, 2006. április 9. Árad a Duna (Fotó: MTI/H. Szabó Sándor)

A Dunán 2006. márciusának végén áradás indult el. Az árhullám április elején érte el a fővárost. A vízszint a fővárosban április 4-én 861 centiméterrel tetőzött. A rakpartokat több mint 2 méter mély víz borította, az állóhajók is megközelíthetetlenné váltak. A történelmi rekord hét évvel később dőlt meg. 2013.  június 9-én 20 órakor a Duna vízállása elérte a 891 centimétert.

Budapest, 2011. január 17. Elérte az áradó Duna vize a rakpartot a Lánchíd alatti sétányon (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Az elmúlt évek tapasztalata alapján a rakpartok első, részleges lezárását 640 centiméteres Duna-vízállásnál kell megtenni. Már ennél alacsonyabb vízállásnál is megjelenhetnek vízfoltok a rakparton, mivel a víznyelőkből fel-feltörhet a víz az útpályára, de a folyamatos forgalmat ez még nem zavarja.

A budapesti rakpartok történetéről még több fotót ezen az oldalon találhatnak.