Már csak három nap van hátra az új Puskás Stadion megnyitójáig. Az új aréna sokkal több lesz mint egy stadion, hiszen minden nagyszabású esemény megrendezésére alkalmas lesz, akárcsak elődje. Pápalátogatás, a győri balett előadása, kulturális és zenei produkciók sokasága – csak néhány esemény, aminek otthon adott korábban a Népstadion. Az új Puskás Arénában ráadásul a készpénzzel sem kell majd bajlódni. Bankkártyával és mobiltelefonnal is pillanatok alatt fizethetünk bármiért – közölte az M1 Híradója.
1991. augusztus 19-én hatalmas tömeg fogadta II. János Pál pápát a Népstadionban. Több mint ötvenezren gyűltek össze, hogy élőben láthassák a pápát, aki beszédének egy részét magyarul mondta el. A pápa első magyarországi látogatásának a rendszerváltás után különösen nagy jelentősége volt.
A Győri Balett egyedülálló műsorral tisztelgett a pápa előtt, Szent Margit életét mutatták be. A társulatot azóta is vezető Kiss János élete legmeghatározóbb eseményeként emlékezik erre a pillanatra.
A Népstadion kulturális rendezvények és koncertek sokaságának helyszíne volt évtizedeken át. A labdarúgás mellett pedig számtalan sporteseménynek adott otthont, például az atlétikának is.
Komoly hagyománya volt a Budapest Nagydíj elnevezésű nemzetközi versenynek, amelyen Carl Lewis nyerte a 100 méteres síkfutást 1984-ben. Az olimpiai bajnok amerikai sprinter és távolugró februárban az Év Sportolója Gála díszvendégeként örömmel emlékezett vissza első magyarországi látogatására.
1966-ban és 1998-ban atlétikai Európa-bajnokságot rendeztek a Népstadionban. A 21 évvel ezelőtti kontinensviadalon férfi kalapácsvetésben kettős hazai siker született, Kiss Balázs ezüst-, Gécsek Tibor pedig aranyérmes lett.
A Népstadion helyén most már egy új létesítmény áll. Az új Puskás Fernc Aréna elődjéhez hasonlóan több lesz, mint egy stadion. Úgy tervezték és építették, hogy a futballmérkőzéseken túl más sportesemények, nagyszabású koncertek megrendezésére is alkalmas legyen, úgynevezett multifunkcionális élményaréna lesz.
Az új Puskás Ferenc Stadiont pénteken a Magyarország–Uruguay nyitómérkőzéssel avatják fel telt ház előtt.
A címlapfotó illusztráció.