Rossi: Dibusz kezd Uruguay ellen

 

A Puskás Aréna jövő pénteki nyitómérkőzésén Dibusz Dénes véd majd Uruguay ellen - mondta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akinek együttese négy nappal később Walesben játszik sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőt.

Az olasz szakember hétfőn a telki edzőközpontban tartott, keretkijelölő sajtótájékoztatóján az MTI érdeklődésére elmondta, egyelőre nem akar számokról beszélni, hogy hány helyen változhat majd az együttes a két mérkőzés között, ugyanakkor nem szeretne kísérletezni, mivel az Uruguay elleni összecsapást is rendkívül fontosnak tartja.

A tréner kiemelte, az, hogy a stadionavatóra pillanatok alatt elfogytak a belépők, jól mutatja, hogy miért is a futball a legnépszerűbb sportág Magyarországon, ez pedig személyesen hatalmas felelősséget jelent neki, hiszen ezen a találkozón is jó eredményt várnak tőle. Hozzátette, ennyi néző előtt játékosként már lépett pályára, edzőként viszont még nem volt része olyan hangulatban, ami a közel 68 ezer néző befogadására alkalmas Puskás Arénában várható majd.

A keret egyik meglepetése az újonc Nagy Zsolt beválogatása, a Puskás Akadémia védőjéről Marco Rossi azt mondta, hogy régóta figyelték már a teljesítményét. Korhut Mihály eltiltás miatt nem léphet pályára Cardiffban, ahol a szélre - Gareth Bale miatt is - mindenképpen kellett gyors és erős játékos. Hozzátette, eredetileg Tamás Krisztiánt szerette volna meghívni, de ő nem állhat most a szakmai stáb rendelkezésére.

A sérültekről szólva a szövetségi kapitány megjegyezte, folyamatosan kapcsolatban vannak Kádár Tamással és Willi Orbánnal is, akiknek az állapota napról napra javul, de csak később derül ki, hogy valóban hadra foghatók lesznek-e majd.

Marco Rossi annyit már elárult a stadionavatóval kapcsolatban, hogy ott Dibusz Dénes a Ferencváros bombaformában lévő kapusa fog majd kezdeni, ugyanakkor Gulácsi Péter teljesítményével is rendkívül elégedett. Visszatér a válogatottba a Horvátország és Wales ellen is győztes gólt szerző Pátkai Máté, valamint Gazdag Dániel, aki parádés gólt lőtt a hétvégi fordulóban.

Amennyiben a magyar válogatott - az eltiltott Korhut és Kleinheisler László nélkül - nyer Cardiffban, akkor kijut a jövő évi Európa-bajnokságra, amelynek egyik helyszíne a Puskás Aréna lesz.

A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (MOL Fehérvár FC)
védők:
Baráth Botond (Sporting Kansas), Bese Barnabás (Le Havre), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Arisz Szaloniki), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Pávkovics Bence (Debreceni VSC), Willi Orbán (RB Leipzig)
középpályások:
Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahely), Kovács István (MOL Fehérvár FC), Nagy Ádám (Bristol City), Pátkai Máté (MOL Fehérvár FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg), Vida Máté (Dunaszerdahely)
támadók:
Dzsudzsák Balázs (Al Ittihad), Feczesin Róbert (Újpest FC), Holender Filip (FC Lugano), Nagy Dominik (Legia Warszawa), Sallai Roland (Freiburg), Szalai Ádám (Mainz), Varga Roland (Ferencváros), Zsótér Donát (Újpest FC)