Horrorsérülése után megműtik André Gomest

 

Hétfőn megműtik André Gomest, az Everton labdarúgóját, akinek a Tottenham Hotspur elleni vasárnapi bajnokin úgy tört el a jobb bokája, hogy elmozdultak a csontok.

(Fotó: EPA/PETER POWELL)

A portugál középpályást Szon Hung Min, a londoniak dél-koreai támadója hátulról akarta szerelni, Gomes pedig ennek nyomán elvesztette az egyensúlyát, szemből ütközött Serge Aurier-rel, és a földre érkezéskor kifordult a bokája. Az eset során mindkét csapat játékosai, beleértve a kiállított csatárt is, sokkos állapotban figyelték társukat, akinek a lába természetellenes helyzetben állt.

Az Everton közleményben tudatta, hogy megoperálják a futballistát, felépülése várható időtartamát illetően azonban nem bocsátkozott találgatásba. Marco Silva vezetőedző ugyanakkor hangsúlyozta, hogy minden támogatást megadnak neki.

Mindenben támogatjuk Andrét és családját” – fogalmazott, majd hozzátette: „súlyosan megsérült, de száz százalékig biztos vagyok benne, hogy futballistaként és emberként is erősebbé válik, mert nagyszerű srác és igazi profi”.

Szon az eset után a könnyeivel küszködve hagyta el a játékteret. Csapattársa, Dele Alli utóbb a Sky Sportsnak nyilatkozva igyekezett őt védelmébe venni. „Amikor bementem az öltözőbe, Szon teljesen össze volt törve, sírt. Ő az egyik legkedvesebb ember, akit ismerek, soha nem állt volna szándékában ilyesmit tenni” – mondta.

A Goodison Parkban rendezett mérkőzés 1:1-es döntetlennel zárult. A hazai csapat a 12 perces hosszabbítás során, a 98. percben egyenlített.