Ismét katonai szalutálással ünnepeltek a török focisták, a figyelmeztetés ellenére

 

Az európai szövetség (UEFA) figyelmeztetése ellenére a török labdarúgó-válogatott többsége ismét katonai szalutálással ünnepelte gólját az Európa-bajnoki selejtező-sorozat hétfői játéknapján.

A török csapat tagjai a pénteki, Albánia elleni találkozón váltották ki először az UEFA megintését, miután a 90. percben szerzett győztes góljuk után szalutáltak a nézők felé, ezzel kifejezve támogatásukat országuk szíriai offenzívája mellett.

A kontinentális szövetség hétfőn délelőtt reagált a történtekre, és vizsgálatot indított a török szövetség ellen, mivel a szabályok szerint mindennemű politikai állásfoglalás tiltott a stadionokban. A törökök viszont úgy tűnik, nem ijedtek meg az UEFA lépésétől, és a 82. percben elért, egyenlítést jelentő találatot követően ismét szalutáltak, legalábbis a csapat nagy része.

A gólszerző Kaan Ayhan és düsseldorfi klubtársa, Kenan Karaman ugyanis nem volt hajlandó társaikkal tartani, ami láthatóan feszültséget okozott Merih Demiral és Ayhan között. A Fortuna Düsseldorf péntek este közleményben ítélte el a törökök megmozdulását, és elhatárolódott a politikai megnyilvánulástól.

Törökország párizsi döntetlenjével 19 ponttal az élen áll a H csoportban, a kedvezőbb egymás elleni eredmények miatt megelőzve a világbajnok francia gárdát.