Himalája-expedíciók: Varga Csaba hamarosan elindul a csúcsra

 

Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó hamarosan elindul, hogy megmássza a 8167 méter magas Dhaulagiri csúcsát – közölte csütörtökön a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere, Bíró Dániel.

Az alpinista kedden indult el az alaptáborból, és már aznap elérte az 1-es, egy napra rá pedig a 6526 méteren kiépített 2-es tábort. Néhány órával ezelőtt már 7250 méteres magasságból, a 3-as táborból jelentkezett be műholdas telefonon, néhány óra múlva a tervek szerint elindul a csúcs felé.

A közlés szerint Varga Csaba eddig mostoha körülmények között mászott, az első napot hóviharban tette meg és a második nap végére is elromlott az idő. Az első csúcsmászás nyomait teljesen befedték az elmúlt napok havazásai, így az extrém mennyiségű hóban ezúttal is minden méterért meg kellett küzdenie.

Varga Csaba számára a Dhaulagiri legnehezebb szakasza következik, a 8000 méteres magasság fölött húzódó hosszú, tűéles csúcsgerinc, amelyen csak szélcsendes időben van esélye a mászónak keresztüljutni.

Varga Csaba célja, hogy pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül, Erőss Zsolt után második magyarként mássza meg a legnehezebb nyolcezresek között számon tartott Dhaulagirit. Ha sikerrel jár a hegymászónak ez lenne az ötödik, azon belül a második idei nyolcezres csúcsa, júliusban ugyanis megmászta a 8080 méter magas Hidden Peak csúcsát a Himalájában.

A címlapfotó illusztráció.