Lengyel Ferenc és Varga Csaba hegymászó is elérte az alaptábort

 

Lengyel Ferenc a és Varga Csaba hegymászó is elérte az alaptábort, előbbi sportoló a Manaszlu, utóbbi a Dhaulagiri csúcsát szeretné megmászni – közölte Bíró Dániel, a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere

A közlemény szerint Lengyel Ferenc a világ nyolcadik, Varga Csaba pedig a hetedik legmagasabb csúcsára indult. Szeptember 13-án Lengyel Ferenc már a 8163 méter magas Manaszlu alaptáborában volt és egy nappal később Varga Csaba is megérkezett a 8167 méter magas Dhaulagirire.

Az összegzés szerint Lengyel Ferenc alig egy nap pihenőt engedélyezett magának és a nyolcezres expedíciókon tradicionális púdzsa szertartást követően elindult az 5800 méteres magasságban kiépített 1-es tábor felé, amelyet vasárnap el is ért.

A Kalifa Alpin Csapat hegymászóinak célja, hogy pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül hódítsák meg a Földünk hetedik és nyolcadik legmagasabb hegycsúcsát.

 

Lengyel Ferenc felszerelését rendezi a Manaszlu 4900 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő alaptáborában 2019. szeptember 15-én (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Lengyel Ferenc felszerelését rendezi a Manaszlu 4900 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő alaptáborában 2019. szeptember 15-én (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Ha sikerrel jár, a Manaszlu lesz Lengyel Ferenc első nyolcezrese, a Dhaulagiri megmászásával pedig Varga Csaba lehet Erőss Zsolt után a legeredményesebb magyar expedíciós hegymászó, öt nyolcezressel a háta mögött. Erőss Zsolt tíz nyolcezres csúcsára jutott fel, 2013-ban, a Kancsendzöngán bekövetkezett haláláig.