Gilbert nyerte az őrült rohanást a Vuelta 17. szakaszán

 

Philippe Gilbert szerdai sikerével idei második szakaszgyőzelmét ünnepelte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, az összetettben változatlanul a szlovén Primoz Roglic áll az élen, Nairo Quintana pedig feljött a második helyre.

A 17. szakasz az Aranda de Duero és Guadalajara közötti 219,6 kilométer volt, kategorizált emelkedő nélkül. A főmezőnyt egy nagy szökevénycsoport késztette jelentős tempóra az idei spanyol körverseny leghosszabb etapján, az első bolyban ott volt a 2016-os győztes kolumbiai Nairo Quintana is.

A végén Philippe Gilbert – aki múlt csütörtökön Bilbaóban ünnepelhetett – lesprintelte a korai hajrát indító Sam Bennettet; a 37 éves belga versenyző pályafutása során hetedszer ünnepelhetett szakaszsikert a Vueltán.

Az 50,63 kilométer/órás átlagsebességű szakaszon Quintana több mint öt percet dolgozott le hátrányából az egy csoportban célba érkező riválisaival szemben, ezzel feljött a második helyre a piros trikós Roglic mögé, megelőzve csapattársát, a világbajnok spanyol Alejandro Valverdét.