Erdélyben és a Felvidéken is láthatták a nézők a magyar-szlovák meccset

 

Magyarok százezrei nézha hétfői magyar–szlovák labdarúgó Eb-selejtezőt határon belül és túl. Több visszajelzés is érkezett, hogy Erdélyben és a Felvidéken is több kábeltévé-szolgáltató zavartalanul sugározta a hétfői mérkőzést az M4 Sporton. Ugyanakkor továbbra is akad olyan szolgáltató, amely hiába kapta meg az ehhez szükséges engedélyező kártyákat, még nem üzemelte be azokat – közölte az M1 Híradója.

Több mint húszezer magyar tapsolt és ugrált szinte megállás nélkül a szlovákok elleni összecsapás előtt Budapesten. A Magyarország–Szlovákia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn a magyar szurkolók nemcsak a Groupama Arénában biztatták folyamatosan a magyar válogatottat, hanem a televízió képernyői előtt is, határon belül és túl. Magyarok százezrei élvezhették ugyanis a kulcsfontosságú mérkőzést Erdélyben és a Felvidéken is.

Szoboszlai Dominik gólja után hatalmas volt az öröm Párkányban is. Állva tapsoltak és ugráltak a magyar szurkolók a felvidéki vendéglátóhelyen a szabadrúgásból szerzett gól után.

Az erdélyi Székelyudvarhelyen is sokan örültek annak, hogy magyarul nézhették a mérkőzést, miután az MTVA a jogi háttér után a technikai feltételeit is megteremtette annak, hogy a kábeltévé-szolgáltatók Erdélyben és a Felvidéken is sugározni tudják az M4 Sport közvetítéseit a labdarúgó-válogatott Eb-selejtezőiről.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója azt mondta, hogy Erdélyből és a Felvidékről is sokan jelezték, hogy immár ott is elérhető magyar nyelvű közvetítés.

„Nagyon örömteli, hogy számos pozitív visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy valóban, ahogyan ígértük, Erdélyben és a Felvidéken is láthatták a magyar szurkolók a magyar válogatott tegnap esti mérkőzését. Úgyhogy aki a kábelen keresztül figyelte, az tudja, hogy az, amiről beszéltünk, hogyan működik. Sajnos kaptunk olyan visszajelzéseket is, hogy van, ahol még nem alakult ki ez a rendszer. Úgyhogy ott továbbra is azt kérjük mindenkitől, hogy a szolgáltatóját keresse fel és kérdezze meg, hogy mi a helyzet ezekkel az engedélyező kártyákkal, amiket mi már hetekkel ezelőtt kiküldtünk” – fogalmazott.

Arról is beszélt, hogy konstruktív hozzáállást tapasztalnak azoknál a szolgáltatóknál is, amelyek még nem aktiválták a magyar kártyájukat. Bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott októberi két Európa-bajnoki selejtezőjét már azok is élőben nézhetik az M4 Sporton, akik a hétfői mérkőzést – a közmédián kívül álló okok miatt – még nem láthatták.