Határon túl is láthatják az M4 Sport közvetítéseit

 

Már a csatorna indulásakor megvolt a szándék arra, hogy a határon túli magyarokhoz is eljuttassák az M4 sportcsatorna műsorait. Mostanra hárultak el ennek jogi és technikai akadályai, így Erdélyben és Felvidéken – akik kábelen nézik a televíziót – már élvezhetik például a Magyarország-Szlovákia labdarúgó Európa-bajnoki selejtező közvetítését – mondta Székely Dávid, az M4 csatornaigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az igazgató elmondta, a csatorna indulásakor – négy évvel ezelőtt – az volt a legfontosabb, hogy a hazai közönségnek megmutassák azokat a látvány- és olimpiai sportokat, amelyekben Magyarország rendkívül sikeres.

Székely Dávid hangsúlyozta, mára mindenkihez elér az M4 sportcsatorna, így minden érdeklődő követheti a magyar sportsikereket, ami azt jelenti, hogy több százezerrel több magyar szurkolhat mostantól a magyar sportolóknak.

„Azt szerettük volna, hogy minél többen láthassák azokat a honfitársainkat, akik az egész világon igazán nagy dolgokat érnek el a sporton belül, és ezáltal az egész országot teszik büszkévé, az egész országot ismertetik meg a világgal” – fogalmazott az igazgató.

„Azoknál a szolgáltatóknál, amelyek beüzemelték ezt a kártyát, már a csütörtök esti, montenegrói barátságos meccs is látható volt az M4 Sport élő adásában, de ha valaki nem tudta nézni ezt a találkozót, és kábeles előfizetéssel rendelkezik, az mielőbb érdeklődjön a szolgáltatójánál, hogy a hétfő esti Eb-selejtezőt már élőben követhesse a televízió képernyőjén”mondta még pénteken az M1-nek Székely Dávid, aki kitért rá, hogy a műholdas előfizetéseknél mindezt technikailag is nehéz lenne megoldani, ráadásul az UEFA-nak arra nincsen engedélye.

Az M4 Sport csatornaigazgatója kijelentette, hogy a jövő évi labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzéseket szintén élőben követhetik az erdélyi és felvidéki nézők, a tokiói nyári olimpia eseményeit pedig – kifejezetten a magyar sportolók szereplésére és eredményeire koncentrálva – az összes Magyarországgal határos országban, ahol kábeltelevízión elérhető az M4 Sport, élőben lehet majd látni.


Kossuth Rádió / Vasárnapi újság