Hosszában ússzák át a Balatont ifjú sportolók

 

A budapesti Kis Pingvinek Úszó- és Vízilabda Egyesület 18 ifjú sportolója jótékony céllal vállalkozott a Balaton szokatlan irányú átúszására. Az eseményt a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvánnyal közösen szervezték, a jótékony akció célja egy tornaterem építése az alapítvány által képviselt gyermekek számára.

A 77 kilométeres távot három nap múlva, július 10-én délre tervezi befejezni a 18 gyerekből és három felnőttből álló csapat – mondta el az M1-en el Csanda Gergely, a Kis Pingvinek Úszó- és Vízilabda Egyesületének főszervezője.

Az úszás ötletgazdája a gyerekek edzője, Menczinger Melinda, aki edzőtársával, Török Fannival, és volt vízilabda válogatott testvérével, Menczinger Katával kíséri végig a vízben tanítványait.

A kiválasztott gyerekek közül többen 4 éves koruk óta úsznak, vízilabda bajnokságokon vesznek részt, és egyetlen álmuk az olimpia. A Balaton átúszása egy egészen új kihívást jelent a számukra, mert itt nem csak a fizikai képességeik számítanak. Monoton, hosszantartó úszás vár rájuk a Balaton mindig változó hullámos vizén. Ez az ember szellemét is próbára teszi – mondta el Menczinger Melinda, a gyerekek edzője.

A Kis-Pingvin Úszó és Vízilabda Előkészítő úszói készülődnek a keszthelyi kikötőben 2019. július 8-án, mielőtt elindulnak, hogy hosszában, váltásban ússzák át a Balatont Keszthelytől Balatonakarattyáig. A tizennyolc gyerekből és három felnőttből álló csapat július 10-én délre tervezi befejezni a 77 kilométeres távot. MTI/Varga György A Kis-Pingvin Úszó és Vízilabda Előkészítő úszói megkezdték a Balaton átúszását a keszthelyi kikötőből (Fotó: MTI/Varga György)

A csapat hétfőn reggel indult el Keszthelyről, a végállomás pedig Balatonakarattya lesz. A tervek szerint a gyerekek váltásban úsznak majd egy-egy órát egészen napnyugtáig. A távot másnap reggel 5 órakor folytatják, és várhatóan még aznap este meg is érkeznek Balatonakarattyára. A különleges Balaton-átúszás résztvevőire egy 40 fős stáb és 6 kísérőhajó vigyáz.

A rendhagyó és nem mindennapi sportteljesítménnyel a fiatal úszók elsősorban a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány sportolóira szeretnék felhívni a figyelmet, és egyben támogatni őket egy új tornaterem kialakításában. Ezen túl motiválni is szeretnék a gyerekeket, és megmutatni nekik, hogy kitartó munkával a hihetetlennek tűnő célok is elérhetők.

Az úszás mellé állt nagykövetként Cseh László többszörös olimpiai dobogós világbajnok úszó, Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó, Lotfi Begi dj-zenei produce, a Pamkutya és beniipowa influencerek.

A résztvevők hat hónapja készültek erre a vállalkozásra.