Hatvanöt éve vesztette el a berni vb-döntőt az Aranycsapat

 

A magyar labdarúgó-válogatott hatvanöt éve elvesztett berni világbajnoki döntőjére emlékezett az Aranycsapat Testület.

A rövid ünnepségen Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke felidézte, hogy Németországban öt évvel ezelőtt a hatvanadik évfordulóra állami ünnepségsorozatot tartottak, mert ez a diadal számukra sorsfordító volt a második világháború után, ugyanis visszaadta nekik a nemzeti önbecsülésüket.

Fritz Walter német és Puskás Ferenc magyar csapatkapitány kézfogása a döntő előtt (Fotó: MTI/EPA)

„Ezzel szemben Budapesten tüntetéssorozat kezdődött az elveszített döntő után, melyek elsődleges célpontja Sebes Gusztáv szövetségi kapitány és Puskás Ferenc volt” – mondta Lomnici Zoltán, aki elárulta, a tüntetők megdobálták a szakvezető ablakait is.

Lomnici arról is beszélt, hogy a sportújságírók az Uruguay elleni elődöntőt választották az évszázad mérkőzésének, amelyen a magyarok hosszabbításban 4-2-re győzték le az akkor címvédő dél-amerikaiakat.

„Az Aranycsapatnak az 1956-os forradalom vetett véget, így a történelem elvette tőlünk az utána következő éveket” – zárta szavait Lomnici Zoltán.

Bajkai István, az Aranycsapat Testület alelnöke arról beszélt, hogy valami megtört a legendás csapatban, amikor 2-0-s előnye után az NSZK a 19. percre egyenlített.

„Az a hit fogyhatott el, hogy meg tudják nyerni. A tudás és a küzdelem megvolt” – mondta a fideszes országgyűlési képviselő, aki kifejtette, a magyarok még így is jobbak voltak, noha végül vereséget szenvedtek. „Legyőzték az Aranycsapatot, de azt nem tudták bebizonyítani, hogy jobbak nála.”

Az Aranycsapat úgy várta a svájci világbajnokság 1954. július 4-én rendezett berni döntőjét, hogy 1950 májusa, az Ausztriától elszenvedett vereség óta nem kapott ki. Ellenfelét, az NSZK-t pedig a csoportkörben 8-3-ra legyőzte, ahogy Bajkai fogalmazott, „könnyedén, iskolázva”. A fináléban Puskás és Czibor góljaival a nyolcadik percben már 2-0-ra vezetett, azonban a rivális tíz perc alatt egyenlített, majd Helmut Rahn a 84. percben a győztes gólt is megszerezte. A hátralévő időben Puskás ugyan másodszor is betalált, de gólját nem adta meg a játékvezető, így az NSZK hatalmas meglepetésre 3-2-re győzött.