Brad Pitt és Angelina Jolie elássa a csatabárdot?

 

Úgy tűnt, végleg elmérgesedik a válóperük, azonban a napokban váratlan fordulat következett be.

Nagyon is erre utalnak a friss hírek, mely szerint a lassan két éve tartó válóper csendesebb vizekre evezett. Miután pár hete a kiszivárgott bírósági dokumentumokból kiderült, hogy Jolie szerint Pitt “nem fizetett megfelelő gyerektartást” azóta, hogy a színésznő 2016 szeptemberében kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva beadta a válókeresetet, ez az első jele annak, hogy talán mégsem szeretnék eltiporni egymást a felek a bíróságon.

Brad Pitt, Angelina Jolie és a gyerekek 2014-ben. Fotó: GC Images

Brad Pitt, Angelina Jolie és a gyerekek 2014-ben. Fotó: GC Images

Pitt jogi képviselője akkor nyilvánosan vágott vissza, elmondta, hogy a színész több mint 1,3 millió dollárral (360 millió forint) járult hozzá Jolie és hat gyermekük kiadásaihoz azóta, hogy a pár 2016-ban különvált. A Los Angeles-i fellebbviteli bírósághoz benyújtott dokumentumok szerint a színész továbbá 8 millió dollárt adott kölcsön Jolie-nak, hogy a színésznő új házat vehessen.

Ennél a pontnál Jolie visszább vett a tempóból és egy bennfentes szerint rájött, hogy a nyilvánosság nem segít az ügyüknek. Ennek hatására most az egykori sztárpár ideiglenes megállapodást írt alá a gyerekeket illetően, a részletek ezúttal azonban nem szivárogtak ki. Annyit azonban a nyári megállapodásuk után lehet sejteni, hogy a legidősebb hat gyermekük közül, a 17 éves Maddox csak akkor találkozik örökbefogadó apjával, ha kedve van hozzá.

A szülők a tervek szerint még december előtt le szeretnék zárni elhúzódó válásukat, ez lenne a legjobb gyermekeik, Maddox, Pax, Zahara, Shiloh, Vivienne és Knox számára is.