Amiért a Huawei új mobil kamerája jobb lehet az iPhone-énál, meg a Samsungénál

 

Jött egy magyarázat, hogy a kínai óriásvállalat vezérigazgatója mire alapozta roppant magabiztos ígéretét.

Mint ismeretes, a Richard Yu, a Huawei vezére a minap egyenesen azt állította a Forbes tudósítása szerint, hogy új okostelefonjuk kamerája az összes vetélytársét legyőzi.

A Huawei P20-as kapcsán azt ígérte, hogy „…nagyszerű, merész újításokat fogunk elérni a kameratechnológiában, sokkal jobb lesz, mint az összes többi telefon”

Majd Yu felvett egy iPhone X-et az asztalról és azt mondta: „Beleértve ezt is.”

Most a jól tájékozott, a füleseket másoknál örökösen előbb kapó Evan Blass tweetelt egyet, s a hírt fel is kapták.

Mint kiderült, háromkamerás mobillal jön a Huawei csúcsváltozata.

A harmadik kamera pedig nem csak díszes bojt lesz, hogy a versenytársakénál eggyel többet adjanak, hanem valódi újdonságot tartogat: minden bizonnyal a Huawei mesterséges intelligencia újításának támogatására szerelik a prémiumváltozatba, a P20 Pro-ba.

Blass a Twitteren mind a három új Huawei, a P20, a P20 Lite és a P20 Pro képét bemutatta.

Ilyen lesz az újdonságok eleje és hátoldala. Nagyjából ezt is várta tőlük a szaksajtó. A P20 és a P20 Pro az előlapjára, a P20 Lite a hátlapjára kap ujjlenyomat-olvasót.

Ha minden igaz, nincs vége az iPhone X-en megjelent, finoman szólva is ellentmondásosan fogadott notch (a kijelzőbe belógó csúnyaság) androidos másolásának. A Huawei ugyanis annyi más gyártóhoz hasonlóan hűen kopizza az Apple megoldását.

Úgy tűnik, jobb lesz hozzászokni a látványhoz, mert az év végén megjelenő Android „P”, a következő operációs rendszer eleve számol az ilyen megjelenítéssel. Mint a The Verge videóján látható, a „P” korai változatán is ott éktelenkedik a notch.

Roland Quandt már a Twitteren is megosztotta az állítólag tudomására jutott árakat.

A P20 Pro modell tehát valószínűleg 899, a P20 679, a P20 Lite pedig 369 euróba kerül majd.

A Huawei hivatalosan március 27-én Párizsban lebbenti fel a fátylat az újdonságokról.