Rém sokan követik a mozgásunkat a weben – ki lehet kikapcsolni a helymeghatározást

 

Megdöbbentő, mennyi adatot osztanak meg rólunk a mobilunkra telepített alkalmazások gyártói. Nagyok, mint a Paypal, a Microsoft, az Apple, a Google, a Facebook és a kicsik egyaránt.

Ritka a kivétel.

Elvileg mi vagyunk a hibásak mindezért, mert telepítéskor nem olvassuk át mobilon a szolgáltatási feltételeket, a gyárilag telepítetteknél meg nem böngésszük át a húszoldalnyi apróbetűs részeket.

A fejlesztők pedig túl gyakran nem elégednek meg azzal, hogy rájuk nem tartozó információhoz jutnak – például az aktuális helyszíneinket követik figyelemmel –, az így nyert adatokat még ki is árusítják harmadik félnek.

Paypal adatmegosztas

Kutatók szerint így fest a PayPal adatmegosztása.

Számtalan szoftver alapbeállításban lehetőleg mindent szeretne tudni, mit csinálunk, hol vagyunk.

Van, amikor utóbbi nélkülözhetetlen, például, ha navigációt használunk – de a leggyakrabban semmi szükségünk nincs erre a szolgáltatásra.

Egészen hétköznapi aggály lehet, hogy a nyomkövető fitneszalkalmazás megosztása olyan személyekkel is tudatja, éppen merre vagyunk, akik visszaélhetnek az információval. A betörőnek jól jöhet tudni, hogy mikor nem vagyunk otthon.

Igaz, ez az egyik legrosszabb forgatókönyv. De mégis: nem lenne egyszerűbb kikapcsolni a fölöslegesen kíváncsiskodókat?

Apple

A helymeghatározás a Beállítások/ Adatvédelem/ Helymeghatározás menüpontban kapcsolható ki.

Külön-külön is beállíthatjuk, hogy mely alkalmazások és rendszerszolgáltatások férhessenek hozzá a Helymeghatározás adataihoz.

apple helymeghatarozas

Kép: Apple

Az Apple támogatási oldala ugyan szomorúan megjegyzi, hogy „ha a helymeghatározás kikapcsolt állapotban van, az alkalmazások nem tudják használni a helyzetet se az előtérben, se a háttérben, ami korlátozza az Apple és a külső fejlesztők alkalmazásainak teljesítményét”.

Android

Szokás szerint az Androidon kicsit összetettebb a helyzet, hiszen ahány gyártó, ahány verzió, annyi változat.

A legjobb helyzetben a (még sajnos ritka) Android Oreo felhasználók vannak. Nekik könnyű fellelni a helymeghatározásokat. Húzzuk le az értesítési sávot, koppintsunk a fogaskerékre, majd gyártótól függően nagyjából a Biztonság és helyszín/ Helyszín/ Adatvédelem menüpontban lehet kapcsolgatni.

Régebbi androidos oprendszerek tulajdonosai a Beállítások/ Alkalmazások / jobb felső sarok három pötty/ Alkalmazásengedélyek/ Helyadatok opcióban tudják egyenként megvonni az engedélyeket.

Például az alábbi szoftverlistában látható a QR-kód olvasónak miért is kell tudni a helyzetünket?

hely

Érdeklődők, mint a Facebook, a Twitter, az Instagram, és más közösségi oldalak figyelmétől a Beállítások/ Helyszín, vagy Beállítások/ Adatvédelem lehet búcsút venni.

Akár nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek

Mint nemrég mi is megírtuk, akad olyan fitneszapp, például a Strava, ami nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.

Ennek az appnak a felhasználók mozgását kimutató hőtérképén több katonai bázis is kivehető.

Olyan támaszpontról fecseg, mint a csendes-óceáni Diego García atollon, vagy a Falkland-szigeteki katonai reptéren található, de újságírók és biztonsági szakértők jelentős aktivitásra bukkantak az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik feltételezett szomáliai bázisához közel, vagy egy Jemenben telepített rakétarendszer környékén.

Kép: Shutterstock

Kép: Shutterstock

Nemcsak az amerikai katonák, hanem az európai országok hadseregeinek, valamint a nemzetközi segélyszervezeteknek és az ENSZ-nek a tagjai is óvatlanok az adatátvitel engedélyezésében.

Azóta például a népszerű magyar bringás oldal itt közzétette, hogy a Strava webes felületén miként lehet elrejteni a lakcímünk 500-1000 méteres körzetét.