Még csak hároméves a kislány, de már három milliónál több követője van. Anyuka jól megél belőle.
A kicsi lány, bizonyos Mila Stauffer sztoriját feldolgozta már többek között a The New York Times, a BuzzFeed.
Valahogy úgy kezdődött, hogy az anyukája, Katie Stauffer készített egy fotót a lányáról, Mila-ról, amint egy Marilyn Monroe-szobor mellett állt, szoknyácskáját felemelve mímelte a szexszimbólum színésznő pózát. Ezzel a képpel lódulhatott meg az Instagram-karrier:
Fél órán belül a fotó 75 ezer lájkot és 500 hozzászólást kapott, köztük aggályosakat is.
Mila és testvérei hasítanak az interneten. Mára a posztoló anyuka, Katie több mint 3,7 millió rajongót tudhat magáénak a gyerekeivel teleposztolt Instagramon, s persze mintegy mellékesen a Youtube-on, meg a Facebookon. Pletykák, kétes ízlésű képek, cukiságok.
Az alábbi videót Mila-ról és testvéréről, Emma-ról tavaly nyáron készítette 14 éves nővérük, Kaitlin.
Eredetileg az anyuka Instagram oldalán jelentek meg, ahol azóta 4.4 millió alkalommal látták, vírusvideó lett belőle, mint számos más posztjukból.
Mila rajongókat szerzett szerte a világon, Indiától Braziliáig – és márkanév lett belőle.
Anyukája immáron teljes munkaidőben az Instagramon dolgozik, mert a nagyvállalati marketingesek észrevették.
Mila és Emma többek között reklámozta az Amazon, a Nest, a Dollar Rental Car, a Macy’s és a Walmart munkáit. Hiszen az emberek csak észreveszik az ételt, amit a gyerekek esznek, a ruhamárkákat, amiket hordanak és így tovább.
Íme, egy Duracellnek készült videós poszt:
Katie Stauffer azt nyilatkozta, hogy minden napon bizonyos számú fotót közzé kell tennie szponzori kötelezettségeinek teljesítéséhez, de kell posztolnia „normál”, azaz nem hirdetésvezérelt képeket is.
Az anyuka nem árulta el a lapok faggatózására, hogy mennyit keres a lányok közösségi média jelenlétével, csak „nagyon jövedelmezőnek” minősítette a The New York Timesnak. Mindenesetre jobban hoz a családi kasszába, mint az orvos férj fizetése.
Evan Asano, a Mediakix marketing ügynökség alapítója és vezérigazgatója azt mondta a BuzzFeed News-nak, hogy a cégek tízezreket (dollárban) fizethetnek a Katie Staufferéhez hasonló posztokért.
A videókért még többet lehet kapni.
Asano szerint több millió Instagramos követővel a posztolók félmillió dollárnál is magasabb éves jövedelemre tehetnek szert márkaszponzorálásból.
Katie persze csak egyike azoknak az anyukáknak, akik ügyesen tudják a családjukat (vagy önmagukat) vállalkozásba fordítani (de 3,7 millió követővel az egyik legnépszerűbb).
Az Instagramos reklámozást kicsit még a Vadnyugathoz hasonlítják.
Nem csak a jó ízlés, hanem a propagálás kereteit is nehéz betartani, hiszen a cukiságra kattintóknak szinte lehetetlen feladat megítélni, mi a valódi poszt, a megörökítésre méltó, igazi pillanat az életünkből, és mi a hirdetés.