logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Alec Baldwin nem érzi magát bűnösnek a Rust forgatásán történtek miatt

| Szerző: hirado.hu
A színész állítja, hogy az éles lőszerrel megtöltött fegyver, amiről úgy tudta, hogy hatástalan, magától sült el.

“Tudom, hogy valaki felelős azért, ami történt, de nem tudom megmondani, hogy ki az, csak azt, hogy nem én”

– nyilatkozta Baldwin az ABC-nek adott első tévésinterjúban.

A színész szerint egyetlen egy megválaszolatlan kérdés marad csupán: hogyan került éles lőszer a forgatásra?

“Valaki odavitte azt az éles lőszert, és az egyik abban a fegyverben végezte”

– mondta Alec George Stephanopoulos műsorvezetőnek, sugalmazva azt, hogy az a valaki az igazi bűnös.

A tragédia a színész legújabb filmje, a Rust forgatásán történt október 21-én, ahol a 68 éves színész egy kellékfegyverrel lőtt és eltalált két embert. A lövések következtében a 42 éves Halyna Hutchins operatőr halálos sebet kapott a mellkasába, a mögötte ülő 48 éves Joel Souza rendezőt pedig a vállán érte lövés, aki túlélte a balesetet.

A nyomozóhatóságok korábbi közlése szerint Baldwin úgy tudta, hogy a fegyver biztonságos, és folyik a vizsgálat annak kiderítésére, hogyan került éles lőszer a kellékfegyverbe.

Baldwin egyébként állítja nem húzta meg a ravaszt, a fegyver magától sülhetett el.

„Nem húztam meg a ravaszt. Soha nem emelnék fegyvert senkire és húznám meg a ravaszt. Soha!”

Alecnek a jelent szerint elő kellett venni a fegyvert és kibiztosítani azt, mint mondta ez így is történt. Miután Halyna azt mondta a próba után, hogy jó lesz a mozdulat, a színész elengedte a kakast és a fegyver eldördült, az operatőre pedig pár másodperccel később ájultan esett össze.

Baldwin korábban úgy nyilatkozott, hogy egy az egybillióhoz az esélye egy olyan halálos balesetnek, mint ami a Rust című film új-mexikói forgatásán történt. Mint mondta, támogatja, hogy korlátozzák a valódi fegyverek használatát a filmek, illetve a sorozatok forgatása során.

Alec szerint nem kizárt, hogy a karrierje ezzel a tragédiával véget is ér, azt ugyanis nem tudja elképzelni, hogy valaha is fegyvert vegyen a kezébe.

Ajánljuk még