A választási eredmény leginkább a 2010-es „centrális politikai erőtér” modelljére emlékeztet. A Tisza Párt proteszt- és gyűjtőpártként egyesítette a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) elleni (kormányváltó) szavazókat, a korábbi liberális és baloldali pártok szavazóit, a „politikai névteleneket” és azokat a jobboldali szavazókat, akik az eddigi kormánypártoktól pártoltak el. A választás után érvényesült a politikatudományi irodalomból ismert „győzteshez húzás” (Bandwagon Effect) hatás, azaz számos bizonytalan, vagy eddig más pártra szavazó ment át a Tiszához. Az új kormánytöbbség most éli politikai mézesheteit, még tart a választási kampány lendülete és eddig nem kellett népszerűtlen intézkedést hozniuk.
Magyar Péter ezt a lendületet igyekszik fenntartani azzal, hogy élőben közvetített bejárásokon „leplezi le” a kormányzati épületek rejtett zugait, vagy hoz nyilvánosságra a közvéleményt érdeklő ügyekben kormányzati dokumentumokat. A bizonyítási kényszer a Tisza Pártot terheli, új kormánytöbbségként nekik kell kezdeményezni, a társadalom, az érdekképviseletek, a média, a civil társadalom és az új ellenzék ezekre a javaslatokra tud reagálni. Az új kormány részéről az első hónapban három fő területen látunk kezdeményezéseket: 1. szimbolikus politika, a NER lebontása és „elszámoltatása” 2. stabilizáló intézkedések, amelyek az ország működését biztosítják az átmeneti időszakban és 3. új intézkedések.
Az új kormány intézkedései és akciói közül a legtöbbet az első körbe sorolhatjuk. Magyar Péter kormányzati épületek élőben közvetített bejárásával, „leleplezéseivel” és szimbolikus akcióival most még kontrasztot tud mutatni az előző 16 évhez. Az olyan látványos intézkedések, mint az uniós zászló kihelyezése az Országház épületére, vagy a kampányban használt Skoda kormányzati autóként való továbbvitele a NER-korszak tükrében érthető meg leginkább. Ahogy múlik az idő, úgy lesznek ezek a szimbolikus ügyek egyre üresebbek és öncélúbbak és emiatt ezek egyre kevesebb hatást tudnak kiváltani. A második csoportba sorolható stabilizációs ügyek a lakosság és a költségvetés számára egyaránt zsebbevágóak: a védett üzemanyagár és az élelmiszer árrés stop továbbvitele ugyanolyan fontos, mint a vezetékes orosz energia további importja.
A harmadik csoportba tartozó intézkedések azért a legfontosabbak, mert ezekből olvashatjuk ki az új rezsim körvonalait. A kampányban elhangzott ígéretek közül többnek a megvalósítása kezdődik el, itt külön csoportot alkottak a befagyasztott uniós pénzek hazahozatalához szükséges intézkedések, mint például a modellváltó egyetemek fenntartói kuratóriumainak átalakítása, vagy a magyar migrációs szabályok harmonizációja az uniós jogszabályokkal.
Az új kezdeményezések között már látunk az új rezsim kiépítése szempontjából fontos javaslatot, ilyen a miniszterelnöki ciklusok számának korlátozása, ami a közvéleményben már meg is kapta a „Lex Orbán” nevet. Mivel az előző parlamenti többség által kinevezett közjogi méltóságok és tisztségviselők május 31-ig kaptak határidőt a lemondásra, legalább addig várnunk kell az új közjogi berendezkedésre vonatkozó javaslatokra. Az új többség ugyanis aligha akarja azt, hogy az új szabályok a „régi” szereplőket erősítsék pont ezen új többséggel szemben. Persze a kocka bármikor fordulhat, így a most kialakított új közjogi berendezkedést egy későbbi többség újból átalakíthatja.
Legnagyobb ellenzéki pártként a Fidesz több irányba keresi új szerepét. A 2002-es polgári körök mintájára épül a polgári szalonok hálózata, amely csatlakozási pontot kínál a helyi közéletben a jobboldali polgároknak. Az új frakció tagjai napirenden tartják az elmúlt 16 év eredményeit és szembesítik az új kormányt ígéreteivel. A június 13-i tisztújító kongresszus lehetőséget ad a folytonosság mellett a megújulásra és a generációváltásra, ami a parlamenti frakcióban már megtörtént.
A Mi Hazánk párt több szempontból is nehéz helyzetben van. A választáson nem tudta mandátumai számát növelni, kormányváltó szavazói közül sokan legalább egy voksukkal a Tiszát, a globalista irányzat térnyerésétől tartó szavazói pedig — szintén legalább egy voksukkal — a Fideszt támogatták. Az új kormánypárt több olyan témában is kezdeményez, amelyeket eddig a Mi Hazánk vitt, így a végrehajtási ügyek, a devizahitelek és a spontán privatizáció témája sem lesz mostantól kizárólag az „övék”.
A parlamentből kiszorult baloldali és liberális pártok vannak a legnehezebb helyzetben. A korábbi ellenzék hat pártja közül öt nem indult a választáson, így működésüket tagdíjakból és adományokból kell biztosítaniuk. Az új kormány számos követelésüket teljesíti (ilyen például a családi pótlék emelése vagy az önálló oktatási minisztérium), így új témákat is kell keresniük. A DK egy százaléknál jobb eredménye után jogosult ugyan állami támogatásra, ám ők is legalább két kérdésben kell, hogy nehéz döntést hozzanak: A „folytonosság” jegyében a korábbi vezetés egy tagja vigye tovább és jelenítse meg a nyilvánosságban elnökként a pártot, vagy a „megújulás” jegyében teljesen új vezetésre bízzák az újratervezést? A másik, legalább ilyen nehéz, kérdés az új program kidolgozása, hiszen a NER végével kiesett az eddigi fő viszonyítási pont, és az új kormány az előző évek ellenzéki követelései és uniós elvárásai közül sokat megvalósít.
A bizonyítási kényszer a Tisza Pártnál van. A parlamenti és parlamenten kívüli ellenzék, az érdekképviseletek és a civil szervezetek az új kormány döntései mentén kezdhetik az új ciklust, kereshetik és találhatják meg új szerepüket. Kormányoldalon és ellenzékben egy tanulási folyamat tanúi lehetünk, a szemünk láttára alakul az új kormány és annak új ellenzéke.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)