Korábban még a franciákat és hollandokat is népszavazásokon kérdezték arról, hogy mit gondolnak a sorsukat formáló nagy európai döntésekről. 2005-ben a franciák (55:45 arányban) nemet mondtak az alkotmányos alapszerződésre, 2016-ban a hollandok (62:38 arányban) nemet mondtak Ukrajna uniós társulási szerződésére. Azóta nem kérdezik őket. A nyugati „bezzeg demokráciákkal” ellentétben minket, magyarokat 2010 óta egyre többször kérdeznek a sorsunkat formáló kérdésekről, így logikus, hogy a kormány Ukrajna háborújának finanszírozásáról is kikéri az emberek véleményét.

Az EU egyre szürreálisabb, George Orwell újbeszéde szól a hangszórókból. Az „Európai Békeeszköz” (EPF) a háborút finanszírozza. A „migrációs szolidaritási mechanizmus” az illegális migránsok kötelező szétosztási kvótájának szinonimája. Az „Európai Demokrácia Pajzs” pedig a cenzúra új intézménye, amely meggátolja a szakadék felé száguldó brüsszeli vezetés nyilvános kritikáját, elvégre ez az öngyilkos politika egy ezoterikus beszéddel leplezi valós céljait, amit ha lefordítanak érthető hétköznapi beszédre, a mainstream politikai elit még gyorsabban veszítené el támogatottságát és még radikálisabb eszközökhöz kéne nyúlnia hatalma megtartása érdekében. Erre a folyamatra hívta fel a figyelmet J.D. Vance amerikai alelnök tavaly februári müncheni beszédében és ettől óv az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia (NSS).

A most induló nemzeti petíció első kérdése azt tudakolja, hogy „Nemet mondunk-e az orosz-ukrán háború további finanszírozására?”. A kérdés most aktuális, ugyanis fontos váltóállítás előtt állunk: Donald Trump elnök a béke embere, nem akarja országát elhúzódó háborúkba vinni, a fegyveres konfliktusokat tárgyalásos úton, nagy megállapodásokkal akarja lezárni. Az ukrajnai konfliktust is. A nyugati szövetségi rendszer legerősebb állama a háború oldaláról a tárgyalások és a béke oldalára állt, így a Biden-kormányzat politikájával ellentétben most valós esély nyílt (minimum) a fegyverszünetre, (maximum) egy békemegállapodásra.

Mi az alternatíva? Kijev és Brüsszel ezzel szemben még további tíz évig finanszírozná a háborúpárti kijevi rezsimet és ezzel a háborút. E között kell választanunk!

A háborúpárti kormányok „Trump-biztossá” akarták tenni a hadikölcsönöket. Az EU 2024 elején már megszavazott 50 milliárd eurót az ukrán költségvetés támogatására és 20 milliárd eurót fegyvervásárlásra. Az előző NATO-főtitkár (Jens Stoltenberg) 100 milliárd eurót kért öt évre Ukrajna számára, ám a szám hallatán inkább úgy döntöttek, hogy 40 milliárdot dobnak össze, az kisebb számnak tűnik. Magyarország ezeket a döntéseket nem támogatta, Budapest humanitárius segélyt nyújt Ukrajnának, befogadja a hátárára érkező ukrán menekülteket és rajtunk keresztül érkezik áram, gáz és dízelolaj a háborús országba.

Berlin és Brüsszel minden krízisben az integráció elmélyítésének esélyt keresi és látja (Ever closer union), így az ukrajnai konfliktusban is meglátták a lehetőséget. Miután 2025 végén Belgium ellenállás miatt nem sikerült az unió területén befagyasztott orosz devizatartalék és vagyon terhére 210 milliárd euró hadikölcsönt felvenni, a bizottság 2×45 milliárd euró hadikölcsönt vett fel. Ezeket az összegeket fejelnék meg újabb 800 milliárd dollárral az ukrán költségvetés és további 700 milliárd dollárral a háború finanszírozására. Az összegeket tíz évre kérik, holott korábban jóval kisebb összegekről volt szó.

Egyszerű a logika: Minél több a közös adósság, annál több közös bevételre van szükség.

Az eddigi közvetlen bevételnek számító vámok és illetékek után jöhet 2027/28 táján a lakossági karbonadó, amit a fosszilis energiára vetnek ki. Az előzetes tervek szerint 2030-ra CO2-tonnánként 120 euró adót kéne fizetni, amit a bizottság 2029-ig tonnánkénti 55-60 euróban maximalizálna. Vannak, akik a lakossági kedvezmények gyorsabb leépítést sürgetik, jobban rákényszerítve az európaiakat a gázfűtés és a belső égésű motorral szerelt gépjárművek hőszivattyúra és elektorautókra cserélésére.

Az új közös adósság felgyorsítaná az euró kötvények kiadását, amit 2024 szeptemberében bemutatott jelentésében már Mario Draghi is szorgalmazott, aki évi 800 milliárd euró közös hitel felvételét javasolta. Mielőtt a sok milliárdtól elkezdene szédülni a fejünk, érdemes a „közös adósság” mögötti logikát azonosítani. A tagállamok többségi döntéssel felhatalmazást adnak a bizottságnak, amely egyre nagyobb összegű közös kölcsönöket vesz fel egyre rövidebb időközönként. Magyarország még meg sem kapta a 2021 februárjában induló, 672,5 milliárd euró keretösszegű Covid utáni újjáépítési kölcsönből (RRF) neki jogszerűen járó részt és máris eltelt öt év, a kötvényeket 2028-tól évi 23 milliárd euró összegben törleszteni kell, amihez, mint azt fent láttuk, közös bevételre van szükség.

Így válik az EU szépen lassan és szemünk láttára gazdasági integrációból adósságunióvá, ahol az eurózónán kívüli országokat is adósrabszolgaságba döntik.

Az 1945 után szebb napokat látott Olasz- és Franciaország példája mutatja, hogy egykor büszke és csodált országok miként kerülnek adósként a központi bank (EKB) lélegeztető gépére és hogyan vesztik el gazdasági szuverenitásuk után a politikai döntés szabadságát.

A magyarok elsöprő többsége tárgyalásos megoldást szeretne az ukrajnai konfliktusra és az európaiak többsége sem szeretné az elhibázott brüsszeli szankciók és a háborús pszichózis árát a magas élelmiszerárakban, nagyvárosi lakbérekben, inflációban és romló életszínvonalban megfizetni. Mi, magyarok szerencsések vagyunk, mert mi elmondhatjuk véleményünket a most induló nemzeti konzultációban és ezáltal is dönthetünk sorsunkról. Az áprilisi választás irányválasztás lesz, ahol hazánk fejlődési irányáról is döntünk. Arra bíztatok mindenkit hogy gondolkodjon el a kérdéseken, hallgasson meg minél több véleményt és legjobb belátása szerint töltse ki a petíciós ívet!

Kiemelt kép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a Rómában tartott megbeszélésük kezdetén 2025. április 26-án (Fotó: MTI/EPA/AP pool/Andrew Medichini)