Ha megértenénk karácsony valódi mélységét, letennénk a fegyvert. Letennénk egymás előtt, önmagunk előtt és Isten előtt. Abbahagynánk az öldöklést, a gyűlölködést, a megszólásokat, a pletykálkodást.

Egyszer s mindenkorra letennénk a fegyvert: a gyilkos eszközt ugyanúgy, mint verbális fegyvereinket, azokat a szavainkat, amelyek (olykor végzetesen) sebeznek, az önimádatot, és önfelmentést, a hibáztatást, a pótcselekvéseket, függőségeinket. Letennénk a bűnt. Megváltozna az életünk, mert a tényleges megtérés teljes és maradandó változást hoz. Szűk ösvényre vezet, de nem bánnánk, mert csak a keskeny ösvénynek van értelme, hiszen azon lehet igazán messze jutni. A széles út, amit a hedonizmus, egoizmus és materializmus tömege taposott ki, s amelyen most is magasra száll a por a talpak alatt, önmagába tér vissza, mintegy önmaga körül forog. Ahogy a hedonista, egoista, materialista ember maga is. Amíg magunk körül forgunk és nem Isten körül, rabságban maradunk. De amikor „Üdvözítő született nekünk,” ő éppen azért vállalta az emberséget és azért vette vállára a kereszttel együtt az egész emberiséget, hogy kihívjon ebből a rabságból és a teljes szabadságra vezessen.

Ha megértenénk karácsony valódi mélységét, rájönnénk, hogy nem a fegyvereink tesznek minket erőssé, belátnánk Szent Pál bölcsességét, miszerint „amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” Térdre ereszkednénk és átadnánk az irányítást, belátva, hogy a legokosabb, amit tehetünk, ha imádkozunk, ha az életünket is imádsággá alakítjuk. „Egy nép, mely minden harcát térden állva vívja meg, ébredést kér és győztes lesz.”

Ha a szívünkbe íródik János evangéliumának drámai és csodálatos prológusa, amelyet karácsony napján hallottunk a szentmisében, amely a teljes örömhír foglalata, nem tudunk ugyanúgy élni tovább, mint azelőtt. „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött.” Karácsony fénye valójában Jézus Krisztus fénye; az igazi világosság, az testté lett ige, Aki beragyogta a világ sötétségét és győzedelmeskedett rajta, az Ő fénye ragyogja be a decemberi éjszakát is, a nyirkos vagy éppen fagyos hideget, lelkünk rejtett zugait, amelyeket elfelejtettünk advent során előkészíteni befogadására. Ő ragyogja be a nagyhatalmak zaklatott, keserű játszótereit, a koldusok, a fogvatartottak, a gyógyíthatatlan betegek, a számkivetettek, a társadalom perifériáján élők és az önmaguk körül forgók kilátástalannak tűnő életét is. Ezért van reményünk, mert a remény maga az Ige, maga az igazi világosság. A játszma eldőlt és csak rajtunk múlik, hogy a győztes oldalra állunk-e egész életünkre.

Még nem késő. Karácsony nem múlt el, a nyolcadában vagyunk, ünnepköre még bőven tart, a megtestesülés misztériuma a teljes üdvtörténetre, az emberiség egész történelmére kihat, ma éppen úgy, mint kétezer esztendővel ezelőtt, Budapesten, a Hortobágyon és az Alpokalján nemkülönben, mint akkor Betlehemben. Itt az alkalmas, szent idő. Nekünk és értünk adatott. Éljünk vele!

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)