Van egy nemzet. Elődeikkel ezer évig éltünk egy hazában. Sőt: egy nemzet részei voltunk, a Natio Hungaricáé. Azután jött 1918, és addigra a csehek sikeresen lobbiztak a briteknél és a franciáknál egy sose volt ország, Csehszlovákia létrehozásáért. Persze, a magyar Felvidéken létezett addig is egy lokalitáshoz és nyelvhez is kötődő öntudat – hiszen a XVIII. században például Benyovszky Móric a középiskolai regiszterben egyszer, mint „magyar nemes”, egyszer pedig mint „nobilis Slavicus” szerepel. Mégis, a XX. század elején a szlovák nemzeti öntudat az amerikai szlovákoknál volt a legfejlettebb – írja Roman Holec szlovák történész, abban a könyvében, amely a trianoni diktátum századik évfordulóján jelent meg, „Diadal és katasztrófa. Trianon egy szlovák történész szemével” címmel (idehaza két évvel később adták ki). Ebben a következőket is írja: „Ha 1918 végén népszavazásra került volna sor a lakosság körében arról, hogy melyik államhoz szeretne tartozni, az eredmény ellentmondott volna a következő időszak történelmi fejlődésének”.

Az uralomváltás hónapjai után a csehek nekiláttak egy új szlovák középosztály kinevelésének. Ezzel persze kényszerűen öngólt rúgtak, hiszen ez az új réteg inkább érezte magát szlováknak, mint csehszlováknak. Csehszlovákia 1938-1939 során szétesett, s a magyarok visszafoglalták a mai Dél-Szlovákia magyar többségű területeit. Ezekről a területekről azonban még a Tiso-féle náci kollaboráns Szlovákia sem mondott le soha – tulajdonképpen az 1920-as békét úgy tekintették, mint ami az 1000 évvel azelőtti, a magyar honfoglalást megelőző állapotokat állítja helyre. Nonszensz, és mégis egy egész nép vallotta ezt hittel.

Azután 1944 végén a visszatérő csehszlovák hatóságok eldöntötték: itt az ideje, hogy egyszer s mindenkorra megszabaduljanak a magyar kisebbségtől.

Eduard Benes 2005-ben felavatott szobra Prágában. Már a szoborállítás is ellentmondásos volt, idén pedig cseh gondolkodók és közéleti szereplők jelezték, hogy érdemes lenne magyarázó táblát helyezni el a szobor mellett, mivel Benes 1945 és 1948 között nemcsak a jogtalanságokat segítette elő, de asszisztált az ország szovjetizálásához. Szlovákiában pedig – talán fogalmazhatunk így – Benesnél jóval „népszerűbbek” a dekrétumai…

Ennek a törekvésnek a dokumentumai az úgynevezett Benes-dekrétumok. A jogi korpuszt több száz különböző törvény, határozat és rendelet alkotta, amelyek lényegében az 1944. augusztus 29-én kirobbantott szlovákiai partizánfölkeléstől kezdve egyenes úton vezettek a magyar kisebbség kényszermunkára deportálásáig és a Magyarországra való kitelepítésig. Ha ilyen formában, bővebben értelmezzük, akkor távolról sem csak az Eduard Benes által jegyzett elnöki dekrétumok tartoznak ide, hanem a Szlovák Nemzeti Tanács döntései, az új csehszlovák kormány programja (az ún. kassai kormányprogram) és egyes határozatai, illetve az alsóbb fokú közigazgatási szervek és hatóságok protokolljai. Valamennyi a magyar és a német kisebbség ellehetetlenítését, vagyonától és állampolgárságától való megfosztását, a kisebbségi anyanyelvhasználat majdhogynem betiltását és végül a kitelepítést taglalta.

A Benes elnök által kiadott rendeletek (dekrétumok) közül a legsúlyosabbnak talán az 5. (a magyarok és németek vagyonának nemzeti gondnokság alá való helyezéséről, és egyes vagyonjogi ügyletek érvénytelenítéséről, 1945. május 19.), a 12. (1945. június 21.), a 33. (az állampolgárságtól való megfosztásról, 1945. augusztus 2.), a 108. sz. (az ellenséges vagyon elkobzásáról, 1945. október 25.) minősíthető, bár ezeken kívül számos más olyan is van (pl. az egyesületek feloszlatásáról szóló), ami kifejezetten magyarellenes célzatú volt. Egy alapos válogatást közölt belőle „Benes-dekrétumok és a magyar kérdé” címmel Popély Árpád, Stefan Sutaj és Szarka László. A kötetet az Attraktor Kiadó adta ki 2007-ben.

Most ebből közöljük az állampolgárságtól megfosztást elrendelő, 33. számú Benes-dekrétumot.

A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK 1945. ÉVI 33. SZÁMÚ ALKOTMÁNYDEKRÉTUMA A NÉMET ÉS A MAGYAR NEMZETISÉGŰ SZEMÉLYEK CSEHSZLOVÁK ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁNAK RENDEZÉSÉRŐL
Prága, 1945. augusztus 2.

A kormány javaslatára és a Szlovák Nemzeti Tanáccsal egyeztetve elrendelem:

1. § (1) Azok a német vagy magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárok, akik az idegen megszálló hatalom jogszabályai értelmében német vagy magyar állampolgárságot szereztek, az ilyen állampolgárság megszerzésének napján elveszítették csehszlovák állampolgárságukat.

(2) A többi német vagy magyar nemzetiség csehszlovák állampolgár e dekrétum hatályba lépésének napján elveszti csehszlovák állampolgárságát.
(3) Ez a dekrétum nem vonatkozik azokra a németekre és magyarokra, akik a köztársaság fokozott veszélyeztetettsége idején (a köztársasági elnök által 1945. június 19-én a náci bűnösök, az árulók és segítőik megbüntetéséről, valamint a rendkívüli népbíróságokról szóló 16. számú dekrétumának 18. §-a) hivatalosan cseheknek vagy szlovákoknak jelentkeztek.
(4) Azokat a cseheket, szlovákokat és más szláv nemzetek tagjait, akik ugyanebben az időszakban presszió vagy különösen figyelemre méltó körülmények kényszerítő hatására németeknek vagy magyaroknak vallották magukat, e dekrétum alapján nem tekintik németeknek vagy magyaroknak, amennyiben a belügyminisztérium jóváhagyja az illetékes járási nemzeti bizottságok (járási közigazgatási bizottság) által az említett tények vizsgálata alapján a nemzeti megbízhatóságról kiadott bizonylatot.
2. § (1) Az 1. § által érintett olyan személyeknek, akik igazolják, hogy hűek maradtak a Csehszlovák Köztársasághoz, sohasem vétettek a cseh és a szlovák nemzet ellen, vagy aktívan részt vettek a felszabadításukért vívott harcban, vagy pedig szenvedtek a náci és a fasiszta terrortól, megmarad a csehszlovák állampolgárságuk.
(2) A csehszlovák állampolgárság meghagyásának megállapítására vonatkozó kérvényt hat hónapon belül lehet benyújtani e dekrétum hatályba lépésétől számítva a helyi szempontból illetékes járási nemzeti bizottságnál (járási közigazgatási bizottságnál), vagy pedig – amennyiben a kérvényező külföldön lakik – a külképviseleti hivatalban. E kérvényről a belügyminisztérium a tartományi nemzeti bizottság, Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Tanács javaslatára dönt. Ezeket a személyeket egészen kérvényük elintézéséig csehszlovák állampolgároknak kell tekinteni, amennyiben a járási nemzeti bizottság (a járási közigazgatási bizottság) vagy a külképviseleti hivatal bizonylatot adott ki számukra az előző bekezdésben feltüntetett körülményekről.
(3) A csehszlovák katonai egységek német vagy magyar nemzetiségű tagjai csehszlovák állampolgárságának megtartásáról a lehető legrövidebb időn belül a belügyminisztérium a nemzetvédelmi minisztérium javaslatára hivatalból dönt. A hivatalos határozat meghozataláig csehszlovák állampolgároknak tekintendők.
3. § Azok a személyek, akik az 1. § értelmében elvesztették csehszlovák állampolgárságukat, az azon naptól számított hat hónapon belül, amelyet a Törvénytárban megjelenő belügyminiszteri rendelet jelöl meg, a helyi szempontból illetékes járási nemzeti bizottságnál (járási közigazgatási bizottságnál) vagy a külképviseleti hivatalnál kérhetik állampolgárságuk visszaadását. Az ilyen kérvényről saját belátása alapján dönt a belügyminiszter a tartományi nemzeti bizottság, Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Tanács javaslatára; nem szabad azonban eleget tenni a kérvénynek, ha a kérvényező megszegte a csehszlovák állampolgár kötelességeit. Ha kormányrendelet nem intézkedik másként, akkor ezekre az esetekre is érvényesek a csehszlovák állampolgárság megszerzésére vonatkozó általános jogszabályok.
4. § (1) E dekrétum vonatkozásában a férjes asszonyok és kiskorú gyermekek külön elbírálás alá esnek.
(2) A 3. § alapján benyújtott olyan kérvényeket, amelyeket csehszlovák állampolgárok feleségei és kiskorú gyermekei adnak be, jóindulatúan kell elbírálni. Az e kérvényekre vonatkozó döntés meghozataláig a kérvényezőket csehszlovák állampolgároknak kell tekinteni.
5. § Azok a csehek, szlovákok és más szláv nemzetek tagjai, akik a köztársaság fokozott veszélyeztetettsége idején (a köztársasági elnök 1945. évi 16. számú dekrétumának18. §-a) német vagy magyar állampolgárságot kértek anélkül, hogy erre presszió vagy különleges körülmények hatására kényszerültek volna, elvesztik csehszlovák állampolgárságukat azon a napon, amelyen ez a dekrétum hatályba lép.
6. § Ez a dekrétum a kihirdetésének napján lép hatályba; végrehajtásáért a külügyminiszterrel és a nemzetvédelmi miniszterrel egyetértésben a belügyminiszter felel.

Dr. Benes s. k.
Fierlinger s. k.
Masaryk s. k.
Svoboda tábornok s. k.

Nosek s. k.

Kiemelt kép: Prága, 2005. május 16.Cseh zászló leng Edvard Benesnek, az egykori Csehszlovákia második köztársasági elnökének a köztéri szobra mellett a cseh külügyminisztériumnak helyet adó Cernín palota előtti Loretáni téren 2005. május 16-án, a szobor avatóünnepségén. A csehszlovákiai magyarokat és németeket sújtó II. világháború után kiadott hírhedt dekrétumok atyjának ez az első szobra Prágában (MTI/EPA/MICHAL KAMARYT)