Egyszer volt Budán kutyavásár! A magyar választók és politikai elemzők legkésőbb a 2002-es országgyűlési választás kampányában ismerkedhettek meg az adatbázis-alapú mozgósítás tömeges alkalmazásával. A választási kampányokban már korábban is hoztak be külföldön bevált kampánytechnikákat és trükköket, ám a “Medgyessy-levélként” elhíresült akció minden addigit felülmúlt. Ebben a háztartásoknak kiküldött levélben az egyik akkor esélyes jelölt számos kérdésben tudakolta a szavazók véleményét, amit válaszlevélben vissza lehetett küldeni. Aki akarta, megadhatta elérhetőségét, hogy “kapcsolatban maradhassanak vele és tájékoztathassák a kampány eredményeiről”. Mivel akkor — amolyan résztvevő megfigyelőként — én is megadtam elérhetőségemet és visszaküldtem a levelet, bekerültem az adatbázisba, aminek következtében kampányidőszakban még évekig agitáltak telefonon.

A lista egy idő után frissítésre szorult, így néhány év múlva az automatizált hívások gépi hangja azt kérte, hogy amennyiben egyetértek a jelöltjük programjával, nyomjam meg az egyes gombot. Ha nem értek egyet, akkor a kettes gombot, vagy ha bizonytalan vagyok, akkor a hármas gombot. Mivel mindig a hármas gombot nyomtam meg, még évekig hívogattak. Amikor a Belvárosból Ferencvárosba költöztem, még évekig a belvárosi jelölt érdekében hívogattak az évekkel korábban megadott vezetékes számon.

Ez a technika ma már ódivatúnak tűnik, de 2002-ben ez — legalábbis Magyarországon — még forradalminak számított. Ennek a továbbfejlesztését láthattuk George W. Bush elnökjelölti kampányában, ahol a republikánusok nyilvánosan elérhető és megvásárolható adatokból olyan mátrixokat raktak össze, amelyek mentén valószínűsíthették, hogy egy adott szavazónak milyen preferenciái vannak. Evidensnek tűnik, hogy akinek amerikai autója van, egyetemi futballt kedvel, fegyvert tart és vallásos, az inkább a republikánusokra fog szavazni. Az már kevéssé evidens, hogy az ilyen preferenciákkal rendelkező szavazók név szerint kicsodák és hol laknak? Ezeket az adatokat vásárolhatták meg a kampánystábok és azonosították ezekből potenciális szavazóikat, hogy célirányosan szólíthassák meg őket. Akkor ez bejött.

A 2008-as kampányban Barack Obama fordított egyet a technikán, neki ugyanis nem volt ennyi pénze adatvásárlásra, ezért a mybarackobama.com honlapon keresztül arra kérte támogatóit, hogy saját maguk mondják el azt, hogy miért támogatják őt. Az önként megadott adatokat az akkor még forradalminak számító térképes alkalmazásokon tették láthatóvá, így a térképről rögtön látható volt, hogy a lakókörnyezetünkben még ki Obama-támogató, így máris létre lehetett hozni egy helyi csoportot, rendezvényt lehetett szervezni és közösséget építeni. Kétmillió amerikai iratkozott fel és négyszázezer videót generáltak ezen az oldalon keresztül. A technika fejlődésével már olyan funkciók is megjelentek, mint az adományküldés, vagy a hírlevélre való feliratkozás.

A microtargeting eljárásnak is nevezett adatbázis-építés egyik legnagyobb figyelmet kiváltó esete a Cambridge Analytica (CA) cég volt, amely a közösségi médiában képződő digitális lábnyomokat elemezte ki és ezekből alkotott profilokat. A 2012 óta az amerikai piacon is aktív brit cég több képviselői és szenátori kampányban is aktív volt és minimum a 2015-ös republikánus előválasztás során dolgozott olyan politikai akcióbizottságoknak (PAC), amelyek Donald Trumpot támogatták. A CA “reklámja” szerint 30 közösségi média interakció alapján többet tudnak meg egy emberről, mint a saját szülei, míg 300 interakció alapján többet tudnak, mint a saját partnere.A technológia azóta sokat fejlődött, gondoljunk csak bele abba, hogy azóta már jellemzően cégenként adnak ki pontgyűjtő- és hűségkártyát és azon megy a vita, hogy az alkalmazások vagy a technológiai cégek gyűjthessék-e az adatainkat, hogy áruba bocsáthassák azokat.

A Tisza Párt alkalmazása politikusaik elmondása alapján ilyen amerikai mintákra épült és újsághírek alapján egy ukrán cég is részt vett a fejlesztésében, pedig Magyarországon is van elég tehetséges fejlesztő, aki ezt a munkát el tudta volna végezni. A Tisza terve logikusnak tűnt, minden szimpatizánsukat ebbe az alkalmazásba akarták terelni, hogy onnan tudjanak velük kapcsolatban maradni. Az adatbázis-építés — Obamához hasonlóan — itt is önkéntes adatszolgáltatással történik, és hogy működjön is, ezen keresztül lehetett volna kitölteni a Nemzet Hangja 2.0 névre elkeresztelt szavazást, majd később az előválasztás során a 3-3 képviselőjelöltre szavazni. Ezzel indokolták, hogy miért kell a támogatóknak címüket is megadni: Így akarták biztosítani, hogy mindenki csak a saját választókerületének jelöltjeire szavazzon. Az alkalmazáson keresztül napi propaganda-üzenetet is el lehetett volna juttatnia a szimpatizánsokhoz, hogy azt terjesszék a közösségi médiában.

Miért írtam a cikk elején, hogy “Egyszer volt Budán kutyavásár”? A 2002-es sikert nehéz megismételni, hiszen azóta a többi párt is él az adatbázis-építés lehetőségeivel, amit azóta a törvény már pontosan szabályoz. Az érzékeny adatnak számító információk gyűjtését be kell jelenteni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH), az adatokat Magyarországon kell tárolni, az adatközlésnek önkéntesnek kell lennie és az állampolgár írásos kérésére őt bármikor törölni kell az adatbázisból.

A letöltések száma már a nyár végén elmaradt a várakozásoktól. A Tisza Párt alkalmazása ráadásul már októberben is szivárgott, amikor hírek szerint harmincezer felhasználó távozott. A mostani kétszázezres szivárgás teljesen elvágta az alkalmazás iránti bizalmat, a párt a szavazást ezért inkább áthelyezte az internetes honlapra. A végére hagytam a fő érvet: A Tiszához hasonló korábbi médiapártok sem tudták a közösségi médiában begyűjtött like-okat voksokra váltani, az ugyanis nem megy egy-az-egyben. A tapasztalat azt mutatja, hogy a választás kimenetelét legjobban meghatározó bizonytalan és porteszt szavazók szívesen nyomnak egy like-ot a közösségi médiában, ám már messze nem ilyen biztos, hogy a saját és országunk életét négy évre meghatározó voksolásra is elmennek. Pláne akkor, ha a globalista érdeket képviselő hazai ellenzék programjait látva egy kormányváltás a jelenlegi helyzethez képest csak magasabb adókat és nagyobb megélhetési költségeket hozna.

Kiemelt kép: Magyar Péter (Fotó: MTI/Purger Tamás)