Rómában, az örök városban mintha minden kicsit kívül esne az időn: utcái-terei annyira magától értetődőek, mintha mindig is ott és úgy álltak volna. Pedig Róma sok szempontból fiatal város, mikor 1870-ben az egyesült Olaszország fővárosa lett, csupán 200 ezren éltek itt, vagyis jóval kisebb volt, mint az ekkor egyesült Budapest. A kis lakossághoz néhol meglepően vidékies városkép is társult, ráadásul a város tele volt félbehagyott projektekkel. Ilyen volt a Szent Péter tér, melyhez csak szűk utcákon lehetett eljutni, nem is beszélve a bazilikára való rálátás hiányáról. Az Olasz Királyság, majd az első világháború után kiépülő fasiszta rendszer nagyvárossá építette át Rómát: Párizs mintájára sugárutak rendszerét vágták az ősi városba, sokszor teljes városnegyedeket lebontva, több évszázad építészeti emlékeit megsemmisítve. Ami létrejött az valóban impozáns, tele olyan látványokkal, melyek nélkül már el sem tudnánk képzelni az Örök várost. Ilyen a dallamos nevű Via della Conciliazione, vagyis a megegyezés sugárút, melyet az 1929-es Lateráni szerződésről neveztek el. Az út több évszázados tervet megvalósítva a Tiberis partját köti össze a Szent Péter-bazilikával.

A megszokott és jól ismert városkép: a Szent Péter bazilikához vezető Via della Conciliazione, vagyis a kiegyezés útja Kép forrása 

A tér lezárásának kérdésével már a tervező Gian Lorenzo Bernini (aki bankjegyen is látható volt) is foglalkozott. Olyan vázlatai is fennmaradtak, ahol az ellipszis alakú teret teljesen bezárta volna, a híres oszlopsort a csatlakozó utcáknál megszakítva.

Bernini terve a Szent Péter tér oszlopsorának teljes bezárására Kép forrása

Az elképzelés nem valósult meg, 1667-ben a ma ismert oszlopsort adták át – és ezzel együtt egy majdnem háromszáz évig megoldatlan városépítészeti problémát. A későbbi évszázadokban több elképzelés is született a bazilikához vezető megfelelő sugárút kiépítéséről. Főleg a 18. században születtek tervek, ekkor a pápák előszeretettel vágtak új utakat a régi városba, összekötve a különböző templomokat, megkönnyítve a zarándokok mozgását (így jött létre a Piazza del Popoloból kiinduló hármas sugárút is).

1776-os terv a Szent Péter térre vezető, V-alakban kiszélesedő sugárútra Kép forrása

Ilyen nagyszabású átépítésre azonban még az ellenreformáció pápáinak sem nyílt lehetősége. A városnegyed még évszázadokig élte megszokott életét. Ezt az állapotot örökítette meg Giovanni Battista Nolli 1748-ban. Nevezetes Róma-térképén az Angyalvár és a Szent Péter tér között két párhuzamos utca, a Borgo Vecchio és a Borgo Novo húzódik. Ezekről nevezték ezt a területet Borgóknak.

A Szent Péter tér és az Angyalvár közötti terület Giovanni Battista Nolli térképén Kép forrása

A Borgók kissé lepusztult, de hangulatos és autentikus római hangulatot árasztó negyede a 19. század nagy városfejlesztéseit is átvészelte – a szekuláris olasz állam számára kissé félreeső volt ez a terület.

A két kép nagyjából ugyanarról a helyről készült az 1930-as években, illetve napjainkban Képpár forrása

Kilátás a bazilika kupolájából a Szent Péter tér felé 1860-ban Kép forrása

Az előző kép részlete

A helyzet az 1930-as években változott meg, miután az olasz állam és a Vatikán rendezték kapcsolatukat, kialakult a pápai állam ma ismert területe. Ekkor már zajlottak Mussolini nagy római átalakítási projektjei, melyek során főként az ókori város értékeit kívánták bemutatni – a későbbi (és feljebb lévő) rétegeket szó szerint elsöpörve. Így jött létre a Via dei Fori Imperiali a Colosseum és a Piazza Venezia között, és ebbe a koncepcióba illeszkedett a régóta dédelgetett sugárút megvalósítása is:

Az új sugárút terve, jól láthatóan gondosan számításba vették a templom feltárulását Kép forrása

A tervezés során természetesen több változat készült, hiszen a beavatkozás hatalmas léptékű volt, modellezni kellett a feltáruló látványt. Érdekes módon olyan tervvariáns is volt, ami oszlopsorral zárta volna le a sugárutat, illetve a teret.

Attilio Spaccarelli és Marcello Piacentini 1937-es terve Kép forrása

Így eljött a Borgo városrész gerincének, vagyis a Spina di Borgo utolsó napja. Mondhatnánk, hogy ugyanaz történ a városnegyeddel, mint a Tabánnal, azonban a képeken látszik, hogy itt nem viskókról volt szó: két-három emeletes épületek teljes sorát bontották le.

A Spina di Borgo utolsó napjai Kép forrása

A Borgo Veccio utca, a háttérben felsejlik a bazilika Kép forrása

1936-ban kezdődött el a sugárút építése, vagyis a régi városnegyed bontása. Az alábbi kép olyan, mintha egy második világháborús bombatámadás után készült volna – de itt csak a városátalakítás zajlik éppen.

A sugárút kiépítését megelőző bontások első üteme 1936-ban Kép forrása

A bontási munkák előrehaladtával egyre jobban körvonalazódott az új sugárút Kép forrása

Az első bontási ütem lezártával érdekes állapot adódott: a már eltüntetett háztömbök helyét rendezték, de a sugárút útjában állt (szó szerint) még egy utolsó tömb – ennek kisajátítása után folytatódhatott a munka.

A sugárút nyomvonalában álló utolsó háztömb, 1938 körül Kép forrása

A tulajdoni viták rendezése után a munkások nekiállhattak a bontásnak.

A bontási munkák vége egy korabeli olasz filmhíradón Kép forrása

Az utolsó épület bontását ünneplő munkások egy korabeli filmhíradón Kép forrása

A rómaiak minden bizonnyal csodálkozva vették birtokba az új sugárutat, ami az első években még meglehetősen rendezetlen képet mutatott. Építési területek, tűzfalak húzódtak a két oldalon, ugyanakkor a történelem során először nyílt rálátás a bazilikára – ahogyan az Michelangelo, Bernini és pápák egész sora elképzelte még négy-ötszáz évvel ezelőtt.

Az újjonan megnyitott sugárút 1937-ben Kép forrása

Az újonnan megnyitott sugárút 1937-ben Kép forrása

Tulajdonképpen még csak ezután következett a munka legnagyobb része. Mivel olaszokról van szó, igyekeztek az értékes épületeket átmenteni – ha már évszázadokkal ezelőtt szerencsétlenségükre rossz helyre épültek. Így négy reneszánsz palota és egy barokk templom „költözött el”, hogy az új út közelében építsék újjá kőről kőre.

A Santa Maria Annunziata in Borgo templom – 1940-ben áttelepítve, illetve beépítve egy új hivatali épületbe Kép forrása

Az 1519-ben felépült Palazzo Jacopo da Brescia számára a sugárút egyik új tömbjének sarkán találtak helyet

A Szent Péter térre néző Palazzo Alicorni volt az első áttelepített épület, még 1931-ben „átköltöztették” Kép forrása

Az átköltöztetett épületek mellett voltak olyanok, amiket végleg lebontottak, így több palota és két templom lett az építkezés áldozata. A sugárút befejezését megszakította a második világháború végső, Olaszországot is érintő szakasza, illetve a fasiszta rendszer bukása. Mikor 1946-ban lengyel tisztek fényképezkedtek a bazilika kupolájában, a háttérben még építési területek látszódnak.

Lengyel tisztek a bazilika kupolájában 1946-ban, a háttérben építkezések Kép forrása

Látható, hogy még hiányzik a sugárutat lezáró jellegzetes iker-kapuépület. Ez csak az 1940-es évek végén készült el, egy nagyjából 1948-as felvételen még a vasbetonszerkezet zsaluzási munkái zajlanak:

A sugárút végén álló iker-kapuépületek zsaluzása az 1940-es évek végén Kép forrása

Az ikerépületek napjainkban Kép forrása

A lebontott, illetve áthelyezett épületek mellett voltak olyan történeti épületek, melyek teljesen új környezetbe kerültek. Így a Santa Maria in Traspontina templom előtti keskeny utca egy széles sugárúttá változott – a környező épületeket lebontották és az olasz fasizmus jellegzetes, modernista-historizáló épületeit emelték köré.

A Santa Maria in Traspontina-templom új környezetének tervlapja 1940-ből. Approvato, vagyis engedélyezve – áll a pecséten Kép forrása

Hasonlóképpen járt egy késő-középkori és egy reneszánsz palota is. A Palazzo della Rovere és a Palazzo Torlonia jelenleg farkasszemet néz egymással – 1937 előtt még egy teljes háztömb volt a két épület között.

A Palazzo della Rovere (balra) és a Palazzo Torlonia (jobbra) Kép forrása

A sugárút indítására két, impozáns ikerépületet terveztek. Homlokzati felirata szerint az 1936-ban kezdett építkezést 1950-ben fejezték be. Ezzel – már bukása után – lezárult a Mussolini-rendszer egyik legnagyobb városépítési projektje.

A sugárutat indító ikerépületek Kép forrása

Kiemelt kép: A Vatikán napjainkban és 1930-ban. Az örök városban a változás is örök, jelentős különbségek fedezhetők fel a két kép között (Fotó: Képpár forrása)