A Kőműves-lépcső az egykori Tabánban. Kép forrása

Kevés egykori, mára eltűnt városnegyedet övez akkora nosztalgia, mint a Tabánt. De jogosak-e ezek a romantikus érzések, illetve helyesen döntött-e a Főváros, hogy felszámolta, gyakorlatilag egy-két hírmondó kivételével lebontotta a városnegyedet? – írta Szende András az Architextúra blogon.

Zórád Ernő Tabán-sorozatának egyik képe. Kép forrása

A közismert, romantikus Tabán-kép kialakulásához Zórád Ernő grafikái nagyban hozzájárultak. Az Architextúra Városfestők sorozatában már bemutatott művész a városnegyed utolsó éveit örökítette meg, zseniális, de természetesen szubjektív alkotásain. A képeken egyfajta Krúdyra jellemző, a Szindbádot idéző hangulat jelenik meg kiskocsmákkal, az utcákon andalgó, feltűnően jólöltözött alakokkal, akik nyilvánvalóan a város egyéb részeiről ruccantak át a már akkor is szinte időkapszulaként létező városnegyedbe.

A Tabán legszélső/legfelső házsora a Gellért-hegyen 1890-ben. Kép forrása

Noha a városnegyed bontására csak az 1930-as években került sor, a Tabán már évtizedek óta szúrta a Főváros és a várostervezők szemét. Elkezdődött a Várpalota újjáépítése Ybl Miklós tervei szerint, amit halála utána Hauszmann Alajos folytatott. 1903-ban átadták az Erzsébet-hidat, aminek kapcsán alapjaiban rendezték át a pesti belvárost. A budai oldal is egyre inkább átalakult, a Krisztinaváros is nagyvárosias arculatot nyert és megkezdődött a Lágymányos beépítése, ráadásul a budai hegyoldal is egyre népszerűbb lett, főleg a felsőbb körök építették fel itt egylakásos vagy bérvilláikat. Így a világvárosi fénykorát élő Budapest közepén rekedt Tabán szinte szó szerint harapófogóba került, így a Közmunkák Tanácsa elkezdte kidolgozni a negyed gyökeres átalakításának terveit:

Ilyen lenne a Tabán, ha nem tör ki az első világháború. Vargha István rendezési terve 1910-ből. Kép forrása

A megbízást a modern magyar várostervezés méltánytalanul elfeledett mestere, Vargha István, a BME Városépítészeti Tanszék első vezetője kapta. Az általa elkészített terv egy valódi nagyvárost, a Nagykörút, a Lipótváros világát varázsolta (volna) a Várhegy és a Gellérthegy közé: az Erzsébet-hídról szerpentinszerűen vezetett volna tovább a Hegyalja út, ami egyben a nagyvárosias és a villaszerű beépítés határa is lett volna. Az Attila utat és a Várkert Bazár felől felvezető utcát nagyszabású útvonalként csatlakoztatta volna össze. Kevéssé ismert, hogy ez a nagyszabású, egyben meglehetősen kíméletlen átalakítás nagy sebességgel meg is kezdődött. Az Erzsébet-híd budai hídfőjéhez kapcsolódó Döbrentei teret rendezték, majd a hegy alatti oldalon megépült a mára nyomtalanul eltűnt palotasor:

Az átalakított Döbrentei tér az 1910-es években. Kép forrása

A helyszín ma, a tájékozódást egyedül a Tabáni-templom sisakja segíti. Kép forrása

A Tabán a világháború kitörése miatt még kapott pár év „haladékot”, a városrendezési munkák a Döbrentei térfalnál abbamaradtak. De a helyzet nem javult, a városnegyed csatornázása nem volt megfelelő, ráadásul a topográfiai viszonyok miatt az egész környékről ide folyt a csapadékvíz, ami miatt szinte az összes épület dohos és penészes volt, a fürdőszoba, a vízöblítéses wc ismeretlen fogalom volt errefelé. A negyed kétségkívül hangulatos volt (felújítva nagyjából olyan lenne, mint a szintén szerbek építette Szentendre belvárosa), de meg lehet érteni az akkori városvezetést, hogy úgy döntött, hogy ilyen helyzet nem való a város közepére:

Tabáni utca, a háttérben látható a Budai Várpalota tetőzete. Kép forrása

Emellett persze a Tabánnak megmaradt a jellegzetes hangulata, ami megihlette a művészeket. André Kertész még 1914-ben készített egy esti fényképsorozatot a Tabánról, amiken egy alak jelenik meg csupán: a művész idősebb sétáló urat imitáló, valójában fiatal testvére. A képen jól látható a Tabánt jellemző kettősség: különleges hangulat, ugyanakkor valljuk be, hogy az alak egy lepusztult nyomornegyed utcáján sétál:

André Kertész: Tabáni este, 1914. Kép forrása

Végül a harmincas években, a gazdaság némi fellendülése idején pecsételődött meg a Tabán sorsa, mikor az akkor még létező Közmunkatanács (vagyis a fővárosi fejlesztéseket irányító kormányszerv) nagyszabású városátalakító munkákba kezdett, hogy Budapest ismét elfoglalja méltó helyét az európai városok között: ekkor kezdődött meg Újlipótváros, Szentimreváros korszerű elvek szerint való kiépítése, és ebben az időszakban kezdték el az akkor már szintén lepusztult Belső-Erzsébetváros átalakítását a félbemaradt Madách-sugárút kiépítésével. Nagyszabású városrendezési terveket készítettek Óbuda átépítésére is, az akkor már tervezett Árpád-hídhoz kapcsolódva. Ebbe a folyamatba illeszkedett a Tabán lebontása, amit meglepő gyorsasággal, két év alatt végeztek el úgy, hogy a meglévő többszáz ingatlant egyenként megvásárolták, 3700 fő költözött el a Tabánból.

A tabáni Kereszt tér utolsó napjai, a háttérben a régi Erzsébet-híd. Kép forrása

Szociofotónak is beillő felvétel az egyik tabáni udvarról. Kép forrása

A bontás szervezésével egyidejűleg természetesen a negyed jövőjét is meg kellett tervezni. Ekkor nagyszabású idegenforgalmi és ezen belül fürdőfejlesztések zajlottak országszerte (új lendületet kapott a balatoni turizmus, felépült a Lillafüredi Palotaszálló, a Budaörsi reptér, fejlesztették a bécsi vasútvonalat), így a Tabán helyére is nagyszabású fürdővárost terveztek. A Főváros és a Közmunkatanács által kiírt pályázaton, ahol végül eredményt nem hirdettek Vágó László pályaműve volt a legkidolgozottabb, és a legfeltűnőbb:

Vágó László futurisztikus városnegyede a Tabán helyére. Kép forrása

A tervek még nem voltak kiforrottak, de a bontást megkezdték. A munkák szervezetten és hatékonyan zajlott le, a kinyert építőanyagot eladták, amit a Szarvas téren berendezett bontási irodában lehetett megvásárolni:

A Szarvas téri bontási iroda. Noha a bal oldali ház és a szerb templom sem áll, a képet jól be lehet orientálni, jól látszódik a Gellért-szobor és a Rác fürdő, még a magas kéménnyel. Kép forrása

Hangulatkép a Tabán bontásának időszakából, kép forrása

A bontás hírére a Tabánt egyébként ellepték a festők, hogy megörökítsék a városnegyed utolsó napjait – ezt sokszor tényleg szó szerint kell érteni:

Festő munka közben a bontás alatt álló házak között. Kép forrása

Miután a terület jövőjére vonatkozóan nem volt terv, ezért a Főváros elkészítette az „ideiglenes” parkosítást. Érdekes és a mából nézve sajnálatos, hogy a fürdőváros megvalósítása érdekében lebontották az akkor alig harminc éve ott álló Döbrentei téri palotasort. 1943-ban a svájci nagykövetség alkonzulja, a későbbi világ igaza Carl Lutz és felesége az alábbi képet rögzíthette a Gellért-hegy lépcsőjén:

A Tabán helyén kialakított „ideiglenes” park, a szerb templommal, a lépcsőn álló személy Carl Lutz, alatta jól látszik a Döbrentei téri palotasor hűlt helye. 1943, kép forrása

Carl Lutz és felesége alig három évvel később újraalkották a fenti kompozíciót. A két képet nézve jól látszik, min ment keresztül nem csak a város, hanem a készítő házaspár is:

A fenti kép „újraalkotva” három évvel később, 1946-ban. Kép forrása

A háború után tűnt el a Tabán legértékesebb épülete, a szerb templom. A közemlékezet ennek lebontását is a Rákosi-korszak egyházüldözésének tudja be, viszont fennmaradtak iratok, amikben a megfogyatkozott, elszegényedett szerb egyházközség kérvényezi, hogy a sérült templomot lebonthassa, építőanyagát eladhassa… Így az egykori szerb városnegyed eltűnése után pár évvel a szerbek temploma is eltűnt a Tabánból.

A régi Tabán egyik utolsó megmaradt épülete a Hegyalja út és a Czakó utca sarkán. Kép forrása

A Tabán napjainkban. Kép forrása

A Tabán parkjának növényzete az elmúlt évtizedekben beállt, már a hagyományos történeti parkjainkkal megegyező hangulatot áraszt. Megmaradt az évszázados eperfa is, ami Budapest nevezetes fáiról szóló videónk egyik főszereplője volt. A Döbrentei tér az új Erzsébet-hídhoz kapcsolódó felüljárórendszerrel városi autópálya hatását kelti, szinte teljesen elválasztva a Gellért-hegyet a Tabántól. A szerb templom hiánya továbbra is fájó, a Tabáni templom környéke rendezetlen, megoldatlan. De mindezek ellenére a Tabáni-park, noha ideiglenesnek szánták, kifejezetten jót tett az akut zöldfelülethiányos Budapestnek. Az egykori Tabánt pedig őrzik Zórád Ernő és André Kertész, az egykori valóságot szebbnek mutató művei.