A Nemzet főterének megálmodójára, a Kossuth tér felújítását levezénylő Wachsler Tamásra emlékezünk. A különleges helyszínen, az Igazságügyi palota tetején tavaly felvett interjúból is kiderül az a hatalmas elkötelezettség, ami nélkül ez a munka, ilyen minőségben nem jöhetett volna létre – írta Szende András az Architextúra blogon.
Az immár több mint egy évtizede tartó munkák során befejeződött a Parlament felújítása, új látogatóközpont épült, az egykor lepusztult parkolóként működő Kossuth tér ma a gyalogosoké, elkészült a képviselői mélygarázs, rekonstruálták a Andrássy Gyula lovasszobrát és a Tisza István-emlékművet, a korábbinál jóval méltóbb helyre került József Attila szobra, újra régi fényében tündököl a Wellisch-palota, elkészült a veszteséget méltó módon bemutató Trianon-emlékmű és javában zajlik az Igazságügyi palota és a Földművelésügyi Minisztérium épületének rekonstrukciója. Budapest és Magyarország ezzel visszakapta méltó főterét, amiért köszönet illeti Wachsler Tamást.
Kiemelt kép: Wachsler Tamás, a Kossuth tér rekonstrukciójára létrehozott Steindl Imre-program vezetője a megújult tér sajtóbejárásán 2014. március 14-én (Fotó: MTI/ Soós Lajos)