Az Ybl-palota (Pesti Takarékpénztár) lépcsőháza. (Fotó forrása: Architextúra blog)

Budapesti bérházakat bemutató tematikus sorozatunk újabb állomásához érkeztünk: a kapualjakon belépve, majd a gangos udvarokra kitekintve megindulunk a lépcsőházak felé. Luxusszínvonal és lepusztultság, könnyed lebegés vagy robosztus alátámasztás, egyszerű elegancia, vagy rafinált díszítések – következzenek Budapest legszebb, legérdekesebb, legkülönlegesebb, vagy éppen átlagos lépcsőházai!

A lépcsőházak funkcióját természetesen nem kell hosszan magyarázni: az épületek szintjei közötti teremt összeköttetést a lépcső, illetve az annak elhelyezésére szolgáló lépcsőház. Pusztán ennyi a definíció, de mégis ez az egyik leglátványosabb belsőépítészeti műfaj. Annyit érdemes még tudni, hogy a lépcsőkar a pihenők közötti lépcsőfokok sora, a lépcsőkarok által közrefogott tér pedig az orsótér. Bevezetésként következzen is egy négykarú, négyzetes orsóterű klasszikus a Vámház körútról:

Megkopottan is lenyűgöző lépcsőház a Vámház körúton. (Fotó forrása: Architextúra blog)

A pesti bérházakban a lépcsőház legtöbb esetben a kapualj oldalából nyílik közvetlenül, vagy egy előcsarnokon át. A lépcsőn feljutva érhetők el az egyes lakások, vagy a nevezetes körfolyosók, ahonnan további lakásokat lehet megközelíteni. Ez az elrendezés már a 18. században kialakult, így a nagy reformkori városépítés idején már szinte csak ilyen bérházak épültek:

Klasszicista nyugodtság az Apáczai Csere János utcában. (Fotó forrása: Architextúra blog)

Ebben a korban még közkedvelt volt a félköríves lépcsőházforma, azonban ez később szinte teljesen eltűnt, hiszen ez a megoldás nem túl helytakarékos, az íves teret csak nehezen lehet összeilleszteni a lakások derékszögeivel.

Egyszerű, mégis nagyszerű lépcsőház. (Fotó forrása: Architextúra blog)

A tűzvédelemre hazánkban, és ezen belül Budapesten mindig is nagyon ügyeltek, az előírások még a nyugat-európaiaknál is szigorúbbak voltak (számos német, holland, vagy francia városban található fából épült lépcsőház!), a falépcső már a 19. század elején tiltva volt, így a lépcsőket leginkább kőből, később műkőből, illetve betonból építették:

A pihenőket alátámasztó oszlopok a lépcsőház szinte egyetlen díszei. (Fotó forrása: Architextúra blog)

A lépcsőház általában az épülettömegben kapott helyet, de nem egy esetben előfordul, hogy külön „lépcsőtoronyként” kihelyezték az udvarra:

Különálló „toronyban” elhelyezkedő lépcsőház a József körúton. (Fotó forrása: Architextúra blog)

Aki járt már hagyományos bérházban, tudja, hogy a legtöbb esetben két lépcsőház van, egy főlépcsőház a módosabb lakók és vendégeik és egy a cselédek, házalók számára. A bejegyzés témája a hagyományos bérház, de nem lehet nem megemlíteni a pesti főúri palotákat, lakóházakat. Ezek lépcsőházai a legelegánsabb párizsi, bécsi társaikkal is versenyre kelhetnek:

A Festetics-palota lépcsőháza. (Fotó forrása: Architextúra blog)

A pesti lépcsők szerkezetüket tekintve is viszonylag egységesek. A legtöbb épületben úgynevezett lebegő lépcsőt alkalmaztak. Ez annyit jelent, hogy az egyes lépcsőfokokat konzolként befogják a falba az egyik végénél, míg a másik vég szabadon „lebeg” a nyitott orsótérben, ami rendkívül könnyed, elegáns és mégis stabil megoldás. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Ezt:

„Lebegő” lépcsőház. (Fotó forrása: Architextúra blog)

A megvalósult példák mellett érdemes megnézni, hogy néz ki egy ilyen lépcsőház a tervlapon. A rendkívüli gondosság már ezeken a részleteken is nyomonkövethető, minden lépcsőfokot beszámoztak, méreteztek, aprólékosan ábrázoltak, jól látható a lépcső „lebegése”. Egy-egy ilyen tervrajz szinte külön műalkotás:

A háborúban elpusztult Múzeum körúti Ráth-ház tervdokumentációjánal részlete, Ybl Miklóstól. (Fotó forrása: Architextúra blog)

Persze nem minden lépcsőház „lebeg”, és nem mindegyiknek van orsótere. Ennek általában a helyszűke, vagy a telekadottság az oka, de persze egy ilyen lépcsőház is nagyon elegáns:

Orsótér nélküli lépcsőház a Nagykörúton. (Fotó forrása: Architextúra blog)

Olyan változat is előfordul, hogy a lépcsőháznak van orsótere, a lépcsők mégsem „lebegnek”, hanem oszlopok támasztják alá. Természetesen ez is rendkívül ízléses megoldás, főleg, ha a lépcsőház a házra egyébként is jellemző neoromán-szecessziós formajegyeket hordozza:

Neoromán lépcsőház Lipótvárosban. (Fotó forrása: Architextúra blog)

Budapest legelegánsabb bérházai szó szerint a luxusszállodák színvonalát hozták. A Gresham Biztosító 1907-ben átadott székházában a kor szokásának megfelelően bérlakásokat alakítottak ki a felső emeleteken. Ezeket a többszáz négyzetméteres, hat-nyolc szobás lakásokat a passzázsból nyíló két lépcsőházból lehetett megközelíteni. Az egyik lépcsőházban Kossuth Lajos, míg a másikban Andrássy Gyula arcképe díszítette az ablakot:

Az Andrássy-lépcsőház a Gresham-palotában, ami ma luxusszállodaként működik. (Fotó forrása: Architextúra blog)

Természetesen a legtöbb pesti lépcsőház nem ilyen állapotban van, inkább a megkopott elegancia, a kisebb-nagyobb mértékű lepusztultság a jellemző:

Józsefvárosi lépcsőház. (Fotó forrása: Architextúra blog)

A pesti lépcsőházakon a 19-20. század építészeti stílusai is végigkövethetők: a klasszicizmust felváltotta a historizmus, vagyis az egymással párhuzamosan futó neobarokk, neoreneszánsz, neogótika. Majd a huszadik század elején érkeztek a könnyedebb szecessziós formák, amik elborították a várost – legalábbis a még beépítetlen telkeket. A bérházak főbb alapelvei, sőt, szerkezetei megmaradtak, jórészt csak a felszín változott:

Szecessziós lebegés a Hajós utcában. (Fotó forrása: Architextúra blog)

Az 1900-as évek elején a bérházak mérete is megnőtt, megszokottá vált az öt emeletes beépítés, ráadásul új városrészek kiépülése is elindult, ekkor kezdődött Újbuda és Újlipótváros népszerűsége. Az itteni lépcsőházak hasonló elvek szerint épültek, mint korábban, leginkább az anyaghasználatban történt változás, gyakorivá váltak az élénk színű kerámia burkolatok.

Bartók Béla úti lépcsőház kék kerámiacsempe-burkolattal. (Fotó forrása: Architextúra blog)

Az első világháború után különös módon tovább folytatódott a luxusbérházak építése, és az új városnegyedek kialakulása. A Kossuth téren álló neobarokk MÁK (Magyar Általános Kőszénbányák) bérpalota előcsarnokáról korábban már írtunk, most haladjunk itt is a lépcsőház felé:

A MÁK-bérház egyik lépcsőháza alulról… (Fotó forrása: Architextúra blog)

…és felülről. (Fotó forrása: Architextúra blog)

A MÁK-bérház még neobarokk stílusban épült, de már ezzel párhuzamosan megjelent a klasszikus modern, a „bauhaus”. A bérházépítést jelentősen fellendítette egy 1934-es (a gazdasági válságra reagáló) fővárosi adórendelet, ami jelentős kedvezményeket adott elavult épületek helyén létesülő új épületekre. Ekkor lendült fel újra a már említett Újbudán és Újlipótvárosban az építőkedv, valamint ekkor épült fel több jelentős modernista ház a Margit körúton. Ezek közül leghíresebb a „dugattyús-ház”, vagyis a Csepeli Weiss Manfréd Vállalatok Nyugdíjintézetének bérháza. Az épület káprázatos, két oldalról megvilágított lépcsőházáról, és az abban futó két, dugattyúszerű liftről nevezetes:

A Margit-körúti „dugattyús-ház” lépcsőháza. (Fotó forrása: Architextúra blog)

Ezek a modernista bérházak rendkívül pazar, szinte pazarló módon bántak a térrel: csarnokrendszerek vezetnek a lépcsőházakhoz, amik további elosztóterekben folytatódnak. A tervezők szinte virtuóz megoldásokat alkalmaztak, például az Astorián álló Georgia-bérház esetén, ahol áttört födémes csarnokok egészítik ki a lépcsőházat:

(Fotó forrása: Architextúra blog) (Fotó forrása: Architextúra blog)

Ugyanaz a tér egy 1935-ös felvételen, érdemes megnézni az eredeti liftaknát. (Fotó forrása: Architextúra blog)