Nádasdladány, a Nádasdy-kastély csarnoka a hatalmas kandallóval (Fotó forrása: Architextúra blog)

Újra itt vannak a mínuszok, ideje feltekerni a fűtést. A mára megszokott, egyszerű mozdulatot bizony megirigyelnék az előző évezredekben élők. Európában és hazánkban is központi kérdés volt a fűtés megoldása. Kandallók, kályhák és kemencék segítségével tartották úgy-ahogy melegen az épületeket, de bizonyos korokban máig korszerűnek tekinthető megoldásokat is bevetettek, hogy biztosítsák az otthon, vagy éppen a fürdőház melegét.

A hypocaustum, a rómaiak központi fűtése

Mikor a római birodalom az Alpoktól északra fekvő hűvösebb vidékeket is meghódította, az Itáliából átköltöző, enyhe telekhez szokott katonatisztek, hivatalnokok roppant kellemetlenül érezték magukat. Ki kellett találni valamilyen fűtési megoldást, ráadásul olyat, ahol maga a fűtési munka, a tüzelő behordása, a füsttel és korommal való bíbelődés a lakóterektől szeparálva történik. Ez volt a hypocastum, a római központi fűtés, illetve padlófűtés.

Hypocastum rekonstukciója a németországi Schwarzenacker római régészeti parkban (Fotó forrása: Architextúra blog)

Maga a hypocastum görög szó, egyszerűen annyit jelent, hogy forró levegő. A házon kívül, illetve alatt egy hatalmas fűtőkamrát (praefurnium) építettek, az itt keletkezett forró levegő a beáramlott a fűtendő helyiség alatti oszlopok közé (suspensura), majd felmelegítette az oszlopokra helyezett padlótéglákat. Az elhasznált levegő a falakba épített üregeken át távozott (tubulatio). Egyébként a rendszer nem volt tökéletes, meglehetősen egyenletlenül fűtött, bizonyos pontokon szinte forró volt a padló, egy-két méterrel arrébb meg hideg.

A hypocastum működési elve a latin elnevezések francia átiratával (Fotó forrása: Architextúra blog)

Középkori kályhák

A Római birodalom bukásával a hypocastum-rendszer is lassan a feledés homályába veszett. Beköszöntött a kandallók és kályhák kora. Előbbi a nyílt tűzterű rendszer, ami fölé egy hatalmas kürtőt építettek, hogy füst és a korom azon keresztül távozzon. A kályha ennél fejlettebb (viszont kevésbé hangulatos), ráadásul hamar rájöttek, hogy ha külső helyiségből fűtik, akkor sokkal komfortosabb. A kerámiaipar fejlődésével hamarosan elterjedtek a csodálatos, gótikus cserépkályhák. A sok dísz, szobor, fiatorony, ív és cikornya nagyon fontos célt szolgált: ezzel jelentősen megnövelték a hőátadó felületet, a kerámiacsempék pedig sokáig megtartották a meleget, úgy, hogy közben nem melegedtek túlságosan fel.

A salzburgi erőd (Hohensalzburg) dísztermének cserépkályhája (Fotó forrása: Architextúra blog)

A kályhaépítés így hamarosan szinte önálló művészeti ággá vált, a cserépkályhák évszázadokig, a 19. század végéig az egyik legfontosabb belsőépítészeti elemmé váltak. Egy-egy kályhacsempe komoly mondanivalót hordozott. Mátyás uralkodása idején a saját egészalakos portréi kerültek a kályhacsempékre – praktikusan ezzel is megnövelve a kályhák teljesítményét.

Mátyás királyt ábrázoló kályhacsempe Budáról (Fotó forrása: Architextúra blog)

De nem minden kályhacsempe volt ilyen komoly témájú. A késő-középkorban népszerűek voltak a humoros kályhacsempék is. A coburgi várban (a bajor-türingiai határnál) a csempék magának a kályhának a funkcióját mutatják be: hideg téli estén jól esik a kályhának dőlve felmelegedni.

Mókás kályhacsempe a coburgi várban (Fotó forrása: Architextúra blog)

A magyar népi építészet egyik fő meghatározó eleme a fűtési mód. Erdélyben sokáig népszerű maradt a nyílt tüzű kandalló, míg más vidékeken a cserépkályha, megint másutt a kemence volt népszerű. A legfejlettebb fűtési mód, mikor a konyhában a főzéshez használt tűzzel fűtik fel a szobai kemencét, így a füst-és korommentes marad. A módszernek egyetlen hátránya van, hogy nyáron is kell főzni, viszont értelemszerűen nem kell fűteni – ezért is terjedtek el a nyári konyhák, ahol a hő a szabadba távozott. Az így fűtött kemencék másik nagy előnye, hogy kellemes meleget adtak, nem véletlen, hogy gyakran ülőfelülettel látták el ezeket:

A csökmői tájház (Hajdú-Bihar vm.) konyhából fűtött kemencéje (Fotó forrása: Architextúra blog)

A főúri és polgári otthonokban a cserépkályhák váltak egyeduralkodóvá, a kandalló szinte teljesen kiszorult a használatból (tűzveszélyes volt, és erősen füstölt). A pompás cserépkályhák az aktuális divatot követték, szinte évtizedre pontosan meg lehet állapítani, mikor készültek. Az Architextúra korábbi videójában bemutatott majki kolostor-kastély ebédlőtermében ma egy hatalmas, smaragdzöld kályha látható. Ez eredetileg a kastély másik termében állt, a kutatók barokk korinak vélték, egészen addig, míg részletesen megvizsgálták. A zöld máz egyenletessége és a cserép vastagsága árulkodó volt, a kályha a huszadik század elején készült neobarokk stílusban.

Majk, a kolostor-kastély ebédlőtermében álló cserépkályha (Fotó forrása: Architextúra blog)

A sümegi püspöki palota felújításakor egy gyönyörű klasszicista kályha maradványai kerültek elő. A különleges formájú fűtőtestet a maradványok összeillesztése után sikerült kiegészíteni és pótolni. A látogató számára észrevehetetlen a kiegészítés:

Sümeg, a püspöki palota rekonstruált kályhája (Fotó forrása: Architextúra blog)

A magas technológiai ismereteket követelő és kifejezetten polgári szakmának számító kályhásmesterség hazai központja Győr volt. Az 1987-ben elhunyt Fruhmann Antal, kinek családjában több kályhásmester, rajztanár és építész volt, házát végrendeletében a városra hagyta, hogy ott a győri kályhás hagyományokat őrző múzeum létesüljön. Így a Fruhmann-házban ma is megcsodálható és tanulmányozható a magyar, illetve a győri kályhaművészet fejlődése:

Győr, a Fruhmann-kályhamúzeum három műremeke (Fotó forrása: Architextúra blog)

Annak ellenére, hogy Magyarország inkább „kályhás nemzet”, kandallók is akadnak szép számmal hazánkban. A füzérradványi kastélyban egy különleges gyűjtőszenvedélynek köszönhetően itáliai reneszánsz kandallók (és egyéb kőfaragványok) egész serege látható. Károlyi László gróf és felesége, Apponyi Franciska a 19. század végén Firenzében és Rómában bontásra ítélt (!) reneszánsz palotákból rengeteg kőfaragványt, kandallót, oszlopot, ajtókeretet vásárolt, majd otthonuk falába építették be. Így aki kíváncsi az olasz reneszánsz művészetre, elég, ha a Zemplénbe utazik.

Füzérradvány, a kastély felújításakor készült képen Osgyányi Vilmos kőrestaurátor mutatja a be a hatalmas kandallót (Fotó forrása: Architextúra blog)

A kastély folyosója egy másik óriási itáliai kandallóval (Fotó forrása: Architextúra blog)

Egy harmadik reneszánsz kandalló részlete (Fotó forrása: Architextúra blog)

A Budai vár nemrég elsőként rekonstruált helyiségének, a Szent István teremnek is a fő dísze egy kandalló (a terem helyreállítását ebben a videóban mutattuk be). A pécsi Zsolnay-gyárban készült műremek a háborúban elpusztult, archív fényképek és a kürtő egy megmaradt darabjának segítségével építette újjá nyolc szakember egy év alatt. Értékéből semmit nem von le, de azért meg kell jegyezni, hogy ez egy álkandalló, tűz sosem égett benne, egy fűtőtest rejtőzött mögötte.

A Szent István terem (ál)kandallója (Fotó: MTVA/ Csöndör Kinga)

A kandalló részlete (Fotó: MTVA/ Csöndör Kinga)

Aki azt hiszi, hogy a cserépkályha és a kandalló valami elavult, kastélyokba és füstös parasztházakba való fűtési mód – szerencsére – téved. A magyar formatervezők az utóbbi években ezt a műfajt is szerencsésen megújították, a „Relief” kályha- és kandallókollekció a legdivatosabb New York-i, vagy skandináv otthonokban is megállják a helyüket. A Laufer Ferenc formatervező által megálmodott termékeket a szentesi kályhaműhely formázza valósággá – a magyar kályhaépítő hagyományokat folytatva:

Relief mini-cserépkályha  (Fotó forrása: Architextúra blog)

Nyitott tűzterű kandalló-kályha (Fotó forrása: Architextúra blog)