Nyolcvan éve, 1945. február 13-a éjjelén semmisült meg jelentős részben az „Elba-parti Firenze”. Drezda pusztulásáról, az újjáépítés körül vitákról az Architextúra rendszeresen beszámolt, ezért most a város egyes részeit áttekintve mutatjuk be, hogy mekkora volt a pusztítás, milyen épületeket rekonstruáltak eddig, hol voltak sikeresek a városvédő civilek és hol győzött a modern építészet – és milyen eredménnyel.

A Semperoper, a város világhírű operaházának nézőtere a háború után és napjainkban. Képek forrása

A közhiedelemmel ellentétben a rekonstrukció elől az NDK vezetése sem zárkózott el, viszont a lehetőségek erre nagyon korlátozottak voltak. A keletnémet állam fizette a szovjet jóvátétel jelentős részét (ezért is volt annyira alacsony az életszínvonal), és a hozzáértő mesterek művészek jelentős része nyugatra szökött. Ezért nem csoda, hogy az operaház felújítása majdnem 30 évig tartott, és csak a bombázás negyvenedik évfordulóján, 1985. február 13-án nyitották meg a Bűvös vadász előadásával. Ahogy a képen látszik, az akkori állam apait-anyait beleadott a munkákba – ez összesen 225 millió keletnémet márkába, az akkori viszonyok között elképesztő összegbe került.

A Schloßstraße, a királyi palotához vezető utca már az újjáépítés idején és napjainkban. Képek forrása

A legtöbb német városban szinte azonnal elindult a „Trümmerbahn”, vagyis a törmelék elszállítására létesített vasút, a hatalmas és fizikailag is megterhelő munkát szinte kizárólag nők és idősek végezték. A képen látható utca egykor Drezda egyik legszebb látványát mutatta: a szűken sorakozó barokk homlokzatok végén feltáruló királyi palotával és az udvari templommal. Ma már egészen más a kép, jobb oldalt a hatalmas szocialista kultúrpalota fákkal takart homlokzata látható, mögötte a városvédő civilek egyik látványos eredménye, az utóbbi évtizedekben újjáépült háztömbök keretezik a szintén gondosan rekonstruált palotát. A palotához közeledve már kedvezőbb a kép, 2010 óta három háztömböt sikerült rekonstruálni:

A Schloßstraße belső szakasza, a jobb oldali házsor 2010 óta épült újjá. Kép forrása: Architextúra blog

Az újpiac tér, a Neumarkt 1958-ban és napjainkban. Képek forrása

A következő képpár mintha nem is ugyanazon a környéken készült volna, noha a nézőpont szinte azonos. Szinte, ugyanis az 1958-as képet azért sem lehet már reprodukálni, mert az előtérben látható park, ahol a gyerekek játszanak, mára ismét beépült, nagyjából az alsó kép közepén álló sárga épület van a helyén. A tér, illetve a templom újjáépítése a konzervatív városvédő civil mozgalom legnagyobb  európai eredménye.

A Neumarkt első tömbje újjáépítés alatt 2005-ben, és 2011-ben. Képek forrása

A városvédő civilek által alapított egyesület fáradhatatlanul küzd a régi Drezda lehető legteljesebb visszaállításáért. És itt valódi küzdelemre kell gondolni, folyamatosan érvelnek a modern újjáépítés ellen, alternatív látványterveket készítenek, és ami a legfontosabb ingatlanbefektetőket győznek meg céljaik érdekében. És ebben meglepően sikeresek, az elmúlt években Drezda belvárosában valóságos építési láz zajlott le:

Kilátás a Frauenkirche tornyából 2020-ban és 2024-ben. Képek forrása

A városvédők nem mindenhol jártak sikerrel – egyelőre. Régóta hatalmas viták övezik a hetvenes években épült hatalmas szocialista kultúrpalotát. A város egykori főterére, az Altmarktra épült kolosszus szándékosan figyelmen kívül hagyott mindent, ami egykor a környékre jellemző volt. Az egyesület le akarta bontatni a már elég rossz állapotba kerülő „palotát”, hogy ott is visszaállítsa az egykori utcákat, és épületeket, de a városvezetés az ellenoldal nyomása miatt műemlékké nyilvánította az épületet és az elmúlt években fel is újította. A városvédők közölték, hogy ők tudnak várni… Az élet egyébként őket igazolta, a „disneylandnek” csúfolt Neumarkt téren élénk az élet, üzletek, kávézók nyíltak, míg a szomszédos Altmarkton senki nem tartózkodik önszántából pár percnél tovább.

Az Altmarkt a 19. század végén és napjainkban. Képek forrása

Szinte hihetetlen, de Drezda belvárosa még a kétezres évek elején is tele volt kiégett épületcsontvázakkal, üres homlokzatokkal. Ezek romjait szerencsére nem bontották le a háború után, illetve az ndk-s időszakban, így az elmúlt évtizedekben fokozatosan sikerült mindegyiket helyreállítani, vagyis az üres homlokzat mögé új épületet emelni. Ezek közé tartozott a Kurländer nevű palota is, aminek gyönyörű franciás homlokzata újra megtelt élettel.

A Kurländer-palota 2002-ben és napjainkban. Képek forrása

Drezda egyik fő útvonala volt a Prágába vezető sugárút, ami belső szakaszán a belvárost kötötte össze a főpályaudvarral. Így nem meglepő, hogy ezt a városkapu-jellegű útvonalat kiemelt, már-már világvárosi pompával építették fel. Sajnos ez a környék is szinte teljesen elpusztult, majd ismét reprezentatív formában épült újjá. De már nem a virágzó metropolisz fogadótere volt, hanem a szocialista város kirakata lett: hiába újították fel a panelházakat és a közterületeket is a német egyesítés után, az utca továbbra is rideg-sivár hangulatú.

Képek forrása

Kissé jobban sikerült az utca belső szakasza, ez már az egyesítés után épült ki (hosszú évtizedekig itt csak „háborús sztyeppe” volt!). A régi pompa már elveszett, de az új épületek a szocialista szomszédoknál igényesebbek, és ami a legfontosabb, hogy az utca nagyvárosiasan szűk.

Képek forrása

Útkereszteződés a Prager Straße belvárosi végén az 1920-as években és száz évvel később. Képek forrása

Nem jobb a helyzet a belvárost övező egykori körút, a Ring egyéb szakaszain sem. A korábbi posztunkban már említett Karola híd fogadótere szintén elegáns, nagyvárosias hangulatot árasztott. A mai állapothoz nem kell különösebb kommentár, a panelházak között vezetett kétszer három sávos út igazi urbanisztikai rémálom:

Képek forrása

Az Elba túlpartján álló városnegyedet is súlyos károk érték a hírhedt februári éjszakán. Az Újvárosnak nevezett rész középkori alapítású, számos barokk épülettel, amik közül a legtöbb átvészelte a bombázást. De sajnos épp a legreprezentatívabb piactér pusztult el, most ennek rekonstrukciójáról folyik a vita. Az elszánt civil szervezet itt részgyőzelmet aratott, a folyó felé néző házsor hamarosan újjáépülhet, a városháza helyén álló panelházat viszont szintén műemlékké nyilvánította a város a későmodern építészet kedvelőinek nyomására. Az alábbi képpár alapján ennek jogosságát bárki eldöntheti:

Az újvárosi piactér, a képpár bal oldalán álló, felújított panelház mára már műemlék. Kép forrása

Drezdáról és annak újjáépítéséről az érdeklődők minden bizonnyal még sokat hallanak még az elkövetkezendő években, évtizedekben. A különböző elképzelések politikai vonatkozásai sem meglepőek, a rekonstrukciópárti városatyák főleg CDU és AfD pártiak, míg a későmodern építészet védők, illetve rekonstrukcióellenesek az SPD, a Linke és a zöldek sorait erősítik, míg az FDP-s, liberális polgármester a kompromisszumokat keresi: védetté nyilvánít egy panelházat, majd engedélyezi egy háztömb rekonstrukcióját. A munkák, ahogy a politikai csatározások is, folytatódnak, újjáépíteni való – sajnos – még bőven akad.

Az újvárosi piactér folyó felé eső oldalának látványterve és a mai állapot. Az építkezés hamarosan elindulhat. Képek forrása