Az orgona több szempontból is különleges hangszer: egyszerre fúvós és billentyűs hangszer, amit ritkán hallunk, hallgatunk a mindennapokban, főleg koncertek vagy liturgikus események alkalmából szólalnak meg. Ráadásul sokszor hatalmasak és ennélfogva a templomok és koncerttermek belsőépítészeti kialakításának központi elemei – olvasható az Architextúra Blogon.

Az orgonát – természetesen, ahogy szinte mindent – az ókori rómaiak is ismerték és kedvelték. Az orgonák azonban ekkor még más elvek szerint épültek, vízzel működtették a sípokat megszólaltató fújtatókat. Ezek voltak a víziorgonák, amikből igen kevés maradt meg az egykori birodalomban, az egyik legépebb épp Aquincumból került elő 1931-ben. Négy évvel később a rekonstrukcióját is elkészítették, ez ma is látható az Aquincumi Múzeumban, és természetesen működik is, így időközönként, mint egy időkapszulát, meg lehet hallgatni, hogy mit is hallhattak a rómaiak.

Az aquincumi viziorgona 1935-ös rekonstrukciója.

Ezek a korai víziorgonák még igen kicsik voltak, valójában egy szobában könnyen elhelyezhető, könnyed szórakozást biztosító hangszerként használták:

Az aquincumi orgona használat közben.

Az orgona a középkorban vált a házi szórakoztatás eszközéből templomi, liturgikus hangszerré, eközben pedig a mérete is jelentős növekedésnek indult. Az orgonákhoz kapcsolódva két személy ábrázolása is szokássá vált: Szent Cecíliát, a zene védőszentjét rendszeresen orgonával ábrázolták, valamint Dávid király alakja is sok orgonán megjelenik. Arra is számos példa akad, hogy a két személyt egyszerre jelenítik meg.

Szent Cecília kezében orgonával a müncheni Bartolomeus-oltáron.

Dávid király és Szent Cecília alakjai a székelyföldi Gelence katolikus templomában, az orgonát a kép készítésekor restaurálták.

Bár a középkorból is ismertek orgonák, a hangszer igazi virágkora a barokk időszakban jött el, mikor Johann Sebastian Bach Gottfried Silbermannal együttműködve új típusú orgonát fejlesztett ki. A Silbermann-orgonák már több, különféle hangszínben megszólaló síppal rendelkeztek, amit már bonyolult, hármas klaviatúrával, vagyis manuállal lehetett megszólaltatni. Összesen 50 darab Silbermann-orgona épült, főleg Szászország különböző templomaiban. Az új technológiával a sípok mérete is jelentősen megnőtt, ezek az orgonák így a templomok díszévé is váltak, amiket külön karzaton helyeztek el, nem csak a méret, hanem a jobb hangzás miatt is.

A drezdai udvari templom (Hofkirche) Silbermann-orgonája.

Az új típusú orgonák építése természetesen hazánkban is rövidesen megkezdődött. A legrégibb magyar „nagyorgona” viszont érdekes módon egy 1941-ben épült templomban látható. Az esztergomi ferences templom 1710 és 1735 között, ismeretlen időpontban készült orgonáját a szerzetesek ugyanis 1941-ben eladták, mikor a templomba nagyobb hangszer került. Ekkor készült el a Fejér megyei, főleg vasutasok lakta település, Pusztaszabolcs új, a modern és a klasszikus stílust ötvöző temploma, ami a gyönyörű hangszer új otthona lett:

Pusztaszabolcs, a legrégibb magyar nagyorgona otthona 1941 óta.

A török után újjáéledő országban egymás után épültek a barokk templomok, természetesen a karzatokra épített, a belsőépítészeti kialakítást lekövető, illetve még jobban kiemelő orgonákkal. Az ellenreformációs lelkületbe amúgyis illett a megújított, orgonával kísért zene, így nem csoda, hogy rendkívüli művészi gondossággal kialakított látványos orgonák épültek. Ezeket az orgonákat kézi (vagyis pontosabban láb-) erővel kellett fújtatni, amit többnyire gyerekek végeztek, a szertartás alatt a fújtatópedálokra állva.

Szentgotthárd, a ciszterci apátsági templom orgonája.

Nagycenk, a Széchenyi-mauzóleum orgonája.

Az orgonaépítésben a protestáns gyülekezetek sem maradtak le: amint a türelmi rendelet után lehetőségük nyílt reprezentatívabb templomok építésére, az evangélikus és református orgonaépítés is fellendült. Sok helyütt az orgonakarzatok nem a bejárat, hanem azzal szemben kaptak helyet, így az orgonák, ha lehet, még kiemeltebb helyre kerültek a klasszicista templomokban:

Debrecen, a Nagytemplom belső tere a bejárattal szemközt elhelyezett orgonával.

Az ipari forradalom az orgonaépítésben is éreztette hatását, a kisebb műhelyeket felváltották a nagyobb gyárak, ahol összetett munka folyt, hiszen egyszerre öntöttek sípokat és építettek orgonaházakat, ami asztalosmunka volt. Hazánk legnagyobb orgonagyárát Angster József alapította Pécsett, ahol az 1869-es alapítás és az 1949-es államosítás között nem kevesebb, mint 1300 orgonát építettek. Bár az Angster-gyár már sajnos a múlté, Pécs városában továbbra is őrzik a hagyományt: a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra napjainkban is épít, illetve felújít orgonákat.

A pécsi Angster-orgonagyár munkatársai „bevetésen”.

Szeged, a Dóm Angster-orgonája, Európa harmadik legnagyobb templomi orgonája (a milánói és a passaui székesegyház után).

A 19. században az iparosodáson kívül több fontos változás is történt: az orgonák megjelentek a zsinagógákban is, ugyanis a neológ, vagyis újító irányzatot követő gyülekezetekben keresztény hatásra bevezették az orgonával kísért  istentiszteleti énekeket. A baranyai sváb Angster maga az első megrendelését is a pécsi zsinagógára kapta, az ottani orgona sikere alapozta meg hírnevét. Viszont a zsinagógai orgonálás a szombati munkatilalom megszegésének számított, így a zsinagógákban csak és kizárólag keresztény kántorok dolgozhattak.

Szabadka, a szecessziós stílusú zsinagóga orgonája.

A zsinagógák mellett az orgonák a profán terekben, az akkor egyre-másra épülő koncerttermekben is megjelentek. És ahol az orgona megjelenik, ott rögtön a fő belsőépítészeti szervezőerővé válik: a 19. századtól kezdve napjainkig minden koncertterem legfőbb dísze az orgona (a világ legszebb koncerttermeit ebben a cikkünkben mutattuk be).

London, a Royal Albert Hall orgonája.

Salt Lake City, a mormon Tabernákulum-terem a világ egyik legnagyobb orgonájával.

Bécs, a Musikverein (Zenekedvelők Társasága) koncertterme, az újévi koncertek helyszíne – természetesen orgonával.

Prága, a Rudolfinum koncertterme.

Amszterdam, a Concertgebouw nagyterme.

A budapesti Zeneakadémia nagyterme az orgonával.

A Zeneakadémia orgonájának részlete.

A Sydney Operaház koncertterme is az orgona köré szerveződik.

Végül nézzük hazánk egyik legújabb és Európa egyik legnagyobb orgonáját, ami több szempontból is különleges: a Művészetek Palotája orgonáját 2006-ban adták át, miután elkészülte után még több mint egy évig (!) hangolták. A hangszernek 6804 sípja van, ezek közül 470 fából készült, a többi ón-ólom ötvözet. A nézők ebből a hatalmas síp-mennyiségből csak 92 darabot láthatnak, a többi ezek mögött helyezkedik el, többszáz négyzetméteren. A legrövidebb síp kb 10 cm, a leghosszabb viszont 9,5 méter. És ezzel még mindig nem rekordtartó, a Mátyás-templom orgonájának van 10 méter hosszú sípja is – igaz, az csak „feltekerve” fér el a templomban.

A Müpa hangversenyterme az orgonával.

A hatalmas hangszer ötmanuálos, vagyis öt klaviatúrán lehet megszólaltatni a sípokat. Ráadásul az is különlegesség, hogy két játszóasztala van, ahogy a fenti képen is látható. Az egyik fent a karzaton, az orgona előtt, viszont egy másik is elhelyezhető a színpadon, így adott esetben könnyebb a kommunikáció a zenekarral, ráadásul a közönség is jól láthatja az orgonistát. A színpadi játszóasztal elektronikus összeköttetésben áll sípokkal, ugyanis az vegyes, elektro-mechanikus, úgynevezett Hammond-rendszerű orgona. Az orgona ráadásul a magyar orgonaépítő hagyományokat is továbbviszi, ugyanis a már említett pécsi műhelyben készült.

94 a 6804-ből. A Müpa orgonájának látható sípjai.

Kiemelt kép forrása: Architextúra Blog