Az egykori Rakpiac, a mai Széchenyi tér igencsak átalakult az évszázadok során (a két kép ugyanott készült) Képek forrása.

A 19. század első felében Pest-Buda rohamosan hozta be a lemaradást Bécshez és akár a többi nyugat-európai nagyvároshoz képest és vált ismét az ország fővárosává. Ekkor épült ki a Lipótváros egységes, klasszicista városnegyede, aminek már akkor széles körben csodájára jártak. Ennek a hatalmas építési láznak ma csupán nyomai láthatók, az egyesített főváros nagyobb léptékű igényei, majd a második világháború alaposan megritkította Pest reformkori épületeit – olvasható az Architextúra blogon. 

Az első Vigadó

A Pollack Mihály tervei szerint felépült első Vigadó, a Redoute. A kép forrása.

A régi vigadó, franciás nevén a Redoute a reformkori Pest egyik büszkesége volt. A városnak már régóta szüksége volt egy reprezentatív épületre, ahol bálokat, koncerteket és egyéb eseményeket tarthattak – vagyis mai szóval egy multifunkcionális kulturális és szabadidőközpontra. A József nádor támogatásával megvalósult beruházást akkoriban hatalmas összegből, 283 ezer forintból tervezték megvalósítani – a végösszeg viszont több mint egymillió forint volt! De ahogy lenni szokott, a jelentős költségtúllépést mindenki hamar elfelejtette, az 1833-as báli szezon idején megnyitott épület a hatalmas báltermével, a hozzá tartozó különtermekkel, a földszinti kávéház és étterem mindenkit lenyűgözött.

A Redoute eredeti környezete, a Duna-partot csak a 19. század végén töltötték fel, ide épült a szállodasor. A kép forrása.

A Redoute nagyterme egy korabeli naptári ábrázoláson. A kép forrása.

A történelem szomorú fintora, hogy a reformoki Pest nagyszabású épületei közül ez a jelképes létesítmény pusztult el elsőként: Buda ostroma idején Hentzi császári várparancsnok bosszúból ágyúzni kezdte Pestet, így a csodálatos épület szinte teljesen kiégett:

A kiégett Redoute épülete. A kép forrása.

Közben a korszellem is megváltozott, a 19. század közepén a romantika korában a klasszicizmust unalmasnak, ridegnek gondolták, így a maradványokat elbontották és felépült az új, ma is látható Vigadó Feszl Frigyes tervei szerint. Később a Duna-sort feltöltötték, így az épület már nem közvetlenül a Duna-parton, hanem a feltöltött területre épített szállodasor mögött áll.

A Rakpiac, a mai Széchenyi tér

A Rakpiac házsora – a képen szereplő épületek közül ma egyetlen sem áll. A kép forrása.

Az ekkor kiépülő, négyzetrácsos szerkezetű Lipótváros tervezésekor több teret is kialakítottak, ezek közül a kortársak szerint a legszebb a Duna-parti Rakpiac volt, ennek megkoronázásaként épült fel a korszak végén az innen induló Lánchíd. A téren az ország akkori gazdasági elitje építkezett, így a görög származású Nákó és a zsidó Ulmann családok is építették fel palotáikat, valamint a tér rövidebb oldalán (a fenti képen szemben) emelkedett a Pesti Polgári Kereskedelmi Testület székháza, közkeletű nevén a Lloyd-palota. A tér házsorát az akkori Pest egyik leghíresebb gyógyhelye, a Diána-fürdő egészítette ki. A tér egysége a huszadik század második felében kezdett felbomlani, amikor a kétemeletes palotákra újabb emeleteket húztak, majd elkezdődött lebontásuk is: a Nákó-ház helyén 1907-re felépült a Grasham biztosító székháza, egy időben a Diána-fürdő helyén létesülő Pesti Magyar Kereskedelmi Bank székházával, ami ma a Belügyminisztérium otthona.

Az egykori Lloyd-palota. A kép forrása.

A tér maradék klasszicista épületei a második világháborús ostrom során pusztultak el, vagyis pontosabban kerültek olyan állapotba, hogy az újjáépítés során bontásukról döntöttek, noha mind a Lloyd-palota, mind az Ulmann-ház megmenthető lett volna. Ráadásul utóbbi nagyterme, ami az ország egyik legszebb klasszicista belső tere volt, szinte teljes épségben átvészelte a háborút. A Lloyd-palota helyén ma a felújítás alatt álló Sofitel (korábbi nevén Atrium Hyatt), az Ulmann-ház helyén pedig a „finomfőzelékké” változtatott spenótháznak nevezett irodaház épült fel.

Kristóf tér

A térnek névadó Szent Kristóf-szobor, a 19. század végén már reklámtáblák fogságában. A kép forrása. 

A Váci kapun át a Dunakanyarba vezető utca ekkor vált Pest-Buda, sőt az egész ország kereskedelmi központjává. Birly Ede gyógyszerész úgy vélte, hogy új, Hild József tervei szerint felépült háza sarkára kéne egy látványos cégér, ami már messziről becsalogatja a vásárlókat a patikába. A választás Szent Kristófra esett,  Bauer Mihály szobrászművész el is készítette a Jézust a folyón átcipelő szent alakját, ami a klasszicista szellemiség szerint nem a hagyományos bibliai alakot, hanem egy ókori görög atlétát ábrázolt. Az ötlet mindenesetre bevált, a szobor (és így a patika is) rendkívül népszerű lett, sőt, a szomszédos terecskét is a szentről nevezték el. Sajnos a századforduló világvárosias szelleme ezt az immár szerénynek bizonyuló házat is elérte, ráadásul a szobrot is igen barbár módon, három részre fűrészelve emelték le a bontás előtt. A három rész közül kettő elpusztult a második világháborúban, ma csupán Kristóf válla-feje, valamint a kis Jézus alakja látható a Kiscelli Múzeumban.

Kristóf szobrának mai helye. A kép forrása. 

A Két török-ház

A Két török-ház és mára felismerhetetlenül átalakult környezete. A képek forrása.

A posztban szereplő helyszínek közül valószínűleg ez változott meg leginkább és főleg nyom nélkül, valószínűleg a pestiek jórésze nem is sejti, hogy a jól megszokott Gödör/Akvárium, illetve az afölötti park helyén 1945-ig háztömb állt. A Lipótváros rendezésekor a Duna-parti Rakpiac mellett egy belső, négyzet alakú vásárteret is kialakítottak, ez a mai Erzsébet tér. Ez a helyszín is fontos kereskedelmi központtá vált, nem véletlen, hogy hamarosan rangos palotákkal épült be, amik főleg a kereskedelmet szolgálták. Kemnitzer János tímármester is egy ilyenbe fektette be vagyonát 1822-ben, majd a ház oromzatára ki tudja, milyen öltettől vezérelve egy olyan szobrot rendelt, amin a monogramját két fekvő török alak tartja. Ezért a Kemnitzer-házat szinte rögtön Két-török-házként emlegették, egészen az 1944-45-ös pusztulásig. A visszafogottan elegáns klasszicista épület ugyanis ekkor súlyosan megsérült, majd az egész háztömbbel együtt lebontották. A területet sokáig nem nagyon tudták hasznosítani, több körben is a Nemzeti Színházat tervezték ide, de a valóságban autóparkolóként szolgált, mígnem 2002 után, az akkor épülő, majd leállított színházalapozást átalakítva létesült a mai rendezvénytér és park együttese.

A kép bal oldalán a Két török-ház, a Bazilika segít betájolni a mára már teljesen megváltozott helyszínt. A kép forrása.

Indóház

Az 1846-ban átadott pesti indóház. A kép forrása. 

Pest–Vác, 1846, Pest–Szolnok, 1847. Szinte mindenki ismeri ezt a két vasútvonalat, illetve átadásuk időpontját. És ahol vasút van, ott pályaudvarnak is kell lennie, a megnyitás idejére el is készült hazánk első pályaudvara, a korszak egyik jelképes épülete. De az indóházat is hamar utolérte végzete, nem csak szerénynek bizonyult a fejlődő fővárosnak, hanem a tervezett Nagykörút is keresztülvágta. Nem volt mit tenni, az alig harminc éves épületbe belebontották az új körutat, hátsó része pedig még az új pályaudvar átadásáig üzemelt – ugyanis a régi épület fölé építették a Nyugati pályaudvart.

A régi indóház köré-fölé épülő Nyugati pályaudvar. A kép forrása. 

A Városliget

A Városliget (Stadt Waeldchen) még eredeti kiterjedésében, Pest 1838-as térképén. A kép forrása. 

A reformkori Pest, sőt, egész Magyarország egyik legjelentősebb alkotása a volt a Városliget, ami a világ első polgári alapítású közparkja (a korábbi közparkok mind uralkodói akarattal jöttek létre, többnyire nyilvánosságnak átengedett kastélyparkokból). Pest városa 1813-ban tette közzé a pályázatot, hogy a lakosság minden osztálya számára kellemes mulatóhelyet tervezzenek. A versenyt Nebbien Henrik német születésű, de ekkor már évek óta hazánkban élő és alkotó „tájkertész” nyerte.