Nagyjából így nézne ki a Notre-Dame befejezett állapotban. Kép forrása

A 2019-es tűvészben megsérült székesegyház helyreállítása a végéhez közeledik. A pusztulás mértékéről, a meglehetősen merész helyreállítási tervekről és a hagyomány győzedelmeskedéséről az Architextúra is beszámolt. Az, hogy a helyreállítás teljesen az eredeti állapot szerint és viszonylag gyorsan megtörtént, mutatja, hogy Franciaország, a francia nép továbbra is erősen kötődik a székesegyházhoz, ami számukra jóval több mint egy műemlék, az egész francia, sőt, nyugati civilizáció egyik jelképe is egyben – írja Szende András tájépítész az Architextúra blog legújabb bejegyzésében.

A templom máig befejezetlen

A jellegzetes, sisak nélküli tornyok. Kép forrása

Párizs sziluettjét alapvetően meghatározza a kettős, sisak nélküli torony. Ez már megszokott látvány, ez a világ egyik legtöbbet fényképezett épülete, így már fel sem tűnik furcsasága – a tornyok befejezetlenek, sisak nélkül árválkodnak immár több mint félezer éve. A 19. században, az épület nagy rekonstrukciója idején be akarták fejezni a templomot, azonban ez nem történt meg (ekkor készült az előző képen látható fantáziaterv is, amit Eugène Viollet-le-Duc, a felújítást tervező építész készített). Maga a befejezetlenség is már történelem, ami egyébként szinte a legtöbb gótikus székesegyházra jellemző (Franciaország kevéssé ismert gótikus székesegyházairól itt írtunk).

A Notre-Dame Párizs egyik első ábrázolásán is feltűnik

Párizs látképe 1450 körül, a máig változatlan Notre-Dame-mal. Kép forrása

A New York-i Metropolitan Múzeumban őrzött Chevalier-kódexnek egyik lapja az isteni gondviselést ábrázolja, amint egy felhőből kinyúló aranyozott kéz formájában elűzi a démonokat. A kép mégsem ezért érdekes, hanem azért, mert a jelenet Párizs felett játszódik, és teljesen hűen mutatja meg a város állapotát 1450 körül. Ez Párizs első ismert, realisztikus ábrázolása. Ami még inkább feltűnő a képen, az az, hogy a Notre-Dame teljesen kiépülve látható, úgy ahogy ma is áll (a befejezetlen toronysisakokkal).

Az ész temploma

Szertartás az „ész templomává” alakított Notre-Dame-ban. Kép forrása

A francia forradalom hatalmas kulturális pusztítást végzett Franciaországban (ebben is rokona a kínai kulturális forradalomnak és a közelmúlt woke szobordöntéseinek). A Párizs melletti Saint-Denis bazilikáját teljesen feldúlták, tönkretéve ezer év francia királysírjait. A Notre-Dame sem úszta meg a pusztítást, a főhomlokzat királygalériájának szobrait lefejezték (többek között az ószövetségi királyokat is, a tettesek természetesen nem tudták, kiket ábrázolnak) és az épületet deszakralizálták (vagyis megszüntették felszentelt jellegét), és egy egészen bizarr ünnepséget rendeztek benne. A hatalom úgy érezte, hogy a hivatalossá tett ateizmus teremtette űrt be kell tölteni valamivel, ezért létrehoztak egy újfajta pogány vallást, központban az „ésszel”. 1793-ban rendezték meg az „alapító szertartást” az ész templomává alakított épületben, egy fiatal operaénekesnő öltözött be „józan észnek” (La Raison), ahol a filozófia oltára előtt tisztelegtek neki. A templomot csak 1801-ben, Napóleon idején szentelték újra.

A királygaléria – az egyik első műemlék rekonstrukció

Ahogy említettük, a francia forradalmárok tönkretették, lefejezték a homlokzat királyszobrait – a híres királygalériáról azt hitték, hogy a francia uralkodókat ábrázolja, pedig az ószövetségi Júdea és Izrael 28 királya sorakozik a homlokzaton. A lefejezett szobrokat csak az 1844-ben induló felújításkor állították helyre, ez volt a történelem egyik első műemlék rekonstrukciója.

A főhomlokzat, a kapuzat felett a királygalériával. Kép forrása

A királygaléria részlete. Kép forrása

Elbontott középkori város

A Notre-Dame és a Cité-sziget a nagy városrendezési munkák előtt, 1859-ben. Kép forrása

Párizs nagy átalakítása Haussmann báró (természetesen nem rokona Hauszmann Alajosnak) irányításával történt meg 1853 és 1870 között. Ennek során szinte nyomtalanul eltűnt a középkori Párizs, nyílegyenes sugárutakat vágtak a városszövetbe és ezek mentén a jellegzetes, franciaerkélyes, nagyvárosias bérpaloták épültek fel, földszintjeiken kávéházakkal, üzletekkel. Az átalakítás az Île de la Cité-t, vagyis a „város-szigetet””, Párizs legrégibb részét is alaposan átformálta. Ahogy a fenti képen is látszik, a Notre-Dame középkori lakóházak gyűrűjében állt, elég festői módon. Haussmann „kiszabadította” az épületet, ami egyrészt valóban előnyös volt, hiszen azóta nyílik teljes rálátás a templomra, viszont megszüntette az épület eredeti kontextusát, a Notre-Dame szinte szoborként áll a 19. századi nagy államigazgatási paloták között.

A látvány nagyjából ugyanonnan a 2016-os árvíz idején. Kép forrása

Középkori tűzvédelem

A főhajó a tűzvész előtt. Kép forrása

Kevéssé ismert, hogy a gótikus boltozat, mint építészeti innováció elsősorban tűzvédelmi okokból jött létre. Impozáns tereket már korábban is le tudtak fedni, viszont ezek többnyire úgynevezett nyitott fedélszékkel épültek (itt látható erre példa), vagyis a leggyakrabban kigyulladó tetők alatt semmi sem védte a lenti tereket a lezuhanó, égő és parázsló gerendáktól. Ezért (is) fejlesztették ki a boltozatokat a középkorban, hiszen így jelentősen meg tudták növelni a tűzbiztonságot. Erre példa éppen a 2019-es tűzvész volt, ahol hiába égett le a teljes tetőzet, a boltozatok jelentős része még az összeomló szerkezet súlyát is elbírta, ami, figyelembe véve a képződő hatalmas hőt és az óriási terhet valóban a középkori építők dicsőségére válik.

A Notre-Dame boltozatai, pirossal jelölve tűzvész során, illetve után beomló szakaszok. Kép forrása

A padlástér, vagy ahogy nevezték a párizsi erdő. A 13. században készült (!) fedélszék sajnos teljesen megsemmisült a tűzben, alatta láthatók a boltozatok, amik pajzsként védik a lenti teret az esetleges zuhanó-égő gerendáktól. Kép forrása

A 19. századi huszártorony

Kép forrása

A templom képének meghatározó eleme a huszártorony, ami – ahogy a magyar elnevezés találóan mutatja – úgy ül a tetőn, ahogy a huszár a lován. Ez a meghatározó elem nem középkori, a Viollet-le-Duc-féle rekonstrukció idején készült el, korszerűnek számító öntöttvasból, ami viszonylag könnyű anyag. A torony persze így is hatalmas tömegű, ez is okozta az alatta lévő boltozat vesztét, mikor a tűz miatt összeroskadó torony rázuhant az alatta lévő boltozatra. A alternatív helyreállítási tervek épp a 19. századi mivolta miatt hagyták el a huszártornyot, de a közvélemény egyértelműen ragaszkodott a tűz előtti állapot helyreállításához.

Meghökkentő újjáépítési tervek

Az újjáépítési tervek egyike. Kép forrása

A tűzvész után ismert és kevésbé ismert – de minden esetben önjelölt, hiszen felkérés nem volt – építészek és építészirodák újjáépítési tervek sokaságát publikálták. Ezek mindegyike meglehetősen önmegvalósítható, extravagáns volt, a legtöbb alapvetően figyelmen kívül hagyta nem csak az épület megjelenését, hanem funkcióját is. Macron elnök természetesen lelkesen támogatta ezeket, majd – látva a közvélemény egyöntetű álláspontját – kihátrált mögülük, és a teljes rekonstukció mellett döntött, az olasz műemlékvédők által a 20. század elején megfogalmazott elv szerint: „Com’era, dov’era” – ahogy volt, ahol volt.

Az újjáépítés jelképes pillanatai

2021. március 5. Roselyne Bachelot kulturális miniszter és Julien Denormandie agrárminiszter megjelölik az első kivágandó tölgyfát, amit a tetőszerkezet újjáépítéséhez használnak fel. Kép forrása.

A Notre-Dame újjáépítése körüli viták és fejlemények mutatták, hogy az épület mennyire fontos a francia népnek, és mennyire tekinthető nem csak vallási épületnek, hanem az egész nyugati civilizáció egyik jelképének. A tűzeset után hamarosan formabontó, és látványos kortárs tervek készültek, amiket Macron elnök is lelkesen támogatott. A közvélemény viszont gyakorlatilag egyöntetűen elutasította ezeket, így nem volt mit tenni, az elnök is a teljesen hű újjáépítés lelkes támogatójává vált. Ezt annyira komolyan is vették, hogy még a környezetvédők aggályait is félresöpörték. Még a fedélszéket is, ami a nagyközönség számára szinte láthatatlan, eredeti formájában, vagyis hatalmas fagerendákból állítják helyre. Az ehhez szükséges faanyagot matuzsálemkorú fák kivágásával nyerik, ezek jelképes megjelölése látható a fenti képen. Egyébként a leégett tetőzetek más anyagból történő helyreállítása nem ördögtől való (hogy így fogalmazzunk), az 1836-ban leégett chartres-i székesegyházat (akkor is felújítás közben történt a katasztrófa) 1840-ben könnyed és igen látványos fémszerkezettel állították helyre – a külső rész természetesen változatlan formában épült újjá. Ez is mutatja a korszellem megváltozását: ami a 19. században még egyszerű műszaki kérdés volt, az most, különösen a Notre-Dame esetén szinte civilizációs kérdéssé vált.

A chartres-i székesegyház fémszerkezetű tetőzete 1840-ből. Kép forrása

Olimpiai harang

A Notre-Dame múlt héten elkészült harangjai, középen az olimpiai harang. Kép forrása

Múlt héten elkészültek és fel is helyezték a templom új harangjait a toronyba. A tűvészben az északi torony is megsérült, amit restaurálni kellett, ezért is el kellett szállítani a becses tárgyakat, ráadásul félő volt, hogy az erős hőhatás miatt ezek tönkrementek. A három nagyharangot egy újjal is kiegészítették: az olimpia hivatalos harangja is a templomba került. Ez a Stade de France-ban állt, és maguk a győztes olimpikonok kongathatták meg győzelmük tiszteletére. A fenti kép kissé megtévesztő, a nagyharangok ugyanis valóban nagyok, daruval lehetett csak mozgatni a többtonnás hangszereket:

A harangok szállítása. Kép forrása

A toronyba visszahelyezett harangok november 7-én, délelőtt 10:30-kor szólaltak meg újra, öt év szünet után: először a felső szinten elhelyezett kisebbek, majd az alul lévő négy nagyharang szólalt meg egyszerre.