Kevés épület van a világon, ami annyira összeforrt a hatalommal, mint a Fehér Ház. A rezidencia a klasszicizmus iskolapéldája, ami azért is volt jó stílus, mert minden hatalom azt látott bele, amit akart: az orosz cárok ugyanígy építkeztek, csak épp ők a római császárok hatalmát akarták visszaidézni. Amerikában a római köztársaság alapján szervezték meg az új országot az alapító atyák, így nem csoda, hogy a törvényhozás épülete is Róma egyik dombjáról kapta nevét és a legfontosabb épületek is az egykori birodalmat idézik – írja Szende András az Architextúra blog legújabb írásában.

Pierre Charles l’Enfant 1791-es (megvalósult) terve Washinton városára, pirossal jelölve a Fehér Ház helye. Kép forrása

A Fehér Ház elhelyezkedése egy alaposan átgondolt koncepció része: az újonnan létrejött Egyesült Államok közös, szövetségi fővárost hozott létre, főleg azért, hogy ne a már meglévő legnagyobb városok és az azoknak otthont adó államok (New York, Philadelphia) között kelljen választani, ami szükségszerűen súlyponteltolódáshoz vezetne. Az új fővárost egy, az új amerikai hadseregben is szolgáló francia mérnök, Pierre Charles l’Enfant tervezte meg önként, tervét felajánlva Washington elnöknek (a tervben az új várost is az elnökről nevezve el). A terv egy jellegzetes barokk kompozíció, csak míg Európában a kastély volt az adott város központjában, itt a már említett római domból elnevezett Capitolium, illetve a terven „President’s House”-nak nevezett épület. A két épület körül négyzetrácsos város szerveződött, amit átlósan sugárutak szabdaltak fel, kereszteződéseikben kör- és téglalap alakú terekkel.

A képen nem a Fehér Ház, hanem az ötven évvel korábban épült alkirályi rezidencia látható Dublinban. Kép forrása

L’Enfant műve egy városterv volt, az egyes épületek pontos részleteit természetesen nem tartalmazta. A rezidenciára pályázatot írtak ki, amit az ír születésű, a függetlenségi háború után az Egyesült Államokba költöző építész, Charles Hoban nyert meg. Hoban a szigorú és szikár brit klasszicizmuson nevelkedett, ami pedig az itáliai Andrea Palladio elvein és stílusán alapult. Nem véletlen, hogy a Fehér Ház legközelebbi építészeti előképei az ír fővárosban, az akkori brit alkirályi székhelyen találhatók. Az alkirályi rezidencia ma az ír elnöknek ad otthont, a Leinster-ház pedig a parlamentnek. Előbbi tulajdonképpen egy vidéki kastély, míg utóbbi egy városi palota – tulajdonképpen e két (vagyis, ahogy lentebb látjuk, három) épület „összegyúrásából” született a Fehér Ház.

A Leister House, ma az ír parlament székháza. Kép forrása

A Fehér Ház jellegzetessége a kerti homlokzat hengeres középrizalitja, vagyis kiemelkedő tömbje, ami előtt erkélyek futnak végig. Ennek előképe a Franciaországban, Dordogne megyében található Château de Rastignac. A francia kastélyon nincsenek erkélyek, ahogy egyébként eredetileg a Fehér Házon sem voltak. Az elegáns kialakítást csak az 1949-es rekonstrukció alkalmával változtatták meg, a beavatkozás sajnos nem vált az épület előnyére.

Château de Rastignac, a Fehér Ház egyik előképe. Kép forrása

A Fehér Ház egy 1846-os (!) dagerrotípián, még erkélyek nélkül. Kép forrása

Az oszlopcsarnok a kissé otromba első emeleti erkéllyel. Kép forrása

Visszatérve az épület történetéhez: még szinte meg sem száradt a fehér mész az új elnöki kastélyon/kúrián, mikor az Egyesült Államok Kanada hovatartozása miatt háborúba keveredett Nagy-Britanniával. Madison elnök kissé elszámította magát, ugyanis a britek elfoglalták a fővárost és – bizonyára a függetlenségi háború miatti feszültséget is levezetendő – fel is gyújtották azt, így a Fehér Ház is a lángok martaléka lett:

Brit csapatok felgyújtják a Fehér Házat 1812-ben. Kép forrása

A 19. században, ahogy az ország hatalma és ezzel együtt az elnöki adminisztráció növekedett, a Fehér Ház szűkössé vált. Ami az eredeti tervek szerint egy „alig-állam” elnökének otthona és munkahelye lett volna, az hamarosan egy hatalmas hivatal székháza lett. Eleinte a környező épületekben béreltek irodákat, de hosszú távon ez sem volt fenntartható. Úgy kellett viszont megoldani a bővítést, hogy az épület eredeti kontúrja lehetőleg ne változzon. Ezért épült fel a West Wing, majd az East Wing, vagyis a nyugati és keleti szárny. És itt szinte szó szerinti szárnyakat kell érteni, a távolabb eső, pavilonszerű bővítmények csak egy folyosóval kapcsolódnak a főépülethez. Az 1903-ban átadott West Wingbe helyeztette át Taft elnök hat évvel később az eredetileg a főépület hengeres közepén elhelyezkedő ovális irodát. A szoba a mai, klasszicizáló kialakítását 1933-ban kapta. Az iroda azóta alig változott, legfeljebb egy-egy elnök cseréltette ki a szőnyeget és a kárpitokat, illetve a festményeket és szobrokat az ízlése, vagy az éppen aktuális politikai hóbort miatt.

A Fehér Ház a „szárnyakkal”. Kép forrása

Az Ovális iroda. Kép forrása

Fontos megemlíteni az épület belsőépítészetét is, hiszen szinte elfelejtük, hogy tulajdonképpen egy lakóházról van szó. A ház híres elegáns belső tereiről, azonban ez nem mindig volt így: az elnökök és főleg az elnökfeleségek kényük-kedvük és sokszor kissé „újgazdag” ízlésük szerint alakították a szobákat, termeket, így az a huszadik századra kissé „habcsókossá” vált. A mai belső több ütemben alakult ki. Roosevelt, majd Coolige elnök is megpróbálta helyreálltani a klasszicista belső tereket. Az 1940-es években rémisztő statikai problémákat észleltek a házon, volt olyan csillár, aminek kristályai összecsendültek, mikor az emeleten elhaladt valaki felettük. Ekkor kissé brutális módon úgy döntöttek, hogy a ház összes belső falát és födémét elbontják, majd újjáépítik:

A rekonstrukciós munkák 1949 és 1953 között. Kép forrása

Aztán megérkezett a sok szempontból legendás Kennedy-korszak. Jackie Kennedy ekkor úgy döntött, hogy energiát és pénzt (sok-sok pénzt, a felújítás akkori áron kétmillió dollárba került) nem sajnálva visszaállítja a ház építés kori, klasszicista hangulatát, egy francia belsőépítész, Stéphane Boudin bevonásával. Az eredményt egy televíziós túra keretében is bemutatta a first lady. A munka a reprezentációs beruházások tipikus példája: mikor elkészült, botrányt okozott a hatalmas költség, viszont a ház ekkor nyerte vissza eleganciáját, ami a világ vezető hatalmának első épülete esetében nem mellékes.

Az előcsarnokból nyíló úgynevezett keresztcsarnok. Kép forrása

A Zöld-szoba. Kép forrása

A munkák során sok szempontból az eredeti, építés kori állapotot rekonstruálták, de rengeteg részlet készült el a tervezők fantáziája szerint. Jackie Kennedy arra is nagy gondot fordított, hogy a szobákat 18-19. századi amerikai festők képeivel díszítse, így nem csak ízléses, hanem hazafias otthont varázsolt a házból.

A nagy fogadóterem. Kép forrása

Az állami ebédlőterem (az emeleten külön ebédlő van a család számára is, azért a megkülönböztetés), egy díszvacsora alkalmával. Kép forrása

A Vörös-szoba. Kép forrása

A Kék-szoba, a West Wing felépülése előtt itt volt az Ovális iroda. Kép forrása

Közismert, mégis gyakran megfeledkezünk róla, hogy a Fehér Ház privát rezidencia is. Az elnöki család szobái az emeleten sorakoznak, úgy, mint egy hagyományos lakásban, szükség szerinti számú hálószoba, alkalomadtán gyerekszoba, nappali, dolgozószobák találhatók is. Ezeket legfeljebb szűkebb körű, bizalmas tárgyalásokra használják.

Reagan elnök az emeleti nappaliban. Kép forrása