Aktuális

Összeütközött két francia vadászgép Franciaország északkeleti részén

A 201-es Schutzmannschaft zászlóalj – a Nachtigall-történet folytatása

Kooperáció és kollaboráció – avagy a kis népek szuverenitásáért „keresztül lehet-e hazudni magunkat az igazságig”.

A 2024-es kurszki csata során az ukrán fegyveres erők egyik egységét történetesen Nachtigall-nak nevezik, amely a 14. UAV (pilóta nélküli repülőgépes) ezred egyik zászlóalja. Az előző írásunkban a történelmi Nachtigall-egység nyomába eredtünk, most pedig az alakulat történetének folytatását vesszük szemügyre – írta Máthé Áron a huszárvágás blogon. (Aki a mai Nachtigallról kíván fotókat látni, az ide és ide klikkeljen.)

A 201-es Schutzmannschaft-zászlóalj tisztjei. Balról a második az ülő sorban Roman Suhevics parancsnok-helyettes (Wikimedia)

Az előző rész végén leírtak fényében nagyon nehéz elképzelni, hogy a Nachtigall tagjainak semmi köze nem lett volna a pogromhoz. Az, hogy a pogromot mozgató és a „lebonyolítást” felügyelő ukrán milicia vezetőinek kiválasztásában Roman Suhevics is részt vett, illetve az, hogy a milicia felállításának központja egybeesett a Nachtigall körletével, legalábbis feltételezni engedi, hogy egyes Nachtigall-tagok valamiféle részt mégiscsak vállalhattak. Egyes visszaemlékezések szerint a Nachtigall felvonulást rendezett a városban, azt kántálva: „Halál a muszkovita-zsidó kommünre!”[1] A pogromot követően az erőszak nem ült el a városban, mert ezután következtek sorra a lengyel értelmiség tagjai, a „lwówi professzorok”, akiket a nácik halálra szántak. Július 3-4-én gyűjtötték össze a listán szereplő egyetemi oktatókat, majd kivégezték őket. A listát valószínűleg ukrán fiatalok állították össze.[2]

Összességében a Nachtigallnak, mint katonai egységnek valószínűleg tényleg nem volt direkte köze a lembergi pogromhoz, bár, mint említettük, hogy egyes tagjai részt vettek volna ebben, nagyon nehéz kizárni – csakúgy, mint azt hogy valaki közülük esetleg bemondott volna egy nevet a „lwówi professzorok” listájához. Ugyanakkor ettől eltekintve talán azt is érdemes megnézni, hogy utána mi történt az alakulattal. A németek július 13-án a front irányába vezényelték a Nachtigallt. Az alakulat, amely ekkor már a 800-as Bradenburg Ezred második zászlóalja nevet viselte, elhagyta a várost és kelet felé vonult. A Wikipedián található egy irat, amelyben a Nachtigall egyik tagja írja le, hogy mit műveltek július-augusztus folyamán. Az irat magyar fordítása: „A légió első százada Tarnopil-Vinnyica irányában vonul. Egy heti lvivi tartózkodás után a második és a harmadik [század] ugyanabba az irányba indul, mint az első. A napi útvonal 30 km. Könnyebbség számunkra, hogy csoportokban üres német autókra szállunk […] A Vinnyica melletti Juzvynban szálltunk meg hosszabb időre. Menetelésünk során tisztán láttuk a zsidó-bolsevik terror áldozatait, és ez a látvány is erősítette bennünk a zsidógyűlöletet, így két faluban minden zsidót, akivel találkoztunk, lelőttünk. Egy töredékre emlékszem. Menetelésünk során az egyik falu előtt sok vándorló embert láttunk. Amikor megkérdeztük őket, azt mondták, hogy a zsidók fenyegetik őket, és félnek a házaikban tölteni az éjszakát. Ennek következtében lelőttük az összes zsidót, akivel ott találkoztunk.”[3]

A németek augusztus második hetére már erősen gyanakodtak a zászlóaljra, mivel kételkedni kezdtek az ukránok hűségében. Ez nem is volt csoda, hiszen a németek nem tolerálták azt, hogy az ukránok saját független államot kiáltottak ki – német engedély nélkül. Már július 2-án háziőrizetbe-, majd 5-én „védőrizetbe” vették Sztyepan Banderát, és július 9-én az ukrán ideiglenes kormány miniszterelnökét, Jaroszlav Szteckót is lefogták. Az OUN Bandera-féle szárnya vezető kádereinek elsöprő többségét hamarosan szintén letartóztatták, vagy likvidálták. Augusztus 13-án visszarendelték a zászlóaljat, először Krakkóba, majd Neuhammerbe, ahol is rájuk szegezett fegyverek előtt kellett letenniük a fegyvereiket. Rövid időre az Odera menti Frankfurtba vitték őket, majd felajánlották számukra, hogy lépjenek át a 201. Schutzmannschaft zászlóaljba. A háromszáz leszerelt és őrizet alatt levő egykori Nachtigall-tagból mindössze 15-en utasították vissza a belépést. 60 új tag pedig a szovjet hadifoglyok köréből érkezett, őket Roman Suhevics válogatta ki. Ugyanakkor a másik hasonló ukrán alakulatot, a „Roland” különleges osztagot is ide osztották be. Az új zászlóaljat az ukránok Jevhen Konovalec-ről, az OUN egyik alapítójáról és első vezetőjéről nevezték el. S hogy mi volt ez a Schutzmannschaft? Rendfenntartó alakulat, afféle kisegítő rendőrség, elsősorban a helyi lakosság felügyeletére létrehozva, hogy bármiféle megmozdulást csírájában fojtsanak el. 1942 végére már 300 000-en szolgáltak a Schutzmanschaft kötelékében, nagyjából felük bevetési zászlóaljakban, a többiek rendőrállomásokon. Ide tartoztak a tűzoltók is. A Schuma – ahogy rövidítették – alakulatai a német rendőrség alárendeltségébe tartoztak. Eleinte nem is Schutzmannschaft-nak hívták őket, hanem Hilfspolizeinek. Féléves, vagy egy éves szerződést kötöttek a német hatalmi szervek velük, ami megújítható volt.

201-es Schuma-zászlóaljat 1942. február 19-én Belorusszia területére osztották be, s március közepén át is települtek. Mintegy 2400 km2 tartozott az ellenőrizendő területükhöz. A visszaemlékezésekből semmi lényeges nem derül ki, ugyanakkor az biztos, hogy a gabona-begyűjtésekben (elkobzásban), illetve a Reich területére küldendő kényszermunkások sorozásokban is részt vehettek. S ezen kívül árulkodóak a számok is, amelyeket a „partizánellenes” műveletek során megölt „partizánokról” közölnek. Az elszabaduló terror közepette a 201-es Schuma-zászlóalj ezrek halálában működött közre. 1942 folyamán a partizánvadászat (korabeli hivatalos megnevezés: bandaharcok) során a 201-es Schuma 49 embert vesztett (ebből 40 sebesült volt), míg a másik oldalon több, mint 2000 partizán megölését jelentették. Nos, tételezzük fel, hogy igyekeztek felfelé kerekíteni, hogy a németek felé eredményeket mutassanak fel; de a valóságtól nagyságrendekkel nem térhettek el. Másfelől az is biztos, hogy a XIX. század végi gyarmati háborúkat idéző veszteségarányok nem lehettek reálisak az igazi, képzett és jól felfegyverzett szovjet partizánokkal szemben, akik a front túloldaláról érkeztek. Mindeközben a helyi lakosság tragédiája véresen bontakozott ki, hiszen a szovjet partizánok is sokszor leszámoltak az ellenséget segítő-, vagy az ellenségnek ellent-nem-álló falusiakkal.

1942. december 1-én lejárt a 201-es Schuma tagjainak szerződése. Nagyon rossz volt a hangulat a zászlóaljban, a morál eddigre mélyre süllyedt, mivel az ukrán legénységgel a német szervek folyamatosan éreztették alárendeltségüket. Egy visszaemlékezés szerint: „Nem kaptunk választ a kérdéseinkre, hogy miért tartóztatták le a vezetőinket, miért küldték önkényesen a szeretteinket mélyen Németországba dolgozni, miért nem engedték, hogy a sebesült ukrán katonákat ugyanazokban a kórházakban kezeljék, mint a németeket, hanem »idegenek« kórházaiba vitték őket. A Légió nem akart egy ilyen »Új Európáért« harcolni, ahol az állampolgárok és a katonák kategóriái különböznek egymástól.” Egyébként már az elején sem értették, hogy mit keresnek Belorussziában, s miért nem Ukrajnában tevékenykedhetnek.

A következő év elején kivonták őket Belorussziából és január közepére visszaérkeztek Lembergbe, ahol szélnek eresztették őket. Kivéve a tiszteket, akik letartóztattak, s a Lonckoho-utcai börtönbe vetették őket – oda, ahol korábban a szovjetek őrizték bajtársaikat, s előtte pedig a lengyel uralom idején az OUN vezetők kerültek terrorizmusért.[4]

A Nachtigall és a 201-es Schuma története azt jelzi, hogy nem egészen úgy történt minden, ahogyan az a hidegháború évtizedeiben nyilvánvalónak volt elfogadva, s azt is jelzi, hogy a közép-európai és a balti népek története nem teljesen illeszkedik a nyugati- vagy a szovjet-orosz történeti narratívába. Ugyanakkor a Nachtigall és a 201-es Schuma története azt is jelzi, hogy kis népek függetlenségi törekvései ide, nagyhatalmi önkény oda, a kooperáció és a kollaboráció között van határ, továbbá, hogy igenis vannak tettesek és áldozatok a második világháború iszonyú örvényében. Azt is jelzi, hogy a függetlenségért küzdő kis népek mozgalmai is tettestárssá válhatnak a Gonosz birodalmainak nagyhatalmi működésében – mint ahogyan az OUN radikális, forradalmi szárnya a németek tettestársává vált. Mára a Nachtigall története azonban Ukrajnában inkább legendás hősköltemény. Saját ukrán névvel illetik: Druzsina ukrainszkih nacionalisztiv (ukrán nemzeti fegyveres erő). Az Európai Emlékezet és Szolidaritás Hálózatának egyik 2011-es anyagában olvasható a következő megállapítás: „Az ultranacionalistákat, a szélsőjobboldaliakat és a nácikkal kollaborálókat azért rehabilitálják, mert az oroszok ellen harcoltak.”[5] 2015-ben a Foreign Policy szinte könyörgött „Ukrajna, kérlek ne lődd lábon magadat” című cikkében, hogy gondolják át az emléktörvényt, amelyben különböző szélsőséges szervezetek tagjait ismerik el, mint olyanokat, akik „az ukrán államiságért küzdöttek”. Mint arra rámutatnak: „A törvény nem csak Ukrajna barátait sérti és riasztja meg, hanem az ország ellenségeit is segíti. A Rada egy csapásra minden szükséges muníciót megadott a Kremlnek és a donbásszi megbízottjainak, hogy alátámasszák azt a régóta fennálló és pontatlan állításukat, miszerint a [2014-es] forradalom utáni Ukrajnát fasiszták és neonácik uralják. […] Egy olyan törvény, amely megtiltja [az említett szélsőséges] szervezetek bármelyikének kritikáját – különösen a holokauszttal és etnikai tisztogatással kapcsolatos szervezetekét –, a szólásszabadsággal kapcsolatos fontos kérdéseket vet fel.”[6] Az NBC hírportálon 2022-ben jelent meg egy cikk Ukrajna emlékezetpolitikai kérdéseiről, amelyben megemlítik, hogy a putyini Oroszország milyen propaganda-hadjáratot folytat az „ukrán nácik” ellen. Csakhogy, írják: „De még ha Putyin propagandát is folytat, az is igaz, hogy Ukrajnának valódi náci problémája van – mind a múltban, mind a jelenben.”[7]

A „Nachtigall” tehát nem valami jó márkanév. Nem is annyira a lembergi pogrom miatt (amelyről egyébként a Jad Vasem és a European Holocaust Research Infrastucture weboldalain jól illusztrált adatbázisok vannak), és nem is csak az egyéb atrocitások okán. Hanem azért is, mert mind Nachtigall, mind pedig a 201-es Schuma zászlóalj története a kollaboránsok szomorú története. Egy idegen nagyhatalom zsoldjában, idegen célokért, megvetett kisegítőként küzdeni és civileket gyilkolni – ez nem biztos, hogy feltétlenül olyasmi, amit egy büszke, szuverenitásáért küzdő nép inspirációként kellene, hogy használjon.

Hadd jegyezzük meg, hogy mint minden bajban, itt is akadtak olyanok, akik embertársaikon segítettek. Magát Simon Wiesenthalt, a híres-hírhedt nácivadászt is egy ukrán milicista mentette meg a lembergi pogrom idején. Egyszer talán majd róluk is lesz szó az ukrán emlékezetpolitikában.

Ukrán kiáltvány Lembergben, 1941. június 30-án

S hogy nekünk, magyaroknak mi közünk az egészhez? Többek között az, hogy az 1941. június 30-án Lembergben kirakott OUN plakátokon olvasható egyik kiáltványban ez is szerepelt: „Nép! Tudd meg! Moszkva, Lengyelország, a magyarok, a zsidók – ők a Te ellenségeid. Pusztítsd el őket.” S bár ez nem egy közvetlenül a Nachtigall-alakulat által kiadott kiáltvány, de a Nachtigall végső soron az OUN egyik „iskolája” volt, ahol a szélsőséges szervezet tagjai tapasztalatokat szerezhettek.

Régóta magyar érdek, hogy a független Ukrajna létezzen – de hogy kifejezetten ilyen történelmi örökséget vállaljon fel, az visszás.

[1] Christoph Mick: Incompatible experiences: Poles, Ukrainians, and Jews in Lviv under Soviet and German occupation, 1939-1944, in: Journal of Contemporary History, 46(2), (2011), 349.o. az interneten: https://wrap.warwick.ac.uk/id/eprint/35661/1/0170657-lb-250711-wrap_mick_aufsatz3_2.pdf

[2] Piotr Abryszeński: The Murder of Lwów Professors. German Unpunished Crime (1941), in: PolishHistory.pl , az interneten: https://polishhistory.pl/the-murder-of-lwow-professors/

[3] Nachtigall Battalion report about extermination of Jews in Vinnytsia, Ukraine, in July–August 1941, forrás: Ukrajna Felsőbb Hatalmi és Közigazgatási Szerveinek Központi Állami Levéltára (ЦДАВО/CDAVO) – F. 3833 – Op. 1. – Melléklet 157- L.7., az interneten: Archivo:Nachtigall Battalion report about extermination of Jews in Vinnytsia, Ukraine, in July–August 1941.jpg – Wikipedia, la enciclopedia libre

[4] A 201 Schutzmannschaft zászlóalj történetét az alábbi munka alapján közlöm: Per Anders Rudling: Szkolenie w mordowaniu: Schutzmannschaft Battalion 201 i Hauptmann Roman Szuchewycz na Białorusi w 1942 roku. (A gyilkolás iskolája. A 201-es Schutzmannschaft zászlóalj és Roman Suhevics százados Belorussziában 1942-ben). In B. Paź (Ed.), Prawda historyczna a prawda polityczna w badaniach naukowych: Przykład ludobójstwa na kresach południowo-wschodniej Polski w latach 1939-1946. Wyd. 2 popr. i rozsz. (2 ed., 191-212.o.). Wydawnictwo Aureus.

[5] Delphine Bechtel: Ukrainian Lviv since 1991 – a city of selective memories, in: European Network of Remembrance and Solidarity weboldala, az interneten: Ukrainian Lviv since 1991 – a city of selective memories | ENRS

[6] Josh Cohen: Dear Ukraine: Please Don’t Shoot Yourself in the Foot (Kedves Ukrajna, léci ne lődd magad lábon), in: FP Foreign Policy, 2015. április 27. az interneten: Dear Ukraine: Please Don’t Shoot Yourself in the Foot – Foreign Policy

[7] Allan Ripp: Ukraine’s Nazi problem is real, even if Putin’s ‘denazification’ claim isn’t (A náci probléma Ukrajnában valós, viszont Putyin „denácifikáló” törekvése hamis), in: NBC News, 2022. március 5., az interneten: Ukraine has a Nazi problem, but Vladimir Putin’s ‘denazification’ claim for war is a lie. (nbcnews.com)

Ajánljuk még