Ahogyan a tegnapi bejegyzésben is tárgyaltuk, augusztus 6-án Ukrajna támadást indított a Oroszország területe ellen, a kurszki kormányzóságban. Nehéz vitatni a támadás „jogosságát”, észszerűségét viszont annál inkább. Van még valami, ami mintha elkerülte volna a hírszerkesztők figyelmét: ez pedig az a tény, hogy a támadásban részt vevő egyik ukrán drónos alakulatot Nachtigall-nak hívják – írta Máthé Áron a Huszárvágás blogon.
A név itt-ott felbukkant a sajtóban, de nem vert föl különösebb port. Persze volt aki felhívta rá a figyelmet, hogy ez kapóra jöhet Putyinnak, mint aki az ukrán nácik ellen harcol – vélhetően ezért, és az európai közvélemény „megzavarásának” elkerülése végett sem lett ebből hír a mainstream liberális sajtóban. S hogy miért jöhet ez kapóra Putyinnak? Azért, mert egyszer már volt egy Nachtigall, 1941-ben, amely alakulat éppen a lembergi pogrom idején is a városban tartózkodott…
Két részes cikkünkben az 1941-es Nachtigall történetét vesszük végig.
1941. február 25-én Canaris tengernagy, a német katonai kémelhárítás, az Abwehr parancsnoka, aláírta az úgynevezett „Ukrán Légió” felállításáról szóló rendelkezést. Sztyepan Bandera, az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) radikális szárnyának vezetője már korábban is tárgyalt a különböző német hírszerző és biztonsági szervekkel egy ukrán fegyveres alakulat felállításáról, és most úgy tűnt, hogy végre célhoz ért. Az ukrán radikálisok tervei szerint a német zsoldban, német parancsnokság alatt és német szervezeti struktúrában felállítandó egység a későbbi, független Ukrajna hadseregének magja lett volna. Márciusban az ukrán radikálisok egyfajta „főhadiszállást” alakítottak ki. Ide futottak be a jelentkezési kérelmek az ukrán diaszpóra részéről. A jelentkezéseket az OUN radikális szárnyának irányító Bizottsága hagyta jóvá. A jelentkezőkről készült listát és magukat a jelentkezőket a krakkói Abwehr vezetőnek adták át. Az alakulat az Abwehr „800”-as számú, Brandenburg Kiképző-ezred keretében kapott felkészítést. (Zárójelben kell megjegyezni, hogy a Nachtigall-on kívül ugyanekkor a Roland nevű, hasonló egységet is ukránokból hozták létre). Az ukrán regruták kiképzését több helyszínen kezdték meg, részben Krakkótól nem messze, ukrán nemzetiségi falvakban illetve részben Brandenburgban. Egyszerű gyalogsági alapkiképzést kaptak századonként, majd további kiképzésre Neuhammer (Świętoszów) településen vonták őket össze. Ide érkeztek az OUN Bandera-féle frakciójának irányító Bizottságából többen is, hogy parancsnokokként csatlakozzanak az alakulathoz, amelyet Nachtigall Sonderformation-nak, magyarul a Fülemüle Különleges Formációnak, Alakulatnak neveztek.
A parancsnoklás kérdése azonban nem egészen úgy alakult, ahogyan az ukránok elképzelték. Akiket az ukránok parancsnoknak szántak, azokat a Nachtigall tagjai ugyan elismertek parancsnoknak – de nem a németek. Így az egész zászlóalj-szintű alakulatnak német parancsnoka lett, és az egyes századoknak is német parancsnokai voltak. Az ukránok részéről a parancsnoknak kiszemelt Roman Suhevics nem is kapott képzést tisztiiskolán, viszont vélhetően egy speciális tanfolyamon vett részt, amelyen más OUN tagok is képzést kaptak szabotőrként. A többi OUN vezetőségi tag is egyszerű katonaként volt az alakulat tagja.
Június 22-én, a Szovjetunió elleni német támadás megindulásakor a Nachtigall Különleges Formáció a német 1. hegyihadosztály szervezetében tevékenykedett, azon belül a Heinz-harccsoport, másképpen a 800-as Zászlóalj alárendeltségében. Vagyis, az ukrán vágyakkal szemben szervezetileg nem volt önálló egység.[1]
Az ukrán alakulatot nem vetették harcba, második lépcsős formációként követte a német támadó kötelékeket. Eredeti feladata szerint igazából a diverzánsok elleni védekezésre, út, vasút, objektum biztosításra szánták, esetleg „söprögetésre”. Az ukránok június 29-én értek Lemberg (Lwów, Lviv, Ilyvó) elővároskáihoz, majd a következő hajnalon vonultak be a városba. A városban a kivonuló szovjetek állambiztonsága, az NKVD éppen csak befejezte a politikai foglyok lemészárlását – több ezer áldozatot hagytak maguk után a börtönökben. Mivel a lakosság köréből sokan a zsidókat és a kommunistákat egymással azonosították, már ezen a napon megkezdődött a városbeli zsidók összegyűjtése, és arra kényszerítése, hogy a szovjetek által kivégzettek holttesteit exhumálják. Ugyanezen a napon Banderáék a lembergi rádióállomásról sugárzott adásban kikiáltották az önálló ukrán államot.
Másnap megkezdődött a pogrom. A lembergi pogrom a mai napig emlékezetpolitikai és historiográfiai viták tárgya.[2] A probléma tulajdonképpen 1959-ben kezdődött, amikor is a Német Szövetségi Köztársaság kormányának egyik tagjának, Theodore Oberländer miniszternek a nevét felkapta a kommunista Német Demokratikus Köztársaság sajtója, és lejárató kampányt indított ellene a lembergi pogrom kapcsán – ugyanis Oberländer az Abwehr ukrán szakértője volt, tárgyalt az OUN-nal, illetve nem utolsósorban a Nachtigall alakulat „politikai tisztjeként” teljesített szolgálatot. Mivel Oberländer a második és a harmadik Adenauer-kormányban a Hontalanok, a Menekültek és a Háború Áldozatainak Minisztere volt, ezért a keleti németek ügyei is hozzá tartoztak – ráadásul már a háború előtt két olyan társadalmi szervezet vezetője is volt, amely a keleti németek kérdésével foglalkozott. Radikális álláspontot vallott a német-lengyel határ ügyében, így nem csoda, hogy célponttá vált. A KGB és az NDK-s kommunista német sajtó mesterien keverte a kártyákat az ügyben, s végül is 1960-ban Oberländer le is mondott. A KGB felelősei természetesen dörzsölték kezüket, hiszen a művelettel egyszersmind az ukrán emigráción is üthettek – sikerült összefüggésbe hozni a Nachtigall „zászlóaljat” a lembergi pogrommal. Ettől kezdve a lembergi pogrom és a Nachtigall összetartozóak lettek, az utóbbit természetesen az „elkövető” fogalmával azonosították.
Az ukrán nemzeti hőskölteménynek viszont többek között a Nachtigall-legenda is része volt, persze a másik oldalról nézve, pozitív értelemben. 2005-ben maga Juscsenko elnök kezdeményezte, hogy új kutatásokat folytassanak az OUN és az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) tevékenységének feltárására. 2007-ben Juscsenkó elnök izraeli látogatásakor egyrészt ihletet merített a Jad Vasem módszereiből, hogy az ukrajnai mesterséges éhínséget, a Holodomort hogyan kell bemutatni; másrészt igyekezett meggyőzni vendéglátóit, hogy az ukrán mitológia egyik fő alakja, Roman Suhevics igazából ártatlan. Juscsenko viszont azt a választ kapta a Jad Vasem egyik vezetőjétől, hogy az egész Nachtigall-alakulat bűnös mindenféle mészárlás elkövetésében. Ezt követően egy fiatal ukrán történész, Volodymyr Viatrovycs, a lembergi Felszabadító Mozgalmakat Tanulmányozó Központ igazgatója, Izraelbe utazott, és a Jad Vasembem kérte, hogy mutassák meg neki a „Nachtigall és Suhevics” aktát. A Jad Vasem levéltárának igazgatója azt válaszolta, hogy nincs így külön összegyűjtve az anyag, a vallomások és a visszaemlékezések különböző más dossziékban vannak szerteszét, és először össze kell rakni őket és értékelni. Viatrovych diadalmasan tért haza Izraelből, beharangozva, hogy a Jad Vasemben nincs semmiféle Nachtigall-dosszié, s mivel korábban is foglalkozott a Oberländer-kérdésel és az NDK-s, KGB-s lejárató akcióval, úgy ítélte meg, hogy nagyjából-egészében ártatlanokról van szó a Nachtigall esetében. Ehhez járult még hozzá az ukrán titkosszolgálati levéltár is, amely újabb és újabb KGB-s anyagokat hozott nyilvánosságra, amelyek mind a lejáratási akciót bizonyították.[3]
Magáról a lembergi pogromról e helyütt nincs lehetőség részletesen írni – az ukrán szélsőséges ifjúsági szervezet gyerekkorú tagjai is ütötték-verték a szerencsétleneket. Rablás, fosztogatás, nemi erőszak, kínzás, megcsonkítás, a legbrutálisabb agyonverés – minden együtt volt a borzalmakhoz. John Paul Himka ukrán-kanadai történész részletes összefoglalójában a következőképpen zárja következtetéseit: „A németek teremtették meg a pogrom kitörésének feltételeit. Legalábbis eltűrték, de valószínűbb, hogy eleve bátorították. Bár elsősorban mások voltak azok, akik letartóztatták a zsidókat, és az erőszak-karneváljának szenvedő alanyaivá tették őket, de a németek voltak azok, akik felsorakoztatták és lelőtték őket. […] A pogrom hajtóerejét az Ukrán Nacionalisták Szervezete biztosította Sztepan Bandera vezetésével. […] Ezzel egyidejűleg olyan röplapokkal borította be a várost, amelyek etnikai tisztogatásra buzdítottak. Emellett milíciát is alakított, amely vezető szerepet vállalt a pogromban. A milicisták lakásról lakásra jártak a zsidó negyedekben, hogy elhurcolják a zsidó férfiakat és nőket [és ezen kívül] zsidókat fogtak el az utcán. A zsidókat a börtönökbe szállították, és ott is jelen voltak a zsidók bántalmazásánál és kivégzésénél. A pogrom másnapján közvetlenül az Einsatzgruppék számára kezdtek dolgozni, ismét zsidókat tartóztattak le, hogy a németek kivégezzék azokat. Az OUN elsősorban azért működött együtt a németekkel ezekben a zsidóellenes akciókban, mert azt remélte, hogy ez az együttműködés megkönnyíti [az ukránok] államának német elismerését. Az OUN antiszemitizmusa a zsidóellenes erőszakban való segítségnyújtást elfogadhatóvá tette, de nem valószínű, hogy ez független tényező volt a pogromok megrendezésére vonatkozó döntésben.”[4] Himka arra is felhívja a figyelmet, hogy arra semmi bizonyíték nincs, hogy a Nachtigall, mint alakulat részt vett volna a pogromban, de azt nem lehet kizárni, hogy egyes tagjai igenis közreműködtek; persze az is lehet, hogy a szemtanúk összekeverték a dolgokat, és valójában csak ukrán milicistákról volt szó. Ugyanakkor az is igaz, hogy Roman Suhevicsnek is volt szerepe a milicia parancsnokainak kiválasztásban, s a milicia toborzása és szervezése is ott ment végbe a városban, ahol a Nachtigall századai tanyát vertek.[5]
(Folytatjuk)
[1] Mykola Balaban: Nachtigall in the battle for Lviv Ledge. Structure, tasks, actions, in: Studia z Dziejów Rosji i Europy Ś rodkowo-Wschodniej LVI (3), 92-99.o.,
[2] Lásd részletesen: Kai Struve: Theodor Oberländer and the Nachtigall Battalion in 1959/60—an Entangled History of Propaganda, Politics, and Memory in East and West, in: Slavic Review, Volume 81 , Issue 3 , Fall 2022 , 677 – 700. o. Az interneten: theodor_oberlander_and_the_nachtigall_battalion_in_195960an_entangled_history_of_propaganda_politics_and_memory_in_east_and_west.pdf (cambridge.org)
[3] Delphine Bechtel: The 1941 pogroms as represtented in Western Ukrainian historiography and memorial culture, in: The Holocaust in Ukraine: New Sources and Perspectives Conference Presentations, Center for Advanced Holocaust Studies, United States Holocaust Memorial Museum, 2013, 9-10.o., az interneten: G51886_USHM_Text_R2.pdf (ushmm.org)
[4] John-Paul Himka: The Lviv Pogrom of 1941: The Germans, Ukrainian Nationalists, and the Carnival Crowd, Canadian Slavonic Papers, 53:2-4 (2011), 243.o.
[5] U.o., 227.o.