Orbán Viktor békemissziója során találkozott Donald Trumppal, az USA előző és jó eséllyel következő elnökével, akivel a béke lehetőségeiről is tárgyalt. Trump kampányában a külpolitika kisebb szerepet játszik, ám a magyar miniszterelnök tapasztalatai alapján a 45. elnök újbóli megválasztása esetén nem várna beiktatásáig, hanem már novembertől készen állna arra, hogy a béke érdekében közvetítsen – írta Kiszelly Zoltán a Mozgástér blogon.

Ahogy Európában Orbán Viktor, úgy az USA-ban Donald Trump számít a béke emberének. A háborúpárti mainstream politikusaival ellentétben ők ugyanis nem azon dolgoznak, hogy miként lehet még legalább öt évig pénzt és fegyvert küldeni Ukrajnába, hanem azon, hogy a háború mihamarabb véget érjen.

Az amerikai elnökválasztási kampányokat – az ideológiai témákon túl – hagyományosan az olyan földhözragadt témák határozzák meg, mint az illegális bevándorlás, a hitelkamatok nagysága, a bűnözés mértéke, vagy a gazdaság munkahelyteremtő képessége. Ezekben a témákban a demokraták rosszul állnak. Trump négy éve alatt nagyjából félmillió migráns érkezett az államokba, Biden-Harris négy éve alatt hétmillió. Mivel Harris-re bízták a határkérdést, ez még visszaüthet a Demokrata Párt éppen aktuális elnökjelöltjére. Amerika egy bevándorló ország, ám akik már ott vannak, alacsony és ellenőrzött bevándorlásban érdekeltek, mert így maradnak magasak a fizetések és alacsonyak a lakbérek. A déli államok kormányzói megelégelték a beáramlást, és az északi államokba (például New York-ba) buszoztatták a frissen érkezetteket, ami számos nagyvárosban katolikus állapotokhoz vezetett, mivel a lakásépítés és a szociális intézményrendszer nem tud az így rázúduló tömeggel lépést tartani. Azok a bevándorlók pedig, akik éveket vártak beutazásukra és honosításukra, meglepve és dühösen látják, hogy az „újaknak” mennyivel „könnyebb” a dolga.

A Biden-adminisztráció a (hitel)kamatok terén sem áll jól: A FED irányadó kamata a Trump-évek alatt átlagban két százalék volt, ami mostanra átlag négy-öt százalékra duplázódott meg. Ennek azért van jelentősége, mert az átlag amerikai hitelből él. Az egyetemi éveket jellemzően diákhitelből fizetik, amit ott is a munkába lépéstől fizetnek vissza. Bernie Sanders szenátor négy éve azzal kampányolt, hogy a szegényeknek elengedi ezt az egyetemtől függően 20-50 ezer dollár közötti hitelt. Az ígéretet Biden is átvette, ám végül csak a legszegényebbek hiteléből engedtek el tízezer dollárt. A háborús infláció miatt nemcsak a diákhitel kamata magasabb, de a jelzáloghitelé; az autóhitelé; a hitelkártya és fogyasztási hitelé is. Hiába keresnek többet, a pénzt elszívják a magasabb kamatok.

Az előző elnökválasztást meghatározó BLM-mozgalom politikai célja a fiatal szegény fekete szavazók mozgósítása volt egy, már akkor is idős, felső-középosztálybeli fehér férfi politikus mellé, ám „túllőttek” a célon, és a demokrata vezetésű államokban és városokban jelentős csökkentették a rendőrség anyagi és erkölcsi támogatását (Defund the Police!). Egy ilyen társadalmi közegben a rendőrök sem mernek a törvény védelmében határozottan fellépni. Persze úgy nehéz is betartatni a törvényt, ha, mint Kaliforniában, a 2014-ben elfogadott 47-es számú népszavazási kezdeményezéssel ezer dollárra viszik fel a bolti lopások büntethetőségének értékhatárát. A demokraták azóta is fogadkoznak, hogy ez „nem felhívás keringőre” és ettől még üldözik az ennél kisebb összegű bolti lopásokat is, ám ha valaki a nyugati part nagyvárosaiban jár, azt fogja látni, hogy a jellemzően ázsiai kisboltosok kiadó ablakon át szolgálják ki vevőiket és leginkább készpénzt kérnek, ami nem ragad bent egy csődbe ment bankban. A tömeges migrációval megjelent a tömeges bűnözés is, így nem csoda, ha a középosztály lábbal szavaz és a demokrata államokból a republikánus vezetésű, „normális” megyékbe és államokba menekül. Elon Musk csak a jéghegy csúcsa.

Az amerikai gazdasági statisztikák első ránézésre jó számokat mutatnak: Az USA idei +2,5 százalék növekedése a többszöröse a francia +0,8; a brit +0,5 vagy a német +0,2 százaléknak. A növekedésnek azonban ára van: A Inflációcsökkentési törvény (IRA) 800 milliárd dollár keretösszegét is javarészt hitelből fizetik, az államadósság a csillagászati 35,000 milliárd dollárnál jár, amit az eddigi fő hitelező Japán és Kína egyre kevéssé hajlandó finanszírozni. Bidenék negatív rekordot állítottak fel azzal, hogy 14 hét alatt ezermilliárd dollárral növelték az államadósságot, amit immáron leginkább a Wall Street befektetési alapjai finanszíroznak. A jó makrogazdasági adatok nem jelentik a COVID utáni visszapattanás „lecsorgását” a középosztályhoz és a szegényekhez, akiknek nem ezt ígérték.

Ezt a körképet látva nem meglepő, ha a demokraták leginkább az „autoritér” Trump visszatérésével riogatják a választókat, ami nagyban emlékeztet minket az EP-választás előtti „szélsőjobboldali áttöréstől” való rettegésre. Donald Trumpnak nem nagyon kell mást csinálnia, mint emlékeztetni az amerikaikat elnöksége négy évének a COVID-járványt megelőző időszakára, ami a Biden-Harris periódushoz képest egy igazi „aranykorrá” stilizálódik.

Az amerikai társadalom problémáiért nem kizárólag az ukrajnai háború a felelős, ám a háború miatt megugrott LNG- és fegyvereladásokból húzott profit ugyanúgy a spekulánsokhoz és nagybefektetőkhöz vándorol, mint korábban és most az államadósság kamata utáni bevétel. Minél hamarabb kezdi el Donald Trump békeközvetítői szolgálatát, annál hamarabb tud egy olyan nemzetközi környezetet teremteni, amelyben a háborús infláció ár- és kamatfelhajtó hatása visszaszorul és csökken. Ezzel nemcsak az amerikai emberek járnak jól, hanem főként Ukrajna, Európa és a világ azon kétharmada, amely ennek a háborúnak az árát fizeti. Ki tudja, a végén Theodore Roosevelt (1906); Woodrow Wilson (1919); Barack Obama (2009) és az EU (2012) után békeközvetítéséért akár még Donald Trump is kaphat Nobel-békedíjat?