És mivel ismerte Aczélt is, Grósz elvtársat is, Horn Gyulával pedig miniszterelnöki interjúkat készített, és ott volt a dolgok közelében, mondhatjuk: ez az anekdota valószínűleg így is történt.
1990-ben a legendás Vasárnapi újság című rádióműsor műsorvezetője volt.
A Vasárnapi újság minden egyes adásában a hallgatás tabuit törte meg. Hullottak a csontvázak a szekrényből, és a XX. század rettenetes történelmének fejezetei hangzottak el. Hogy a Vasárnapi újság botrányos volt? Igen, az volt. És ez egyáltalán nem volt baj.
Egy elhallgatott történet felszínre bukkanása ugyanis mindig botrányos. Már csak azért is, mert ilyenkor mindig vannak, akik el akarják hallgattatni.

Belénessy Csaba élete ilyen szempontból „botrányos” volt.
Egy Dráva-menti kis faluban, Zákánytelepen született. Családja erdélyi volt, édesapját az elszakított területekről sodorta a szél messzire – de csak földrajzilag, lélekben soha. Csaba gyerekkorától átélte az otthon világa-, és a külső, hideg valóság közötti kettősséget. A szocializmus szürke mindennapjaiban nevelkedett, miközben odahaza „titokzatos szót” hallott: Erdély. A Gyékényesi Vasutas Sportkör és a nagykanizsai NTE ifistája volt, vegyipari technikumban végzett, volt művezető a Zsolnay Porcelángyárban, utána pedig sportújságíró. Édesapja akkor azt kérte tőle: „ezeknek” ne csinálj mást, csak sportot.
A sport elkísérte élete végéig, vagyis inkább ő kísérte a sportot haláláig. Legnagyobb sportélménye az volt, amikor a Fradi 1975-ben Belgrádban, száztízezer néző előtt kettő kettőt játszott a Crvena zvezdával, és ezzel bejutott a KEK-döntőbe.
„Magánemberként voltam ott, Árok Ferenc, az újvidéki Magyar Szó főszerkesztője szerzett belépőt, és a tudósításomat lehozta a Dunántúli Napló” – mondta el 2020-ban. De talán az sem volt kisebb „sportélmény”, hogy négy és fél évtizeddel a belgrádi meccs után részt vehetett a Rátgéber Akadémia munkájában.
És ha az eredményeknél tartunk: 1989-ben önálló lapot indított Havasi Jánossal, ez volt A Helyzet. Azután 2007-ben (ellenzékben!), a polgári-nemzeti médiabirodalom kiépülésének idején Csaba volt a Lánchíd Rádió alapító-főszerkesztője. 2015-ben, amikor a Lánchíd Rádió más irányt vett, részt vett a Karc FM alapításában. A nagy gründolók közé tartozott, s ha életkor vonatkozásában kicsit idősebb is volt, ilyen szempontból is a ’89-es generáció tagjának számíthatjuk.
„Ha útaink megcsavarodnak, mint giliszta, ha rátapodnak” – Illyés Gyula verssorai persze Csabára is igazak lehettek életútjának egy-egy állomásán; de neki épp 1989-től egyenesedett, tisztázódott az útja.
„Hány éves vagy, kisfiam? Negyvenakárhány? Nekem ennyi idősen kezdődött az élet”
– mondta nekem egyszer.
2016-tól kezdve indult el a Nemzeti Emlékezet Bizottsága támogatásával a Farkasverem című műsor a Karc FM adón. Az ötlet Csabáé volt, és valahol ezt a műsort a Vasárnapi Újság folytatásának tekintette. Mivel a Vasárnapi Újság mára már történelemmé vált, szinte természetes volt, hogy a Farkasverem vendégei között Győri Béla, a Vasárnapi Újság egykori „atyamestere” is helyet kapott. De a műsor elsősorban történészeket és a társadalomtudományok-, illetve az emlékezetpolitika, emlékezetkultúra meghatározó szereplőit látta vendégül. Rainer M. János és M.Kiss Sándor; Bartha Ákos, Hatos Pál, Cseh Gergő Bendegúz, Mikó Zsuzsanna, Medgyessy Konstantin, Joanna Urbanska, Békés Márton, Kovács Emőke, Menczer Erzsébet és Nagyné Pintér Jolán, Seres Attila, Szakály Sándor, Szekér Nóra, Kónya Imre, Kiss Gy. Csaba, Kovács Tamás, Veszprémy László Bernát, Csízmadia Ervin, Zinner Tibor, Novák Attila, Szerencsés Károly, Takaró Mihály – hogy csak néhány nevet soroljunk a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagjain és munkatársain kívül. Több ezer adás készült el 2016 szeptembere és 2024 januárja között, s a Farkasverem hétről hétre jelentkezett. A műsor válogatott adásaiból kötet is készült 2018-ban.
A műsornak részben hasonló volt a szerepe – igaz, más történelemi körülmények között és más eszközökkel – mint annak idején a Vasárnapi újságnak. Tisztázni múltunkat, kibeszélni a kibeszéletlent, emlékezni az áldozatokról, megidézni hőseinket és antihőseinket, elbeszélni a saját történeteinket, s végül: keresni a választ a XX. századból ránk maradt, rettenetes, nagy kérdésre:
Mi a magyar? Hol volt, hol van, hol lehet a helyünk a Nap alatt?
Innen nézve talán jellemzőnek is tekinthetjük Csaba egyik 2022-es bejegyzését a közösségi oldalon. „Magyarországnak egy lépést sem szabad tenni annak érdekében, hogy Kárpátalja hazatérjen, de érzelmileg készen kell lennünk arra, hogy befogadjuk az ottani magyarokat és ruszinokat, illetve, ha úgy alakul a hektikus nagyhatalmi helyzet, akkor békés úton magát Kárpátalját is” – írta.
Hogy milyen volt Belénessy Csaba? Olyan, aki akart valamit. Tele volt tervekkel, ötletekkel. Nagy nekibuzdulások, huszárvágások, s utána máris az új keresése. Szerette a munkát, de a mindennapi rutin az utóbbi években néha már fárasztotta. Az építés embere volt, az Élet embere volt. XX. századi ember volt. Magyar volt.
Kiemelt kép: Belénessy Csaba, a Rádiós Korrektúra és Kamera Korrektúra díjak alapítója a Boscolo Budapest szállodában tartott díjátadó ünnepségen, 2016. december 20-án. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)