Aktuális

Felrobbant egy 60 tonna cseppfolyósított földgázt szállító tartálykocsi, többen meghaltak

Brexit, Dexit?

Ever closer union – A Lisszaboni szerződés e sokat hivatkozott mondata maga a globalista program, ami leginkább az euró(adósság)zónán keresztül halad a megvalósítás irányába. Az eurózóna adóssága egy olyan béklyó, amely minden szerzősénél erősebben köti össze a hitelező és az adós országokat. Ahogy Marine Le Pen (2017) és Matteo Salvini (2019) valódi megbuktatását is az euróból való potenciális kilépés felvetése okozta, úgy a német AfD is a tűzzel játszik, amikor népszavazást javasol Németország uniós és ezzel eurózóna tagságáról – írja Kiszelly Zoltán politológus a Mozgástér blog legújabb bejegyzésében.

Nézzük előbb a Dexit népszavazás felvetésének politikai kommunikációs vetületét, mert az egyszerűbb. A mélyrepülésben lévő berlini jelzőlámpa-koalíció pártjai a Soros-hálózat által is finanszírozott Correctiv „oknyomozására” hivatkozva látványosan felháborodtak azon, hogy néhány AfD-politikus és szakértő borgőzös hangulatában a remigráció megvalósíthatóságát firtatta. Ez akár nem német származású német állampolgárok deportálását is jelentené, ami ellen könnyű mozgósítani a vörös-zöld kormányok nagyvonalú honosítási politikája révén „németté” vált nagyvárosi rétegeket. A hathatós állami és szakszervezeti hátszéllel rendezett AfD-ellenes tüntetések régen látott tömegeket visznek az utcára, ami átalakítja a mainstream média híreit. Kevesebb szó esik a gázkazánok és dízelautók betiltásáról, a rekordmagas adókról és az ipar elvándorlásáról.

Persze az AfD-t sem kell félteni! Női társelnökük (Alice Weidl) egy interjúban felvetette, hogy kormányra kerülésük esetén népszavazást tartanának Németország uniós tagságáról. Szerinte pártja legkésőbb 2029-re kikerül a politikai karanténból, kormányra jut, és akkor kezdeményezni fogja a Dexit-népszavazást. A német uniós tagság támogatói régóta csak relatív többségben vannak, 48 százalék támogatja, 43 százalék ellenzi azt. Utóbbi érték az az AfD jelenlegi támogatottságának duplája, így bőven van növekedési potenciál.

(Kép forrása: Hans-Werner Sinn)

Nem adósság, csak számok!

A felvetéssel pestiesen szólva megrázták a pofonfát. Németország EU- és eurózóna tagsága egy olyan szent tehén, amiről a globalisták nem engednek semmilyen vitát, pláne nem egy alapító nagy országban. Marine Le Pen 2017-es elnökjelölti kampányában csak az eurózóna-tagságról szóló népszavazást vetette fel, ami akkor talán még többséget is kapott volna, de minden eszközt bevetettek ellene. Amikor a szigorú bevándorlási politika miatt 2019 nyarán Brüsszel pénzbüntetéssel fenyegette az olasz kormányt, és Salvini egy párhuzamos valuta, az olasz költségvetési kötelezvények (BOT) bevezetését pedzegette, néhány hét alatt megbuktatták, és egy olyan pert akasztottak a nyakába, amely még most is tart.

Az EU legnagyobb gazdaságaként Németország garantálja a közös valuta értékének 26 százalékát, a Dexit az euró alól húzná ki a szőnyeget, ezért a jelenlegi politikai-hatalmi viszonyok között elképzelhetetlen. Persze sok minden változik, így a német gazdaság ereje is, amely a Világbank becslése szerint 2030-ra Oroszország mögött már csak az ötödik lesz, és az egyetlen nyugat-európai a top tízben. Az is új, hogy a német alsó középosztály után immáron a gazdák, fuvarozók, vendéglősök és a teherviselő réteg nem állami alkalmazott része is rádöbbent arra, hogy a helyzet csak rosszabb lesz, és a jelenlegi politikai viszonyok között esély sincsen a javulásra.

Brüsszel pont ezért erőlteti a „Hamilton-pillanatot” és szeretne minél több uniós hitelt felvetetni a tagországokkal. A képlet egyszerű: minél nagyobb a „közös” adósság, annál több „közös” bevételre van szükség, amely – például CO2-kvóta, tranzakciós illeték, vagy a digitális platformok adója formájában – a tagállami parlamentek alkalmankénti hozzájárulása nélkül, automatikusan folyna be a brüsszeli kasszába.

Kapcsolódó tartalom

Ezt látva a globalisták nem a kilépést, hanem az euró(adósság)zónához való csatlakozást támogatják. A Brexit után Jean-Claude Juncker akkori bizottsági elnök mind a nyolc eurózónán kívüli tagországnak felajánlotta az euró bevezetését, mondván, azok „amúgy is konvergálnak” a Maastrichti kritériumokhoz. Horvátország tavalyi (Románia és Bulgária várható) csatlakozása amolyan költségvetési „kerekítési hiba”, nagyobb a szimbolikus jelentősége, mint a gazdasági súlya. Miután Svédország, Dánia és Magyarország ragaszkodik nemzeti valutájához, most a szivárványkoalíciók által vezetett cseh és – Duda elnök 2025-ös leváltása után – lengyel globalista kormány is be akarja vinni országát az eurózónába, hogy országuk sorsát visszafordíthatatlanul a globalista elitek XXI. századi nagy projektjéhez kössék.

Persze az életben semmi sem végleges! Volt már az euróhoz hasonló európai pénzrendszer, Latin érme uniónak hívták és 1865-1927 között egészen jól működött, mivel aranyfedezetű volt. Az érmék ugyanúgy keveredtek, mint ma. Görög- és Olaszország kizárása ugyanúgy felvetődött, mint az euró első nagy válságának idején. A német közgazdászok azért felkészültek Marine Le Pen esetleges hatalomra kerülésére és a (digitális) francia frank, mint párhuzamos valuta bevezetésére. Azt vizsgálták, hogy az euróhoz képest potenciálisan 30 százalékkal gyengébb frank mellett miként tudnák a franciaországi német befektetéseket érdemi veszteség nélkül frankról euróra váltani. Az eredmény: mindez lehetséges, ha kivárják a frank első kétévi mélyrepülését és ütemezetten váltják vissza euróra a követelésüket.

Ahogy a júniustól az Európai Tanács állandó elnöki posztjára, majd novembertől a bizottság vezetésére esélyes Mario Draghi mondta, „Ez nem adósság, ezek csak számok!”. Mire az AfD eljut odáig, hogy népszavazást kezdeményezzen a Dexitről, az Európai Központi Bank Target 2 elszámolási rendszerében nyilvántartott, valamint a közös uniós hitelekben lévő német kötelezettségvállalás a jelenlegi ezer milliárd euróról tovább fog nőni, aminek árát a helyzetükkel egyre elégedetlenebb németekkel fizettetik meg. A német elit 1933 után egyszer már kivonta Németországot az akkori globalista adósságalapú pénzügyi rendszerből, meg is lett az ára. A mai német elit most (még) élvezi a jelenlegi globális pénzügyi rendszer előnyeit és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a status quo ne változzon, és ebben Annalena Baerbock zöldpárti külügyminiszter szavai az iránymutatóak: „aMindegy, hogy mit gondolnak erről a szavazóim!”.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: MTI/EPA

Ajánljuk még