Az igazság az, hogy november 1. mindenszentek, november 2. halottak napja, 31-e pedig a mindenszentek előestéje hazánkban. A kelta hitrendszerben pedig ez a nap a halloween napja. Magyarországon a halloweennek nincsen hagyománya, hacsak az nem, hogy tulajdonképpen a az élet elengedéséről és a holtak tiszteletéről szól az ünnepkör, csak külsőségekben közelednek másként az ünnephez itt és másként a másik kultúrában – olvasható a Családban marad! blogon.
(Forrás: Családban marad! blog)Hazánkba az Egyesült Államokból a tömegkultúrával érkezett az halloween, és két évtizede nyert igazán teret magának. De lehet, hogy nem véletlenül. Egyik fontos ünnepi eleme, eszköze ugyanis a töklámpás hazánkban is ismert elem a népi kultúrában. A hagyomány szerint a XII. századból származik és egy testvérviszály nyomán került be a köztudatba – Salamon, I. András király fia elfoglalta a trónt 1064-ben, de tíz évvel később unokatestvérei lemondatták arról. Súlyos trónfoglaló viszály vette kezdetét, melynek László drasztikus cselekedete vetett véget: elfogatta és a visegrádi vár egy tornyába záratta Salamont.
A trónra vágyakozó herceg börtönének ajtaját befalazták, ám az ablakokat tökből faragott lámpásokkal világították ki. Így az őrök mindig ráláthattak a rab mozgására. Egy másik megközelítés szerint viszont éppen Salamon jelzett így híveinek arról, hogy még életben van, van remény…
A „világít, mint Salamon töke” tehát nem egy rossz ízű, kissé pikáns kiszólás, hanem egy történelmi eseményre utal vissza. Érdemes elfogadnunk azt is hát, hogy történelmi gyökere van a világító töklámpásnak. Így, akik ebben az időszakban tökfaragásra adják a fejüket, nem feltétlenül egy más kultúrában honos szokást másolnak. Magyarországon is ismerik bizony régóta a töklámpást.
(Forrás: Családban marad! blog)De ha ez nem lenne elég, akkor elég a paraszti kultúra irányába tekintenünk, hogy láthassuk, a tök hazánkban is meglehetősen régóta termesztett növény, és ahogy más terméseket, úgy a tököt is számos módon használták fel a háztartásokban. Formája és vastag héja okán alkalmas volt világításra. A 20. század elején kifejezetten kedvelt eszköz volt – főleg így október végén. Ilyenkor ugyanis szívesen heccelték egymást a fiatalok a rémisztőre faragott tökökkel. Tökvicsorinak is hívták a frappánsan megfaragott tököket. Az év utolsó hónapjában aztán újra előkapták a tököket, csak akkor a Luca napi hagyományokat gazdagították a Luca tökökkel, amiket szintén gyertyákkal világítottak meg.
Arra viszont, hogy halottak napja környékén mióta hagyomány a tökfaragás hazánkban, nincs pontos adat, de a 20.század elején a Szatmár környékén már tökökbe helyezett mécsesekkel, gyertyákkal világítottak a sírok között. Ennek teljesen hétköznapi oka volt: a gyertya lángját nem tudta a szél elfújni. A tök megvédte a huzattól a gyertya lángját – így a fényét is.
(Forrás: Családban marad! blog)A fénynek pedig nagy szerepe van így mindenszentek, halottak napja környékén. Egyrészt távol tartja a gonosz szellemeket, másrészt világítja az utat a szellemvilág lakóinak, hogy ezen az estén hazatalálhassanak egykori otthonukba, szeretteik körébe.
A fénynek bizony jelentősége, ereje van minden család, minden ember otthonában is. Világít az élőknek, holtaknak. Bevilágítja az emberi szíveket is.
Ez az időszak egyébként is számadásra késztet mindannyiunkat. Nincs ugyan nagyon közel a szenteste, de azért tyúklépésenként araszol felénk a karácsony, legszebb ünnepünk, ami megnyitja az emberi szíveket.
Ez az az időszak, amikor szembenézünk önmagunkkal, tévedéseinkkel, elkövetett hibáinkkal, apróbb-nagyobb bűneinkkel is.
Mert a halottak napja, a holtak felidézése az, ami ebbe az irányba visz. Szembe kell néznünk önnön halandóságunkkal, hiszen éppen szeretett halottaink példáiból tudhatjuk, hogy az élet véges, és bármelyik nap lehet az a nap, amikor véget ér földi utunk.
(Forrás: Családban marad! blog)Nem mindegy, hogyan cselekszünk, mennyit adunk, mennyi jót teszünk addig a pillanatig. Mert hiába ijesztget minket ezernyi csúf arcra faragott, szívet dermesztő töklámpás, reménykedhetünk abban, hogy csak az számít a legvégén, mennyi jót tettünk másokkal és mennyire szerettünk.