Az ELTE központi épület tetőzetrekonstrukció terve (Kép forrása: ÉTDR)

Mielőtt a hiányzó kupolákat, tornyokat bemutatnánk érdemes megvizsgálni az ELTE központi épületének tetőzetének esetét. A mai épület 1900 májusában adták át, a korábban már ott állt barokk előd helyén (erről kapta nevét az Egyetemi templom, ami korábbi videónkban szerepelt). Tervezői a kor legnagyobb oktatási épület specialistái, Baumgartner Sándor és Herczeg Zsigmond építészek voltak. A korabeli divatnak megfelelően az épületet hatalmas tetőzettel és (ál)kupolával díszítették, annak ellenére, hogy viszonylag szűk terén áll. A háborúban megsérült épület tetőzetét visszaépítették, de a következő években mégis elbontották. A bontás tervezője, Kotsis Iván könyvében saját rajzával illusztrálja a bontás indokát. Szerinte a kupola zavarta a barokk Egyetemi templom feltárulását. Kotsis nem számított modernista építésznek, ő tervezte a két háború között a Regnum Marianum templomot és József főherceg tihanyi kastélyát, mégis a kupola lebontása mellett érvelt. Jól mutatja, hogy a századforduló neobarokk építészete még a későbbi konzervatívabb építészgneráció tetszését se nyerte el.

Illusztráció Kotsis Iván önéletrajzából, fent az együttes háború előtti, lent az általa tervezett kupola-visszabontás utáni állapot

Az egyetemi székház után nézzünk pár kevésbé ismert, de városképileg-építészetileg nagyon is hiányzó kupolát, jobban mondva álkupolát és saroktornyot:

Rákóczi úti kupolák és tetődíszek

A Rákóczi út fénykorában és manapság (Képek forrása

A Rákóczi út lezülléséről bejegyzések sorozatát lehetne írni. Az utcát alapvetően a villamos megszüntetése, a “városi autópályává” való átépítés ölte meg, de a lepusztulás az épületeken is nyomon követhető: szinte mindegyikről hiányoznak a saroktornyok, oromzatok, szobrok, hogy a földszintek állapotáról, az árkádosításról és az azzal létrejött lepusztult területekről ne is szóljunk.

Tudományegyetemi Alap Bérháza, 1895

Az épület kupolás és kupolátlanított állapotában (Képek forrása)

A Rákóczi út – Kossuth Lajos utca tengelyen járva alig hinnénk, hogy az út egykor Budapest talán legelőkelőbb sugárútjának épült egy nagyszabású átépítési-fejlesztési projekt keretében. A középkori eredetű, elavult(nak tekintett) utcahálózatba sebészkés-jelleggel vágták bele az új Erzsébet-hídhoz vezető utcákat, aminek mentén kiváló befektetésként bérházakat építettek. Így tett a Budapesti Tudományegyetem (az ELTE elődje) alapkezelője is, hatalmas, háromeletes házat építettek, párizsi mintára külön szintnek is beillő félemelettel és természetesen saroktoronnyal. A Kossuth utca zülléséről, városi autópályává alakításáról mi is írtunk, ebbe a folyamatba jól illeszkedik magunkak a házaknak is az elszürkülése, “kupolátlanodása”. Ha egyszer valóban megtörténik az útvonal rehabilitációja, nem csupán a közterület megújítása és egy szigorú portálprogram lenne szükséges, hanem a hiányzó homlokzati és tetődíszek visszaállítása is. Hiszen jól tudták eleink, hogy ezek a díszek nem csupán üres dekorációk, hanem nagyban hozzájárulnak az adott útvonal építészeti és így városszerkezeti rangjához, eleganciájához is.

Vagyontalan Hivatalnokok Árváinak Alapjának bérháza, 1903

A “Vagyontalan bérház” eredeti tetőzete és a mai állapot (Képek forrása)

Az Erzsébet-híd építéséhez kapcsolódó városrendezési munkák jelentőségét mutatja, hogy az átalakított és felértékelődött területen a legkülönfélébb alapítványok építkeztek. Így tett a ma már kissé mulatságosnak ható, bár akkoriban bizonyára nagyon fontos szerepet betöltő Vagyontalan Hivatalnokok Árváinak Alapjának vezetése is, mikor megbízta Hauszmann Alajos vejét, Hültl Dezsőt egy új luxusbérház tervezésével. A ház valóban luxusszínvonalú volt, az első két emeleten négy-négy lakást alakítottak ki, hat szobával és két bejárattal, kifejezetten azért, hogy a jómódú ügyvéd, orvos és mérnök bérlők egyszerre irodának/rendelőnek és lakásnak is használhassák ezeket. A felső két szinten “csupán” négy-öt szobás lakások épültek. Egy ilyen színvonalú és városképileg kiemelt helyen álló bérpalotának természetesen díszes tetőzet dukált, hiszen az épületre a Duna-part jelentős szakaszáról rá lehet látni. Hültl, aki a két háború között a “konzervatív-modernista neobarokk” irányzat vezető alkotója lett, itt is visszafogott tetőt alkotott, nincsenek kupolák és tornyok, csupán ízlésesen díszített oromzatok és tetőzetek. A háború, illetve az azt követő IKV-s időszak “elsodorta” az épület ezen koronáját, noha a lakóközösség valóban példás összefogással magas színvonalon felújította a homlokzatot (vagyis négy homlokzat felújítását kellett kigazdálkodni és összepályázni, ami nem kis feladat), de a tetőzet rekonstrukciójára már nem futotta, hiszen egy ilyen házban sajnos mindig van fontosabb, mint a díszítmények visszaállítása. Pedig egy ilyen kiemelt épület esetében ez nagyon fontos lenne.

Takáts-ház (Zsolnay-ház), 1900 körül

A kupolátlan-oromtalan ház eredeti és mai állapota (Képek forrása)

Takáts János székely parasztfiú egyfajta “kapitalista Ábelként” került a fővárosba, és pár évtizeddel azután, hogy egy batyuval megérkezett, már a belváros rendezésekor kialakított drága telkek egyikén építkezett, jól mutatva, hogy a Monarchiában milyen életutakat lehetett bejárni. A bérház földszinti és félemeleti üzlethelyiségét egy másik magyar “csodacég”, a Zsolnay bérelte ki és hozta itt létre pesti lerakatát. A Zsolnay jelenlétének nyomai máig láthatók a házon, többek között a sarkon látható egy kerámia-embléma az öt toronnyal, a cég és egyben Pécs városának jelképével. Noha az épület viszonylag jó állapotban van, fontos részletek hiányoznak. Ilyen a különleges formájú saroktorony, de ha jól megnézzük a képpár bal felét, látható, hogy az óriási oromzatnak is nyoma veszett. Pedig nem akármilyen oromzat volt ez, egy óriási festmény (vagy kerámiakép?) díszítette, ami fűszerekkel megrakott elefántot ábrázolt, utalva az építtető foglalkozására:

Az épület szinte szimbolikus, szó szerint utal a feltörekvő, a semmiből vagyont teremtő polgár büszkeségére és önbizalmára – és nem utolsó sorban maga is befektetés és az oromzatba helyezett képpel reklám is. Ha már reklámhordozó, érdemes a közeli Szervita téren lévő banképületet is szemügyre venni:

Török-bankház, 1906

A bankház oromzata a világító földgömbbel és a mai állapot (Képek forrása)

A “Török A. és Társa bankház” mai szemmel nézve kissé pénzmosoda-szerű cégnek tűnik, ugyanis sem “Török A.” sem a bizonyos társa nem létezett, másrészt a ház elsősorban osztálysorsjátékkal foglalkozott, ami nem kifejezetten banki tevékenység. A cég mindenesetre prosperált, és egy kicsi, de annál exkluzívabb telken építkezett a Szervita téren. A tervezésre pályázatot írtak ki, ami botrányba fulladt, végül a második helyezett Böhm Henrik és Hegedűs Ármin tervei szerint építkeztek. A ház tulajdonképpen egy korai felhőkarcoló, az acélvázas szerkezet lehetővé tette, hogy a homlokzat nagyrésze üvegezést kapjon. Az oromzatra eredetileg a cég profiljához jobban illő jelentet terveztek: a pénz istennője puttók segítségével pénzt szór a nép közé. Végül eltekintettek ettől és egy jóval emelkedettebb oromzati dísz készült Róth Miksa kivitelezésében: “a magyar nép hódolata Hungária előtt”. Hungária fölé azonban egy igazi reklámfogás került: egy hatalmas, éjjel világító üvegből készült földgömb. Az óriási tömegű reklámhordozót még a háború előtt, 1939-ben el kellett távolítani, állékonysági problémák miatt. Az azt követő zűrzavaros években az alkotásnak nyoma veszett, rekonstrukciós rajzait Bauplan munkatársai a régi fényképek alapján viszont elkészítették:

Palatinus-ház(ak), 1911

Az együttes eredeti tetőzete, és ami ebből megmaradt (Kép forrása)

A városkép meghatározó épületegyüttese a Palatinus-házak csoportja a Margit-hídtól északra. A Jászai Mari térre néző oldalon megmaradtak a jellegzetes, úgynevezett boglyaíves (parabolaíves) álkupolák, viszont így az első ház méginkább asszimetrikus és hiányos. A régi felvételen látszik, hogy az udvari szárnyon egy hatalmas huszártoronyszerű tetőelem is helyet kapott. Az együttes az első világháború előtti egyik utolsó nagy ingatlanfejlesztés részeként épült 1911-ben. A Palatinus név onnan származik, hogy mikor 1908-ban a Főváros megvette a Margit-szigetet a Habsburg-család magyar (nádori) ágától, részben Duna-parti telkekkel fizetett. A telkek beépítésére alapították a Palatinus Építő Rt-t, ami Vidor Emillel, a kor egyik vezető, német szecessziós stílusban alkotó építészével megterveztette a három óriási tömbből álló együttest. Később egy negyedik tömb is épült, a háborúban megsérült és átépített ház ma a Képviselői Irodaház, a “magyar fehér ház”. A legkiemelkedőbb, Nagykörút felé eső tömbre Vidor jellegzetes saroktornyokat rakott, aminek fele jelenleg hiányzik. A város egyik legkiemelkőbb helyén lévő ház tetőzetének helyreállítása óriási jelentőségű lenne.

György-udvar, Alkotás utca, 1929

Az épület eredeti és mai állapota (Képek forrása)

A Déli-pályaudvar melletti bérház még mai, lecsonkolt állapotában is különleges, eltér a hagyományos budapesti bérházaktól. Mintha egy korai felhőkarcolót látnánk, de hasonló épületek láthatók a spanyol nagyvárosokban is. A különleges bérpalota 1929-ben épült Amburs Zoltán és Hajnaly Ödön, kevéssé ismert építészek tervei szerint, egyfajta keverék neobarokk-art deco stílusban. Az épület nevére a homlokzaton elhelyezett Szent György szobor is utal. A homlokzati díszek és szobrok ma is fellelhetők, az ostrom után viszont lebontották a hetedik emeleti tornyot és az épületet megkoronázó attikát. Így fontos és érdekese városképi elemmel lett szegényebb az utca, ami egykor sokkal szebb volt, ma viszont szürke és unalmas főútvonallá változott.

Paulheim-ház, Margit körút, 1932

Az “unalmasított” Margit körúti ház fénykorában és ma (Képek forrása)

A háború, illetve az azt követő újjáépítés nem csupán a historizáló és szecessziós bérházakat, hanem egyes esetekben a két háború közötti modernista (az utókor által bauhaus névvel illetett) házakat is érintette. Ezek közül a legjelentősebb minden bizonnyal a Margit körút elegáns “világítótornyának” visszabontása volt. A Paulheim Ferenc által tervezett és épített ház különlegessége a homlokzaton végigfutó télikertek üveghasábja. Ez a hasáb a legfelső, hetedik emeleten egy különleges és extravagáns toronnyá formálódott, kissé ellentmondva a modern építészet kánonjának, ami elítélte ezeket a cifraságokat. Ez a megoldás is jó páldája annak, mikor a “régi iskolát” képviselő építészek terveztek modern épületet. Paulheim jól érezte, hogy egy elegáns társasházhoz valamilyen toronyszerű elem szükséges. Az is jól látható a régi képen, hogy a hetedik emeleti lakás egy penthouse, vagyis egy visszaugrasztott, teraszos luxuslakás, pompás kilátással. Ezt a kialakítást mégjobban feldobta a fent már három oldalról üvegezett télikert. A háború utáni felújítás során a tornyot lebontották és jól látszik, hogy a homlokzatot is alumíniumlemezekkel burkolták. Ez a kényszermegoldás több Margit-körúti házon is látható. Pedig ahogy a képpár bal oldalán megfigyelhető, a sokszor kissé sivárnak és unalmasnak tűnő két háború közötti modernista építészet is érdekes és különleges alkotásokkal gyarapította Budapest városképét.

Kiemelt kép: A Duna és Váci utca sarkán álló Takáts-ház kupolával és anélkül (Képek forrása)