Mára már sokak számára nyilvánvaló – és számos szakértő is tudományos meggyőződéssel vallja –, hogy az illegálisan Európába érkező bevándorlókhoz köthető terrorizmus, az erőszak elleni küzdelem csak a migránsok egyes csoportjainak kezelésével együtt lehetséges – írja Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Alaptörvény blogon. 

A legrosszabb szcenárió szerint továbbra is tömegesen érkeznek a Közel-Kelet felől a migránsok, az afrikai kontinensen eszkalálódnak a polgárháborús állapotok, és újra szabad lesz nekik a nyugat-balkáni útvonal.

A migráció további alakulását jelentősen befolyásolja majd, hogy milyen fejlemények lesznek Nigériában és Szudánban, s mennyire tud erősödni a Boko Haram.

Egy napokban megjelent hír szerint a nigériai hadsereg 46 terroristát ártalmatlanított az ország északi és keleti térségében az utóbbi hetekben végrehajtott akcióiban, a hatóságok szerint emellett 89 feltételezett terroristák fogtak el.

A Boko Haram (jelentése hausza nyelven: „a nyugatosodás szentségtörés”) szunnita iszlám fundamentalista szektaként jött létre 2002-ben, a saría (az iszlám szubsztanciális jog) legszigorúbb formáját képviselve; 2015 márciusában hűséget fogadott az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek, ezáltal annak része lett. A terrorcsoporthoz sok tízezer ember halála köthető a 185 milliós, legnépesebb afrikai országban, és 2,5 millió ember kényszerült elhagyni otthonát a harcok miatt.

A Boko Haram célja: iszlám államot létrehozni Nigériában. Minden elemében ellenzi a nigériai társadalom nyugatosodását, és azt hirdetik, hogy az ország vagyona egy szűk – főként a keresztény délen élő – politikai elit kezében összpontosul. Ma is kemény összecsapások zajlanak a Boko Haram és a kormányt támogató erők között.

A politikai menekültek mellett ehelyütt fontos megemlíteni a lakóhelyüket egyéb okból elhagyni kényszerülőket, akiknek a befogadását napjainkban még nem teszi kötelezővé a nemzetközi jog.

A probléma várhatóan jelentős népességet fog érinteni: a lakóhelyüket környezeti okokból (a klímaváltozás miatt) elhagyni kényszerülők számát 2050-re 150 millióra becsülik.

Afrika különösen érintett azon kontinensek közt, amelyek még súlyosabb csapások elé nézhetnek. A vízhiánnyal leginkább fenyegetett 33 ország közül 14 Észak-Afrikában és a Közel-Keleten található. Eközben várhatóan milliárdokkal növekszik majd a fekete földrész lakossága; ha pedig robban ez a demográfiai bomba, ki és mi állhat ellent a kilátástalanság elől Európába özönlő tíz- és százmilliós migránstömegeknek?

Az egyre erősödő külső nyomáson túl az Európai Uniónak a jövőben komoly demográfiai kihívásokkal is szembe kell néznie. Napjaink égető problémája, hogy az EU nem tudja megteremteni a migráció és az integráció közötti hatékonyabb összhangot.

Az egyes tagállamoknak pedig saját, gazdasági migrációt érintő politikájukat is ki kell dolgozniuk, mivel az adatok azt mutatják, hogy a magasan kvalifikált bevándorlók az EU-val szemben az Egyesült Államokat, Kanadát vagy Ausztráliát preferálják.

Az évezred első évtizedének végén a képzett munkaerő 55%-a irányult Észak-Amerikába és csak alig 5%-a az Európai Unióba: mindez közép- és hosszú távon azzal a következménnyel jár, hogy Európa jelentősen lemarad a globális versenyben.

A mi térségünknek az a filozófiája, hogy magukkal az alapproblémákkal kell megküzdeni: így például a jelenleg nem annyira kedvező jövőt előrevetítő fontos demográfiai mutatók – a születési arányszám, a termékenységi arányszámok – fokozatos javulását elérni közép- és hosszú távon, az esetlegesen rossz irányú szociális folyamatokat pedig meg kell próbálni visszafordítani. Mindez a feladat pedig elkötelezett és erős államot igényel – olyat, amely például a liberális felfogásban és szisztémában nehezen elképzelhető.

Erős akaratra, erős nemzetállamokra, és nem utolsósorban egy erős Európára van szükség, egy biztonságos és védelmező Európára, amely képes szem előtt tartani saját és polgárai alapvető érdekeit, és képes jobban megvédeni a külső határait.

Egy sokkal szorosabb védelem- és fejlesztéspolitikai együttműködésre van szükség a kontinens országai között, ahol a fontos közös kérdések tekintetében megvan az összhang és a kölcsönös szolidaritás, ugyanakkor számos területen megmarad a szabad akarat és önrendelkezés joga a nemzetállamok számára.

A kiemelt kép illusztráció.