A Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala(ODIHR) az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) fő intézményeként, amely a társadalmi biztonság „emberi dimenziójával” foglalkozik, és időről időre – a résztvevő államok szolgáltatott adatai alapján – jelentéseket tesz közzé a gyűlölet-bűncselekmények társadalmi jelenlétéről és statisztikájáról. Az egyes államok rendőrségei a rasszizmus és idegengyűlölet célzott csoportjai szerint bontott adatokat szolgáltatnak, beleértve ebbe a körbe a vallásellenes gyűlölet-bűncselekményeket, valamint a nemiséggel kapcsolatos, így a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló előítélet miatt elkövetett gyűlölet-bűncselekményeket is.
Például Franciaországban a fentebb említett kategóriákba tartozó adatokat a belbiztonsági minisztériumi statisztikai osztály (SSMSI) gyűjtötte. Az antiszemita, a keresztények elleni, és a muszlimellenes gyűlölet-bűncselekményeket a Területi Hírszerzés Központi Szolgálata (SCRT) gyűjtötte össze, és a Belügyminisztérium külön bontotta, de az utóbbi által gyűjtött adatok tartalmazhatnak olyan gyűlöletbeszédet, amely kívül esik az EBESZ gyűlölet-bűncselekmény definícióján.
Az ODIHR jelentése alapján, 2021-ben 589 antiszemita, 1387LMBT-közösség elleni és 213 muszlimellenes gyűlölet-bűncselekmény történt Franciaországban, és 857 keresztényellenes ilyen cselekményt jelentettek. Utóbbiak tehát négyszer gyakrabban következtek be, mint a muszlimok elleni támadások, és az antiszemita előítélet-bűncselekmények száma is közel háromszoros volt az iszlám vallásúak elleni bűncselekményekhez képest.
Németország rendszeresen jelenti a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó adatokat az ODIHR számára. Az áldozatok támogatására a jelentés szerint szoros együttműködés jött létre a civil társadalommal szövetségi szinten, nevezetesen például a Weisser Ring-szervezetekkel és számos szakosodott civil szervezettel. A Szövetségi Igazságügyi Minisztérium és a területtel foglalkozó szövetségi biztos rendszeres kapcsolatban áll az áldozatsegítő intézményekkel és az áldozatok képviselőivel.
Az ODIHR jelentése alapján, 2021-ben 3027 antiszemita, 870 LMBT-közösség elleni és 732 muszlimellenes gyűlölet-bűncselekmény történt Németországban, de 109 esetet jelentettek keresztények ellen elkövetett ilyen jellegű erőszakos cselekményekről is. Az adatok alapján a zsidók elleni támadás négyszer annyi volt, mint az iszlám vallásúakkal szemben megvalósult bűncselekmény.
Hollandiában 716 gyűlölet-bűncselekmény irányult az LMBT-közösség ellen, 160 a zsidók ellen, és összesen 74, egyéb vallásúak elleni bűncselekmény történt. A rasszista és xenofób jellegű deliktum 850-re volt tehető 2021-ben.
A nyugat-európai bevándorló társadalmakban gyakoriak az ilyen atrocitások. Amszterdamban történt, hogy 2015-ben érkezett szír migráns támadott meg egy kóser (a zsidó hagyományok szerint rendben levő, helyesen elkészített ételeket kínáló) éttermet. Ugyancsak Hollandiában fordult elő az az eset, hogy a főrabbit, Binjomin Jacobst egy benzinkúton meg akarták ölni arra járó arab személyek. Amikor Jabobs elment a rendőrségre, maguk a rendőrök mondták neki azt, hogy ismert dzsihadistákról lehet szó, akikkel a hollandiai hatóságok sem foglalkoznak. Ez is jól jelzi, hogy ma Nyugat-Európában már egyre inkább a zsidó vallási csoportok vannak kitéve a verbális és gyakran nyers, fizikai erőszak kockázatának, és ennek a tendenciának az erősödése összefüggésben állhat azzal a ténnyel is, hogy az elmúlt évtizedek során jelentős számú bevándorló – közöttük muszlim vallási és kulturális hátterű emberek – érkeztek ezekbe az országokba.
Az elkövetők ideológiai okokból követnek el gyűlölet-bűncselekményt, gyakran vallási vagy faji okokból. Nézeteikből következően, gyakran szimbolikusan fontos helyszíneket – vagy személyeket – célozhatnak meg, esetenként megpróbálják maximalizálni a kárt (akár például emberélet kioltásával). Ilyen esetben úgy gondolják, hogy nincs más út azon célok eléréséhez, amelyeket az ártatlanokkal szembeni túlzott erőszak igazolásának tartanak.A legtöbb esetben gyakran nincs „magasztosabb” cél, pusztán a célzott áldozatok sebezhető volta, illetve maga a (vélt vagy valós) tény, hogy azok etnikai, vallási, szexuális vagy nemi háttere különbözik a támadóiktól.
Az esetek, és a Nyugat-Európában jellemző súlyarányok – az egyes érintett társadalmi csoportok tekintetében – annak szükségességét jelzik, hogy a statisztikai tényeken túl komoly érdemi erőfeszítéseket kell tenni a szociális, illetve kulturális okok és kockázatok feltárására, és megfelelő esetben például a belügyi, migráció- és biztonságpolitikai szakpolitikák (policy-k) szükséges és időszerű átgondolására.