A Budavári Palota helyreállításának közelmúltban megjelent látványtervei lázba hozták a sajtót és az érdeklődő közönséget – jogosan, hiszen a grafikákon jórészt a háború előtti, vagyis Ybl-Hauszmann-féle állapotok szerepelnek, amik jelentős (vissza)változást jelentenek az épület mai látványához képest. A látványterveken viszont az is látszik, hogy szerencsére megmaradnak a második világháború után rekonstruált középkori épületrészek is, amik az évszázadok során a szó valós értelmében lekerültek a mai palota alá. Nézzük, mi ennek a szerényen meghúzódó, de az újkori palotánál értékesebb épületrészek története!

A Schedel-krónika 1494-es ábrázolása a legkorábbi hiteles kép Budáról.

A középkori budai vár a felszabadító háborúk során súlyos, de nem végzetes károkat szenvedett. 1686 után helyreállítás helyett a romos területet viszont feltöltötték, így próbálták orvosolni azt a valóban súlyos problémát, hogy a palota a Várhegy legalacsonyabb részére épült (hiszen ma is a turulos lépcső vezet le az épülethez). A középkori együttes így szó szerint a feledés homályába merült, mintegy hat-tíz méterrel magasabban épült fel a barokk palota, amit Ybl és Hauszmann tervei szerint kibővítettek és most a helyreállítását tervezik. A Schedel-féle ábrázolást sokáig fantáziának vélték, ami azért is furcsa, mert a kötetben Európa szinte összes nagyvárosa szerepel, olyan aprólékosan és hitelesen, hogy az egyes épületek is azonosíthatók. Lux Kálmán, a lillafüredi palotaszálló tervezője, megannyi műemlék helyreállító építésze már 1940-ben rendkívül látványos rekonstrukciós rajzokat készített a középkori Budáról, együtt ábrázolva a Mátyás-kori állapotot az újkori palota kontúrjával:

Lux Kálmán rekonstrukciós rajza 1941-ből.

A második világháborús ostrom kis képzavarral élve a magyar középkor reneszánszát eredményezte: a Várnegyed gyakorlatilag összes épületéről kiderült, hogy középkori eredetű, egész épületrészek, ülőfülkék, lakótornyok kerültek elő a barokk és 19. századi vakolat alól. Hasonlóképpen a palota esetében is igazolást nyert, hogy a Schedel-féle ábrázolás és az azon alapuló rekonstrukciók hitelesnek tekinthetők. A háború utáni helyreállítások Gerő László tervei szerint készültek, aki következetesen “hámozta ki” a középkort akár a sokszor szintén értékes későbbi hozzáépítések lebontása árán is. Ennek megfelelően a budai várral foglalkozók körében Gerőt hol a vár tönkretevőjének, hol a középkori Buda megmentőjének tekintik. Munkásságának igazi paradoxona, hogy a Hauszmann-féle állapot teljes helyreállítása, főleg a kertet tekintve lehetetetlen, hiszen akkor a kiegészített középkori épületrészeket kéne lebontani.

A Lihegő-kapu és Erzsébet-királyné kerti háza, ami jól láthatóan a középkori kapu fölé épült.

Ennek a kettőségnek egyik legjobb példája a Zsigmond-, vagy szellemes középkori nevén Lihegő-kapu esete. A késő-középkori kapu a török elleni védekezés miatt épült, a Dunától felvezető utat biztosította. Nevét a felvezető út meredeksége miatt kapta, a lovak és a gyalogosok is igencsak lihegtek, mire áthaladtak alatta. A maradványok fölé Hauszmann a királyné kérésére kerti pihenőházat tervezett. Ez az épület átvészelte a háborút, a kapu rekonstrukciója érdekében mégis lebontották. A rekonstrukció kiszerkesztéssel (a kapu indításából kikövetkeztethető annak aránya), analógiák alapján és régi metszetek felhasználásával történt. Elvesztettünk egy 19. századi kerti épületet, de visszanyertünk egy középkori kaput. A viták ellenére egyértelműen pozitív az egyenleg, a kapu elbontása, ami időközben a budapesti városkép különleges elemévé vált (hiszen a főváros nem bővelkedik középkori épületekben) fel se merült.

A Buzogány-torony mai állapota és a Hauszmann-féle köpenyben.

A Gerő-féle helyreállítás legtöbbet kritizált eleme a Buzogány-torony. Az erődítés alsó része átvészelte a török háborúkat, de Hauszmann egy historizáló téglaköpenybe burkolta. A köpenyt szétlőtték a háborúban, így előkerült a toronycsonk. A torony sorsa a törökkori metszeteken szinte napról napra végigkövethető: 1541-ben még állt, az 1686-os ostromot bemutató képeken viszont a teteje hiányzik. Gerő itt is a régi metszetek és európai analógiák alapján tervezte újra a “buzogányt”, de a friss képen jól látható módon a kiegészítést és az eredeti falat két sor téglával (úgynevezett didaktikai csíkkal) választották el, hogy egy képzett laikus is megkülönböztethesse a kiegészítést az eredetitől. Ahogy a képen látható, a Buzogány-torony is megmarad, a Hauszmann-féle állapot visszaállításától itt eltekintettek, sőt a középkori falakat helyreállítják a kiegészítésekkel együtt.

A rekonstruált déli-kert a hatvanas években.

Jelentős változások történtek a palota körüli terep esetében is. Dél felől a palotát terasz egészítette ki, viszont kiderült, hogy a több méter magas törmelék alatt fellelhető a középkori palota déli része a hozzá kapcsolódó kertekkel – teljesen rekonstuálható állapotban. Így elkészüt a középkori kertek rekonstrukciója, a húszadik század második felének talán legszebb magyar tájépítészeti alkotásaként. Mára ezek a kertek eléggé elhanyagolt állapotban vannak, de felújításuk hamarosan megkezdődik – mutatva egy ilyen összetett műemlék legnagyobb értékét, a különböző stílusok és korok egymásra rétegződését.

A lovagterem a feltárás után… (kép forrása: Gerő László, A helyreállított Budai Vár)

…és napjainkban

A felújítások során olyan belső terekkel gazdagodott az ország, illetve a főváros, amikhez hasonlók a Prágai várban vagy a krakkói Wawelben találhatók. A rekonstrukció teljesen hiteles, ami a gótika jellegéből fakad, tulajdonképpen pár fennmaradt kődarabból kiszerkeszthető az egész tér, hiszen a csúcsívek matematikai alapon rendeződnek, kapcsolódnak össze.

A rekonstruált zárterkély és a helye a Schedel-féle ábrán.

A lovagterem feletti második emelet rekonstrukciójához nem volt elég adat, ráadásul az a szint már eléggé zavarta volna a barokk/Ybl-Hauszmann-féle palotát. Helyreállították viszont, az ott talált maradványokból szinte puzzle-szerűen összerakva az egykori zárterkélyt, amit a Schedel-féle ábrázolás is pontosan mutat. A hiányzó épülettel viszont kissé furcsán hat ez a visszaépítés, a legtöbben toronynak gondolják ezt az épületrészt.

A krakkói Mária-templom, a budai István-torony és a Prágai Tyn-templom tornyai.

Az 1686-os ostrom meghatározó mozzanata volt, mikor a vár István-tornyában tárolt lőpor (vélhetőleg szabotázs miatt) felrobbant, levegőbe röpítve a palota legrégibb és legmasszívabb elemét. Az István-toronynak mára csak a masszív alapfalai láthatók, viszont a régi ábrázolásokon egyöntetűen látható különleges, már-már hihetetlen sisakja. Hasonlók láthatók Krakkó és Prága főtemplomain is, így sejthető, hogy nagyjából hasonló látványban volt részük a Duna partján egykor sétálóknak is.

A várkápolna, vagyis az egykori kápolna altemploma.

A háború utáni helyreállítás talán legnagyobb nyeresége a várkápolna rekonstrukciója volt. Voltaképpen ez a kétszintes vártemplom alsó, alárendelt helyisége volt, ebből sejthető, hogy milyen nagyszerű lehetett a felső tér. Utóbbi helyreállítására sem adat, sem fizikai lehetőség nincs, hiszen az altemplom is részben az újkori palota alá nyúlik. Az akkori – egyébként helyes – szemléletet mutatja, hogy a kiegészítések téglából készültek, így bárki láthatja, hogy mi az eredeti és mi a hozzáépítés, mégis a tér szerkezete és hangulata tökéletesen érzékelhető.

A lovagterem, a középkori falak és a Lihegő-kapu a rondella felől 1970-ben.

A Budavári Palota középkori részeinek feltárása és rekonstrukciója egyértelműen óriási értéket hozott létre, illetve hozott újra a felszínre. Bár ezek a megoldások mára kissé megkoptak és magának a palotának az átépítése mára már nem túl népszerű, ezeket az eredményeket mindenképp érdemes megőrizni és integrálni az újjáépített Ybl-Hauszmann féle állapothoz. Mindezt úgy, hogy – egyetértve Gerő Lászlóval – elmondhatjuk, hogy a középkori állapot értékesebb, mint a Hauszmann-féle, így ahol a kettő kizárja egymást, a középkori állapot az, ami előnyt élvez. Éppen az teszi a Budai Várat különlegessé, hogy könyvszerűen olvashatók, szó szerint egymás felett a különböző korok, építészeti megoldások.

A képek forrása: Architextúra blog