Az uralkodó mutatott politikája új hatalmi erőviszonyokkialakulásához vezetett, a terjeszkedő főnemesség hatalma pedig a kis- és közepes birtokok tulajdonosait is veszélyeztette. Ezért II. András király és fia, a későbbi IV. Béla egyre inkább az alsó- és középnemesség támogatására támaszkodhatott a főarisztokráciával szembeni hatalmi küzdelemben. András király 1222-ben országgyűlést hívott össze Székesfehérvárra, és ott megállapodott az Aranybulla alkotmányos erejű pontjairól – a királyi szabadságlevélről, amely a legtöbb elemében 1848-ig érvényesen Magyarország alkotmányos rendszerének alapját képezte.
Az okirat megállapította a magyar nemesség jogait, azok között a király iránti engedetlenség jogát (jus resistendi) is, arra az esetre, ha az uralkodó a törvényeket sértő magatartást tanúsít. A nemesek és az egyház minden adó alól mentesültek,és nem kényszeríthették őket háborúra Magyarország területénkívül, és nem voltak kötelesek finanszírozni az ilyen háborút.
A bulla egy történelmileg fontos dokumentum volt, miután lefektette az egyenlőség elvét a nemzet valamennyi nemessége számára.
Az Aranybullát 1351-ben I. (Nagy) Lajos király, 1384-ben Anjou Mária királynő, majd 1464-ben Hunyadi Mátyás király egészítette ki, és erősítette meg. Az évszázadokig megtartott ellenállási záradékot 1687-ben törölték el a Magyarország felett akkor uralkodó dinasztia, a Habsburgok akaratának megfelelően, ami a magyar főnemesség hálájának jele volt a Magyarország egy jelentős részét addig megszálló oszmán hadak sikeres kiűzésében segédkező osztrák hadseregszerepvállalásáért.
Az Aranybullát gyakorta hasonlítják az angolok 1215-ös Magna Cartájához. Ennek alapja az, hogy a bulla volt a magyar nemzet első alkotmányos dokumentuma, míg a Magna Carta az angolok első alkotmányos okiratának tekinthető.
A Magna Carta jogi és adómentességeket deklarált, valamint – a tartalmát tekintve – a hatalommegosztás elvárt gyakorlatát foglalta magában az adóztatást illetően; rögzítette, hogy Angliában az egyes szabadságjogok bizonyos szabályoknak, normáknak vetik alá az uralkodót az egyházi tisztviselőkkel és nemesekkel való bánásmódra vonatkozóan. A Magna Carta politikai mítosza és az ősi személyes szabadságjogok védelme az 1688-as dicsőséges forradalom után is, egészen a 19. századig fennmaradt szilárd közjogi és alkotmányos hagyományként. De jelentős hatással volt a tizenhárom tengerentúli gyarmaton a korai amerikai kolonialistákra is, és később az Egyesült Államok alkotmányának megalkotására, amely az USA elnöki köztársaságában az új ország legfőbb törvénye lett.
Az 1222-es magyar Aranybullához hasonló dokumentumnak tekinthető az 1242-es Aranybulla, mellyel IV. Béla magyar királyi oklevelet adott Gradec városának (ma Zágráb része), így a várost az európai tatárjárás idején szabad királyi városnak nyilvánította. De hasonló volt az 1356-os Aranybulla, amely IV. Károly német-római császár alkotmányszerű rendelete volt a birodalom alkotmányos és választófejedelmi (mai szóhasználattal: választási) rendszerének felállításáról; továbbá a lengyelek Pacta conventa nevű híres okirata, amely az akkor fennálló Lengyel-Litván Nemzetközösség 16. századi alkotmányos egyezményeként minden lengyel szuverénre nézve kötelező érvényű volt. A példák jól mutatják azt, hogy Közép-Európa igyekezett együtt haladni az akkor legmodernebbként ható alkotmányfejlődésben a nyugati országokkal.
A magyar Aranybulla jelentőségét az adja, hogy az alkotmányos oklevél főbb rendelkezéseinek sorában ott találjuk a magántulajdon védelmét, azaz a személyek birtokló-rendelkező jogának egyértelmű deklarálását (napjainkban az egyik legfontosabb alkotmányos alapjog), a nemesi adómentességet, a szabad emberek esetében a bíróhoz való jogot, illetve azt, hogy őket csak törvényes bírói ítélettel lehetett elfogni és javaikat elkobozni.
Itt érdemes kiemelni még az ellenállási záradékot, amely a nemesi fellépés jogát tette lehetővé a törvényeket meg nem tartó királlyal szemben. A rendelkezések jelentős része, még ha néhol változtatott formában is, egészen 1848-ig hatályban maradt.
Az Aranybulla harmincegy cikkelyéből a főbb pontok – itt néhány pontnál a tartalmi lényeggel megfogalmazva – a következők:
- Egyetlen nemest semtartóztathatnak le (igazságtalanul), és nem nyomhatóak el a felsőbb hatalom (a szövegben: „valamely hatalmas”) vágya szerint.
- A nemesek nem fizetneksemmiadót, és nem szedethető be dénár a nemesek kasszájából. Sem a lakóhelyükön, sem a falvaikban nem lehet megszállni, és csak azok látogathatják őket, akiket meghívtak. A király az egyháztól nem szedethet semmi adót.
III. Ha valamelyik nemes úgy hal meg, hogy nem született fiúgyermeke, akkor legyen a leánya jogosult a birtokterület egynegyedére; a többi ingatlanok ízlés szerint rendeltetnek mások rendelkezési joga alatt, és ha a halála miatt nem tudott róla gondoskodni, akkor ezeningatlanok a legtávolabbi rokonának kezébe szállnak; ha ilyen nincs, akkor kerüljenek a király kezébe.
- Ha a király ki akarja vezetni seregét a királyságterületén kívülre, a nemeseknek nem kell vele menniük, haezértnem fizet nekik. Ellenkezőleg viszont, ha bármely idegen hadsereg behatol magyar földre, azt mindenki köteles visszaverni.
VII. A magyar nádor ítéljen meg minden embert a királyságban mindenféle különbség nélkül; de ne mondjon ítéletet nemesek és magas rangú tisztviselők felett a király tudta és jóváhagyása nélkül.
VIII. Ha külföldiek jönnek a királyságba, a király ne adjon nekik kitüntetést vagy pozíciót a királyi tanács engedélye nélkül.
- Ne adjon magyar vagyont külföldinek.
XVI. Semmiféle cím vagy közhivatal (ispán, alispán) ne legyen örökölhető.
XXIV. Ne viseljenek közhivatalt az izmaeliták (a mohamedán hitűek) és a zsidók. A kamarai ispánok, a pénzkezelők, adószedők és vámosok csak magyar nemesek legyenek. (Ez a sajnálatos rendelkezés az 1930-as években elsősorban a zsidó közösség szempontjából drámai és tragikus kiterjesztést nyert!)
XXX. A nádoron, a bánon, a királyon és a királynéihitvesen kívül senki más magyar ne viseljen két tisztet (értsd: tisztséget).
XXXI. Ahhoz, hogy ez a dokumentum a jövőben is érvényes legyen, hét hiteles, aranypecséttel ellátott másolat kerül kiállításra. Közülük az elsőt a pápához küldik, a második példányt a sztefánita lovagok ispotályosánál, a harmadikat a templomos lovagoknál, a negyediket a királynál, az ötödiket az esztergomi egyházi székházban, a hatodikat Kalocsán őrzik. A hetedik pedig a magyar nádornál őrződik, hogy ezek az írások ne legyenek se összetévesztve, se meghamisítva.
Összesen tizenegy cikkely vonatkozott a szerviensekre, vagyis a királynak katonai szolgálattal tartozókra. Ebből öt pont utóbb a Werbőczy István (későbbi magyar nádor) által 1514-ben megjelentetett Hármaskönyvben (Tripartitumban) a sarkalatos nemesi jogokat képezte. Ilyen volt a nemesi adómentesség már említett joga, a katonakiállítási kötelezettség szabályozása, továbbá az a fontos jog, hogy szabad embert csak törvényes bírói ítélettel lehessen elfogni és javait elkobozni.
Az Aranybulla egészen az 1848-as forradalom időszakáig maradt érvényben a magyar királyság közjogi rendszerének alapelemeként, amikor is a polgári törvények eltörölték jelentős részét.
A több mint 800 esztendős királyi okirat történeti alkotmányunk értelmezése tekintetében, ma Magyarország Alaptörvényének érvényes, kötelező kiindulási pontja, ahogyan az R) cikk fogalmaz: „az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.”
Az Aranybulla megszületése azt is jelzi az utókornak, hogy hazánk számára az államiság és a joguralom közötti kapcsolat fontossága már hosszú évszázadokkal ezelőtt elkezdődött, és ékes történeti példája annak is, hogy Magyarország, mint ahogy maga Közép-Európa is, már a virágzó keresztény középkor óta mélyen elkötelezett részese és szerves alakítója a modern kontinentális jogfejlődésnek.
Kiemelt képünk: Az 1222-ben II. András király által kiadott, a magyar nemesség jogait első ízben rögzítő Aranybulla 1351-ben készült átirata, valamint az eredeti, II. András király hitelesítő aranypecsétje a Magyar Nemzeti Levéltár budavári épületében 2022. augusztus 20-án. (Fotó: MTI/Lakatos Péter)