Egy megfigyelője pedig ecsetelte az olajmágnás „alig titkolt örömét, amikor megmagyarázza gyakran machiavellista politikai manővereit”.
A globális erő itthon is hatni kezdett, így a hazai baloldali sajtóban pár éve „A klímaforradalom éve?” címmel jelent meg cikk, amelyben 2019-et a „klímaforradalom” évének nyilvánították az Extinction Rebellion (kihalási forradalom) nevű globális környezetvédelmi szervezet egyik angliai akciója kapcsán. A mozgalom aktivistái nem más tettek, mint hogy a brit parlament galériájának ablakához ragasztózták magukat, hogy ekként hívják fel a figyelmet a társadalmi és ökológiai összeomlás kockázataira. Miután azonban leszedték őket, számos alkalommal igyekeztek megbénítani Londonban a forgalmat, és így – miként egy cikkíró megjegyzi – olyan többlet szén-dioxid-kibocsátást okoztak a dugók révén, „amit legalább tíz hektár erdő tud csak egy nap alatt” semlegesíteni.
Az álzöld, álbaloldali utcaforradalmárok a társadalom békés rendjét sértő módon vagy akár nyílt fizikai agresszióval lépnek fel, amint arra az elmúlt években már láthattunk példákat az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában is. 2018-tól Magyarországon is fontos tartozéka lett a globalistabaloldalnak a fizikai atrocitás eszköztára.
A valós társadalmi célokért vagy a kérlelhetetlen„zöldpolitika” ellen tüntetők mozgásterét viszont amennyire lehet, próbálják nehezíteni. Néhány hónapja például Hollandiában arra való hivatkozással nyúlt a Rutte-kormány az erősen klímakommunisztikus eszközökhöz, hogy a nem túlzottan környezetbarát állattenyésztés során számottevő mennyiségben termelődik ammónia; a kabinet ezért nem is nagyon burkoltan megfenyegette a holland farmereket, hogy csökkentsék gyorsabban, illetve markánsabban az ammónia-kibocsátást. Akik viszont nem alkalmazkodnak, be is szüntethetik agrártevékenységüket: „Az őszinte üzenet: nem minden farmer fogja tudni továbbfolytatni a gazdálkodást, akik pedig igen, azoknak máshogy kell ezt tenniük.” A döntés nyomán tömeges tüntetések kezdődtek, és állattenyésztők vonultak a kormányépületek elé, utakat foglaltak el stb. Az agrártársadalom ezzel jelezte, hogy nem ez a közpolitikai stílus a kormányzat helyes útja a környezet hatékonyabb megvédéséhez.
2019-ben járta be a sajtót a hír, hogy Bernd Riexinger, a német Linke párt elnöke – úgymond a klímaválság és a globális felmelegedés elleni küzdelem jegyében – valamennyi légitársaság államosítását követeli. „Aminek ilyen drámai társadalmi következményei lehetnek, nem szabad piaci alapúnak és szabályozatlannak maradnia” – mondta akkor a radikális baloldali párt vezetője. A szabályozás kérdését azonban semmiképpen nem a lokális, patrióta, nemzeti szabadelvű (ha úgy tetszik, liberális nacionalista) elvek mentén képzelik el a német baloldalon sem.
Egyre nyilvánvalóbban „divatos” tehát, hogy a Nyugat-Európában amúgy sokáig magasztalt (lásd Sartre és mások által), és a keleti blokkban keservesen megtapasztalt kommunizmus szellemi örökösei (és sajnos a különféle hamis-konzervatív, álkereszténydemokrata nyugati pártokat eluraló, készséges segédtársaik) támogatják a gazdaság és társadalom szocialista-klímakommunista szellemiségű átalakítását, egészen pontosan az irányított globális gazdaság és nyitott társadalom új modelljét. Ezt pedig egy oktrojált, erőszakolt, kérlelhetetlen, büntető jellegű politikával, amely szemlélet a külpolitikai gondolkodásukat is nagymértékben áthatja.Mindennek az eredménye pedig az akár háborús jellegű gazdasági lepusztulás, energiaválság, és a szinte teljes kifosztottság – egy olyan, eszményítetten nyitott multikulturális világban, amely egyszerre akar kommunisztikus és liberális lenni, és ahol a döntéshozók félrenézésével, mindinkább egy állandósult erőszak és frusztráltság jellemzi a posztjóléti társadalmakat.
A kiemelt képen: Mark Rutte holland miniszterelnök (Fotó: MTI/EPA/ANP/Bart Maat)