S ha már Amerika, Dohnanyi afelől sem hagy kétséget, hogy az USA és az EU érdekei nem mindig esnek egybe, mint például most sem. Az ukrán háború más biztonsági kockázatot jelent az Oroszországgal közvetlenül határos Európai Uniónak, mint Washingtonnak, ahol is ettől a háborútól„egy ablak sem törne be”. Hiba volt kiterjeszteni a NATO nyomulását az orosz érdekszférába, mert ezt Oroszország súlyos fenyegetésként, valódi veszélyként érzékelhette. Pedig Európa biztonságának záloga az együttműködés Moszkvával, „Oroszországgal egyenrangú félként kell bánni (…) az Amerikai Egyesült Államok olyan messze van, és annyira eltérő biztonsági érdekei vannak, hogy nem látná kárát annak sem, ha (…) az EU határán zajló háború továbbterjedne (…) az unió térségébe”.
Tárgyalni, tárgyalni, tárgyalni, Dohnanyi ezt ajánlja, sőt sürgeti, bár azt is illúziótlanul látja, hogy Oroszország és az EU viszonya még hosszú ideig mérgezett marad s roppant munkás lesz Európában ismét tartós békét teremteni.
Úgy látja, a magyar kormány fölismerve mindezt, ezen az úton jár, sok ellenérzést, de egyre több egyetértést is kiváltva.
„Nem elég, ha igazad van, türelmesen el is kell magyarázd, miért gondolod úgy… Európa csak akkor lehet erős, ha visszatér a nemzeti érdekek képviseletéhez, és kritikus a föderális Európát szorgalmazó szólamokkal szemben” – tanácsolja a szociáldemokrata Dohnanyi a kereszténydemokrata magyar kormánynak.
Micsoda?! Nem ideológiai skandalum ez?! Ugyan miért volna az?
Az originális szocdemek és a kereszténydemokraták között éppen a nemzeti ügyekben lehet sok a hasonlóság.
„Magyarország olyan nekem, mint egy nagyon közeli rokon, akit túl ritkán láttam. Megmagyarázhatatlan melegséget érzek iránta.”
Igen, így is lehet a nemzetet, az óhazát szeretni.
Nem csak úgy, mint Soros.
Címlapfotó: MTI/Kovács Attila